KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Súlyos válságban van a felsőoktatás, csőd közeli helyzetbe került a Miskolci és a Debreceni Egyetem, ahol több száz embert akarnak elbocsátani. De ugyanez a helyzet a Nyugat-Magyarországi Egyetemen is: félmilliárd forintos tartozásai miatt drasztikus lépésekre kényszerülhetnek.
Mit tesz ebben a helyzetben a kormányzat a felsőoktatásért? Tettek helyett beszél és politikai kampányt folytat az egyetem falai között. Így kerülhet sor arra, hogy Gyurcsány Ferenc két hónapon át tíz felsőoktatási intézményt látogat meg. Pedig mit is ígért a kormány 2002-es programjában? Gyarapodó felsőoktatást, tízezer új kollégiumi férőhelyet, ingyenes utazást az oktatási intézmények diákjainak. Mi valósult meg mindebből? 20 százalékkal csökkentek az egyetemi férőhelyek, a tízezer új kollégiumi férőhely helyett a 30 ezer forint/hó árú diákhotel lehetősége, a folyamatosan emelkedő diákbérletek árai, a harmadik éve változatlan hallgatói normatívák. A 2005-ös költségvetési támogatás megegyezik a 2004-essel, nem követi az inflációt, nem fedezi az alkalmazottak 9 százalékos béremelését. És mindezeket betetézte a 2005. január 1-jétől a felsőoktatást is érintő 250 forintos tranzakciós díjfizetési kötelezettség, amit a Magyar Államkincstár számára fizetnek az intézmények. Tehát amikor a kormányzat jobb kézzel ad, azt a ballal rögtön vissza is veszi.
Államtitkár úr, tudom azt, hogy nem a tételenkénti 250 forintnyi összeg eltörlése mentheti meg az egyetemeket a csődtől, de mégiscsak megkérdezem öntől: nem gondolja-e mégis, hogy a sarc megszüntetése az aggódó szavakon túl valamelyest mégiscsak könnyebbítene az egyetemek helyzetén?
Várom válaszát.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés