SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Többször szóba került, nemcsak a mai eddigi vitán, hanem ezt megelőzően is ez volt a fő vitatéma, hogy miközben 246 milliárd forintról beszél a kormány és a kormány előterjesztése, addig az ellenzék úgy számolta, hogy 760 vagy éppen 830 milliárd az összköltség. Nos, én azt gondolom, hogy a két szám egymástól függetlenül igaz. Merthogy az egyik a nettó jelen értéket jelenti, a másik szám, a nagyobb szám viszont a nominális értéket jelenti, tehát a folyó kifizetések részösszegének összegét, amit a 318 kifizetés alkalmából, ugye 27 év alatt minden hónapban fizetünk egy részösszeget, azaz 318 részfizetés alkalmából összesen fizetünk. Ez a kettő egymással éppen egyforma.
Aki elmegy az üzletbe, és áruhitelre vásárol, aki hitelre veszi az autóját, aki hitelből építkezik, lakást vagy más egyebet vesz, az érdekes módon természetesnek veszi, és nem csodálkozik azon, hogy a kamattal megnövelt költségek következtében hitelre venni mindig jóval drágább, mint ha készpénzben, azonnal cash-ben kifizetünk valamit.
Itt is erről van szó. 246 milliárd forintba kerülne nekünk az M5-ös építéssel, üzemeltetéssel és a megépített üzemmérnökséggel és a kis 430-as úttal együtt, ha most egy összegben ki tudnánk fizetni. Ezzel egyenértékes, hogy ha 27 éven keresztül havi részletekben fizetjük, akkor ez összességében, mondjuk, 836 milliót fog kitenni. A két megoldás számszakilag egyforma. Csakhogy azért csak számszakilag (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), mert jelenleg nincs 246 milliárdunk, és az az opció kiesik, hogy most cash-ből, a zsebünkből előhúzva kifizessük az egészet. Ezért kellett ezt a konstrukciót választani, ami valóban nominálisan annyit tesz, de nominálisan nem lehet összehasonlítani két beruházást, ezért helyesen jár el a kormány, amikor a reál jelen értéket (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) ismerteti az előterjesztésében.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés