LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Országgyűlési határozatok előkészítése során gyakran előfordul az az eljárási hiba, figyelmetlenség, miszerint a tisztelt Ház úgy tervezi meg a jövőre vonatkozó döntéseit, hogy nem vonja le a tanulságokat a hasonló témában megszületett korábbi országgyűlési határozat teljesítéséből vagy kudarcaiból. Jelen pillanatban is úgy állunk hozzá az M5-ös autópálya további sorsát meghatározó országgyűlési határozat megszövegezéséhez, hogy előzőleg nem mértük fel az autópályával kapcsolatos korábbi vállalások teljesítését.

Én csak egyetlen nem teljesített vállalással szeretnék foglalkozni, a kunszállási le- és felhajtósáv megépítésének elmaradásával, s nagyon örülök annak, hogy Garai István Levente képviselőtársam akár korábbi megszólalásával, illetve mostani felszólalásával csatlakozott ahhoz a körhöz, ha úgy tetszik, országgyűlési képviselőkhöz, akik az elmúlt évtizedben szorgalmazták a kunszállási le- és felhajtósáv megépítését, így például Endre Sándor fideszes képviselőtársam. Itt valójában egy olyan összefogás bontakozott ki, tisztelt államtitkár úr, amelyik politikai hovatartozástól függetlenül, szakmai érvekkel erősíti azt, hogy akár szocialista, akár fideszes, akár az MDF-ből kizárt - és most éppen nemzeti fórumos - képviselő, aki egyébként ennek a térségnek az országgyűlési képviselője, egyaránt fontosnak tartja, lényegesnek és meghatározónak tartja, hogy megépítsék a kunszállási le- és felhajtósávot.

A tények röviden, tisztelt államtitkár úr: Kunszállás közigazgatási területén halad át az M5-ös autópálya mintegy 5 kilométeres szakaszon. Az autópálya építését - és most tessék figyelni, államtitkár úr - 1992-ben lakossági fórum előzte meg, melynek során a településen élők az építkezéshez azzal a feltétellel járultak hozzá, hogy az út ne zárja el Kunszállást a korábbi vonzáskörzetétől, azaz épüljön egy közlekedési csomópont. A kunszállási csomópont megépítése akkoriban a Kecskemét-Kiskunfélegyháza közötti szakasz megépítésének az engedélyezési feltétele volt. Sajnos, ennek a már több mint tízéves feltételnek késik a megvalósulása. Az autópálya üzemeltetői nem tartották be ezt a kötelezettségvállalásukat, mert sem az építés idején nem épült meg a kunszállási közlekedési csomópont, sem pedig egy 2001. december 31-éig kitolt határidőig. Több esetben itt a tisztelt Ház falai között többen intéztünk kérdést az illetékes miniszterhez, és mindig azt a választ kaptuk, hogy folyamatosak a tárgyalások ebben a teljesítetlen vállalásban az autópálya üzemeltetőivel, de hamarosan megoldás várható. A megoldás pedig csak az lehet, hogy megépítik a kunszállási le- és felhajtósávot.

A korábbi polgármester és a mostani polgármester is valóban mindent megtett annak érdekében, hogy valamilyen módon próbálja ráirányítani a figyelmet erre a megoldatlan problémára. A kunszállásiak számára különösen elkeserítő lehet ennek az országgyűlési határozattervezetnek a vitája, mert úgy látják, hogy a kormány ellenükre köt szerződést, úgy látják, hogy százmilliárdokat kész fizetni a költségvetés a koncesszornak anélkül, hogy számon kérné az őrájuk vonatkozó teljesítetlen vállalást. Ismétlem: nem egy mellékesen elsikkadt vállalásról van szó, hanem annak a kunszállási közlekedési csomópontnak a megépítéséről, amelyik az engedélyezési feltétele volt korábban a Kecskemét-Kiskunfélegyháza közötti útszakasz megépítésének.

Éppen ezért, tisztelt államtitkár úr, jelen formájában az országgyűlési határozat számunkra elfogadhatatlan, hiszen nem rendezi a teljesületlen vállalások ügyét, és emiatt a jövőbeni vállalások teljesítése is megkérdőjelezhető. Nem szabadna egy újabb szerződéssel megrendeléshez juttatni egy olyan céget, amelyik még adós, és évek óta adós korábbi kötelezettsége teljesítésével. Úgy vélem, hogy a bizalom helyreállításának egyik feltétele volna nemcsak Kunszállás körzetében, de másutt is, ha valóban elfogadnák akár a szocialista képviselőtársam által benyújtott módosító javaslatot, akár az Endre Sándorék által benyújtott módosító javaslatot, akár az általam benyújtott módosító javaslatot.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu