CSIZMÁR GÁBOR foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter: Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, 78 évig működött a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, 1870 és 1948 között Andrássy Gyula miniszterelnök kezdeményezésére, egy paritásos testületként a kormány, Buda és Pest képviselőiből.

Nagy hasonlóság van a két időszak között: akkor a város egyesítésére, fejlesztésekre jött létre; ma lehet azt mondani, hogy egy új fejlesztési pálya, egy új fejlődési pálya előkészítésére, az uniós források fogadására, egy egyszerűbb eljárási módra, a kerületek és a főváros, valamint a kormány közötti összhang megteremtése érdekében magam is úgy gondolom, hogy van értelme egy ilyen gondolatnak, egy ilyen fórumnak. Természetesen nem ugyanazon logikák mentén, mint 1870 és 1948 között, hanem egy XXI. századi, korszerű, a beruházásokat, fejlesztéseket összehangoló testületként.

Tudomásom szerint a főváros önkormányzata, azon belül is a főjegyző készíti ennek a javaslatnak a jogi alapjait. Nem vagyok biztos abban, hogy törvényt kell erre alkotni, azért, mert törvénnyel szüntették meg a korábbit; el tudom képzelni, hogy a meglévő jogi körülmények is lehetővé teszik ennek a működését.

Annál is inkább, mert országosan létezik közmunkatanács a tárcák közötti együttműködés megteremtése érdekében, és mint a közmunkatanácsot felügyelő miniszter tudom mondani, hogy rendkívül eredményes, mert 2005-ben 6,2 milliárd forint értékben fogunk tudni közmunkákat szervezni, miközben a költségvetés csak 4 milliárdot tenne lehetővé, mert tudjuk úgy egyesíteni a forrásokat, hogy nagyobb, ésszerűbb fejlesztéseket lehessen ebből lebonyolítani. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Én támogatom a javaslatot, képviselő úr. (Szórványos taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu