DR. KIS ZOLTÁN jegyző: Az Országgyűlés politikai nyilatkozata a cigány holokauszt ügyében:
A Magyar Országgyűlés a nemzeti szuverenitás megtestesítőjeként, a pártok egybehangzó nyilatkozata alapján megköveti a magyar nemzet részét alkotó cigányságot a holokauszt idején a romák ellen elkövetett bűnökért. A magyar nemzet befogadó nemzet. Ennek ellenére közös történelmünk folyamán sokszor sújtotta a cigányságot elkülönítés, kirekesztés, jóllehet korábban a többségi nemzet létében nem veszélyeztette a cigányságot. Erre Magyarország náci megszállása idején, illetve a nyilas hatalomátvételt követően, a németekkel kollaboráló magyar kormányok együttműködésével került sor. Ezért lett ez az időszak Magyarország történetének legszégyenteljesebb korszaka.
A zsidók és a cigányok ellen elkövetett bűnök végső soron a magyar nemzet elárulását jelentették. Méltó hát, hogy a magyar zsidó áldozatok után az Országgyűlés most a hazai cigányságot is megkövesse. A magyar cigányokat ma is sújtják az előítéletek, a szegénység és az iskolázatlanság. E hátrányokat a többségi nemzet és a cigányság csak együttesen, közös erőfeszítéssel számolhatja fel. Ennek az együttműködésnek feltétele a közös múlt vállalása és a többségi nemzet nevében elkövetett bűnök bevallása.
E gondolatoktól indíttatva a Magyar Országgyűlés a holokauszt után hatvan évvel, a parlamenti pártok közös elhatározása alapján, emlékezve az áldozatokra, megköveti a magyar cigányságot az elszenvedett gyötrelmekért.
Budapest, 2005. március 1. Farkas Flórián, Fidesz-MPSZ; Suchman Tamás, MSZP; Herényi Károly, MDF; Gusztos Péter, SZDSZ.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés