MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Még egyszer elmondanám, mert úgy látszik, újra előkerül, és látszik, a kormánypárti képviselők sem tudják elmondani azt, hogy igazából miről van szó. Tehát itt nem az a probléma, hogy más a véleményük, hanem az, hogy nem tudják elmondani, igazából miről van szó.
Tehát itt nem az a probléma, hogy más a véleményük, hanem az, hogy nem tudják elmondani - ahogyan Herényi Károly mondta -, miről van szó, hiszen ők maguk sem tudják, hogy most koncesszióról beszélnek, PPP-ről beszélnek vagy hitelfelvételről beszélnek. Nem csoda, egyébként nem ők a hibásak. Mi a bizottságban a Pénzügyminisztérium előadóitól többször vártuk, hogy ezt elmagyarázzák, de nem tudták elmagyarázni.
Leginkább azt kell mondanom - azért szakértőkkel konzultáltunk -, hogy az M5-ös és a többi is, amit meg akarnak valósítani, egy álkoncesszió, mégpedig azért, ahogyan az előttem szólók elmondták, mert a befektető nem vállal kockázatot, tehát igazából ez nem koncesszió; PPP-ről meg aztán abszolút nem lehet beszélni, mert ott is szükség lenne bizonyos kockázatvállalásra, de nincs, sőt a szerződések általában a társaságnak saját tőkére vetített 14 százalékos éves hozamot biztosítana. Tehát ezt leginkább talán egy pénzügyi lízinghez lehetne hasonlítani, és így kellene megítélni, ha már a gazdasági kérdéseknél tartunk.
Az, hogy mit írtak a külföldi lapok: nem becsüljük le, de tudni kell, hogy vannak olyan lapok, amelyek bejegyzettek. Tehát mondjuk, ha Magyarország hitelminősítését bizonyos intézetek elvégzik, azok bejegyzettek. Erről a lapról, amelyet itt Szalay Gábor képviselőtársam is idézett, nem tudjuk, hogy milyen. Meg kell mondanom, kétségbe kell vonnom a szakmai hitelességüket, hiszen olyanokat mondanak, ami nem is igaz, tehát itt nem is PPP-konstrukcióról van szó. Talán Magyarországon írták és mások ezt a cikket, vagy rossz információkat kaptak.
Ez egy szakmai vita, és csak azért nem folytatom, mert sajnos a következő kérdésekben is (Az elnök a csengő megkocogtatásával a hozzászólási időkeret leteltét jelzi.) elő fog ez kerülni. Jó lenne, ha legalább a kormánypárti képviselők tudnák, hogy milyen konstrukciót akarnak megvalósítani.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés