SZALAY FERENC (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! 2004-re befejezzük a Tisza és mellékfolyói teljes körű árvízvédelmi rendszerének megépítését, harsogta a szocialista propaganda 2002-ben. Azóta csak mellébeszélést, fogadkozásokat, időkérést hallunk a szocialista-szabad demokrata kormánytól. Szöveg, szöveg, szöveg, mellébeszélés, de tettek persze nem követték a híres, hírhedt kormányzati kommunikációt. (Kuncze Gábor: Beszél, beszél, beszél!)

Nézzük akkor, hogy mire futotta eddig a szocialisták és az önök lendületéből, Kuncze úr!

A 2003. évben sikerült 19 kilométer, majd 2004-ben 8 kilométer védműfejlesztési munkát elvégezni a gátakon. A hosszú munkához idő kell, mondogatják ma már a Tisza partján élők elkeseredetten. Emlékeztetőül: a polgári kormány 203 kilométer fővédvonal fejlesztését hajtotta végre 1998-2002 között. Tehát a polgári kormány 203 kilométerével szemben a szocialista-szabad demokrata kormány nagyon nehezen csekélyke 22 kilométer védműfejlesztést tudott elvégezni eddig.

A kormány 2003 októberében döntött a polgári kormány által indított Vásárhelyi-terv első ütemének megvalósításáról. A teljes programra 2007-ig 130 milliárd forint felhasználását irányozták elő. Szeged mellett 3,5 kilométer töltéserősítés 266 millió forint fenntartási munkáit 2004. november végén ünnepélyes keretek között indította el Persányi Miklós. Ügyes, mondhatni, hiszen a vízügyi előírások szerint november közepétől gátépítési munka nem végezhető. Az ünnepség szép volt, de a gátak építésére szánt pénz így a kasszában maradt. Azóta sem történik semmi.

Tisztelt Miniszter Úr! Tény, hogy a kormány nem váltotta be a Vásárhelyi-tervvel kapcsolatos 2002-es ígéretét sem. Tény, hogy a Tisza teljes vízgyűjtő területén a hóban tárolt víz mennyisége a jelenlegi állás szerint mintegy 7,3 milliárd köbméter. Tény, hogy 2000-ben ennél kisebb hóban tárolt vízkészlet minden idők legnagyobb árvizét eredményezte. Az emberek ma már nem a szocialista-szabad demokrata kormány szavahihetőségében reménykednek, hanem a szerencsében bíznak. Reméljük, hogy a felmelegedés, a hóolvadás, illetve a csapadékviszonyok kedvezően alakulnak, s nem történik semmi komolyabb baj.

Tisztelt Miniszter Úr! Kérem, a Tisza mellett élő több százezer ember érdekében pontosan válaszoljon a kérdésekre: miért nem teljesítették a 2002-es ígéretüket? Miért csak beszélnek, és nem cselekszenek? Mikor épül ki teljesen a tiszai gátrendszer? Biztos ön abban, hogy a lassító eljárások mellett tartani tudják az ígért és szükséges építési ütemet?

És végül: Gyurcsány Ferenc és ön biztosak abban, hogy mindent megtettek a Tisza-völgyben élőknek a 2005. évre megígértek szerinti biztonsága érdekében? Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu