DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. A személyes véleményem közel áll az önéhez. Én is úgy gondolom, hogy önmagában egy ilyen rendelet maga ellen a nyomor ellen az égvilágon semmit nem tesz. Ettől még pontosan ugyanúgy fennáll az a nyomor, pontosan ugyanúgy meglesznek, vannak ezek a koldusok, vannak nyomorban élő emberek. Persze, mind a ketten tudjuk, hogy koldus és koldus között is minden bizonnyal nagy különbségek lehetnek, hiszen más-más indítékkal áll ki valaki kéregetni az utcára egy más embertársához képest.
Én egyébként magát a büntetést is értelmetlennek gondolom, hiszen az esetek döntő hányadában jó eséllyel lehet tudni azt, hogy ezek behajthatatlan követelések lesznek, hiszen nagyon gyakran hajléktalan, nagyon gyakran természetesen semmilyen jövedelemmel nem rendelkezik az illető, tehát maga az intézkedés hatékonysága, ilyen szempontból a pénzbírság is biztosan eredménytelen lesz. Én nem ezt a megoldást választanám, mert igazából semmit nem old meg, viszont keletkeztethet egy olyan helyzetet, amelyről ön is beszélt; nyilván az Alkotmánybíróság ezt majd el fogja dönteni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés