DR. BALOGH MIKLÓS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Urak! Hazánk történelmének megismerése lehetetlen a tények, a hiteles dokumentumok, adatok, leletek feltárása nélkül. A törvényjavaslatban olyan iratokról, dokumentumokról van szó, amelyek kezelése szakmai hozzáértést és felelősséget igényel, sőt követel. Ezért született meg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény, melynek célja az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének a feltárása. Most ennek a törvénynek a módosítását javasolják szocialista képviselők: a pártelnök Hiller István, a frakcióvezető Lendvai Ildikó, Burány Sándor frakcióvezető-helyettes és társai, - felelősséggel, alkotmánymódosítással kiegészítve.

A múlttal való szembenézés nem könnyű feladat. Nemcsak egészséges kíváncsiság kell hozzá, hanem bátorság, személyes kurázsi, hisz tudjuk, hogy “mély a múltnak kútjaö, aki bele merészel nézni, megrendülhet a látottaktól. Mi 1989-ben megrendültünk attól az igazságtól, amit akkor megtudtunk, hogy 1956 népfelkelés és forradalom volt. Akkor értettük meg igazán saját gyötrődésünk árán azt, amire Ancsel Éva figyelmeztetett bennünket. Akadémiai székfoglalójából idézek:

“Mennyire nélkülözi az igazság a tapintatot éppen azok iránt, akik reményeiktől elhomályosult szemmel nem voltak képesek tapasztalni a tapasztalhatót, tudni a tudhatót. Amikor az igazság feltárulása történelmi eseménnyé emelkedik, az bizony nem karnevál, de értékét, jelentőségét nem mérhetjük azon, hogy hány embernek és mennyi fájdalmat okoz az ilyen megvilágosodás. A tudás ethosza nélkül senki sem tud megválni önvédő, önigazoló tévedéseitől, különösen azoktól, amelyek beleszövődtek életünkbe, hát még ha magunk voltunk e rokka forgatói. Az ilyen tudás a legkevésbé sem maradhat meg a puszta ész határain belül, hiszen konzekvenciái vannak - szükségesek, hogy legyenek! - a cselekvésre vonatkozóan. Enélkül nem élő a tudás. A szenvedve megszerzett és csak így megszerezhető tudás emberi méltóság forrása is. József Attila egy levelében kiváltságnak tekinti, hogy minden, ami rossz, az benne 'nem marad meg rossznak', mert fájdalommá válik. Hivatásos igazságkeresőket a valóság ábrázolásában nem érdekelhet más, mint a dolog maga, ezért nem használhatnak pasztellszíneket tapintatból, a szem és az elme nyugalma kedvéért. A tudás kimondása akkor is humánus, ha nélkülözi a kíméletet. De a cselekvés korrekcióját követelő tudás kimondása talán nem is nevezhető a kímélet hiányának, hanem elemi kötelességnek, avagy itt találkozik a minima és a maxima moralis.ö

De 1989 - visszatérve rá, mert mosolyogtak képviselőtársaim a másik oldalon - egy másik tényre is rádöbbentette az embereket, arra, hogy abban az évben két reformkommunista tett igen sokat az európai egyesítésért és a hazai rendszerváltozásért. Az egyik a nemzetközileg ismert Mihail Gorbacsov, hazánkban pedig Horn Gyula. El kell ismerni ezeket az érdemeket! Tudom, hogy nem könnyű elismerni, kell hozzá lelkierő ezek elismeréséhez, ha elgondolkodunk rajtuk.

Elodázhatatlan feladat, hogy szembenézzünk az elmúlt időszakkal, a holokauszttal, a nyilas uralommal, a Rákosi-érával és a Kádár-rendszerrel. Ezt azért is meg kell tenni, hogy ne lehessen visszaélni tisztázatlan helyzetekkel, feldolgozatlan iratokkal. A probléma itt dörömböl az ajtón; de nem is az ajtón, képviselőtársaim, hanem az interneten, a rádióban, a televízióban és az egész sajtóban, s nemcsak a bulvársajtóban. Ír erről a Mozgó Világ, a 168 Óra, az Élet és Irodalom, a Hetek, a Heti Válasz, a Magyar Narancs, hogy csak hetilapokat említsek. S hadd mondjak néhány címszavat, ha nem haragszanak. “Ki marad szégyenben?ö, írja az egyik lap. A másik pedig - nagyon érdekes -: “Az angyalok tüzeö. Ezek a címek is jeleznek valamit.

A feladat komolysága megköveteli tőlünk, hogy avatott szakértők, levéltárosok, történészek, bírák és lelkiismeretes kutatók vegyék kézbe a munkát. A XXI. századhoz méltó technika kell hozzá és pénz a sok dolgos kéz segítéséhez. Csak így biztosítható minden feltétel ahhoz, hogy érvényesülhessen az információs szabadság, az információs önrendelkezés a törvényeknek megfelelően. Tévhiteket, féligazságokat, hazugságokat, sőt emeletes hazugságokat csak egy, a patkó két oldalán ülők alapvető helyeslésével elfogadott törvénnyel lehet cáfolni és végül megszüntetni.

Képviselőtársaim! Ne hagyjuk, hogy beteljesüljön rajtunk Örkény István egypercese: “Sóhajnak beillő szózat egy ismeretlen rendeltetésű vasdarabhoz, mely a történelem viharain keresztül szép csöndben meglapult egy limlommal tele ládikóban, mert se nagyapámnak, se apámnak, se nekem nem volt merszünk szemétre dobni, és az utánam jövőnek se lesz. Túlélsz, pöcök.ö Jó lenne tenni valamit nekünk, országgyűlési képviselőknek, kellő politikai és erkölcsi bátorsággal, nehogy tényleg túléljen bennünket a pöcök. Méltatlan lenne hozzánk, ha meg se próbálnánk. Ezért közös akarattal törvényt kell hozni, törvényt kell módosítani.

Tisztelt Ház! Szakmai vitatéma közöttünk a nyilvánosság kiterjesztésének határa az iratok esetében, a civil, tudományos vagy bírói kontroll ügye. Alapvetően egyetértünk abban, hogy az állambiztonsági szervek iratainak megismerése, megismerhetősége széles körű legyen. Így kaphatnak információs kárpótlást - már ha lehet ilyenről beszélni - az egykori megfigyeltek, mert igazából róluk van szó, ők a legnagyobb kárvallottjai ennek az egész történetnek. A kutathatóság korlátozásnélküliségében - legalábbis a nemzetbiztonsági érdekek határáig - reménykednek a tudományos kutatók, a történészek.

(13.50)

Sok jogos megfontolás megvizsgálása után lehetőleg egyetértésben kell döntenünk a kényes mérték kérdésében. A konszenzust alapvető kérdésekben vissza kellene állítani, különben marad a régiben a bús magyar élet, ha ezt nem sikerül megtennünk.

A tudományos tanácsadó testület létrehozása helyes törekvés, hiszen meghatározott feladatainak ellátásában ez a tudományos civil kontroll segíti majd a történeti levéltárat. A tudományos tanácsadó testület egy-egy tagját a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a Magyar Történeti Társulat elnöke jelöli meg, míg a harmadik, negyedik szakértőt a kormány, akiket majd az Országgyűlés elnöke nevez ki hat évre.

Azon nem kellene túl sokat vitáznunk, hogy miért most hoztuk ezt az előterjesztést ide, az a fontos, hogy 15 év után ide került ez a módosítás, és ezzel lezárjuk - jó, voltak közben más, kisebb lépések is, de ez alapvetően egy nagyon fontos lépés - a múltat. Megtisztelő figyelmünket igényli ez a törvénymódosítás, kéri, nem eltereli.

A XX. század Magyarországán különösen bonyolult fordulatokban bővelkedett a történelem, éppen ezért elfogadhatatlanok sematikus megközelítések és egyoldalú ítéletek. Hogy ki a rendszermozgató és ki volt a rendszerváltó itt a diktatúrák váltógazdaságában, azt nem könnyű megmondani a Kárpát-medencében. Frage, vaprosz, question - ez a fő kérdés, tehát itt erre kell válaszolnunk.

Illyés Gyula arra intett bennünket, azt mondja: “Hol zsarnokság van, / ott zsarnokság van… / hol zsarnokság van, / mindenki szem a láncban!ö - írta okulásképpen. De a heves viták idején gyakran vagyunk elvakultak, csak fekete-fehér kategóriákban vagdalkozunk, és eleve nem figyeljük az árnyalatokat, különösen a történelmi árnyalatokat. Ezt, úgy gondolom, itt a tisztelt Házban még a magunk ügyeiről beszélve sem tehetjük meg, különösen nem tehetjük meg mások ügyeiben. Ellentmondásos történetet éltünk meg mi az elmúlt időszakban, éppen ezért itt Magyarországon a Nobel-díjas Kertész Imre hazájában nem feledhetjük el ezt az ellentmondásos történelmet, és nem lehet csak kizárólagos fekete-fehérben gondolkodnunk. Végezetül szeretnék idézni a Nobel-díjas műből, Kertész Imre Sorstalanság című művéből - tanulságos.

“Németországból jössz, fiam? - Igen. - Koncentrációs táborból-e? Természetesen. - Melyikből? - A buchenwaldiból. - Sok mindent láthattál, fiacskám, sok bonyodalmat - mondta arra, s nem feleltem semmit. No de - így folytatta - fő, hogy vége, elmúlt, s földerülő arccal a házakra mutatva, melyek közt épp csörömpöltünk, érdeklődött: mit érzek vajon most újra itthon, s a város láttán, melyet elhagytam? Mondtam neki: gyűlöletet. - … Elhallgatott, de hamarosan azt az észrevételt tette, hogy meg kell sajnos értenie az érzelmeimet. Egyébként őszerinte 'adott helyzetben' a gyűlöletnek is megvan a maga helye, szerepe, 'sőt haszna' és föltételezi, tette hozzá, egyetértünk és jól tudja, hogy kit gyűlölök. Mondtam neki: mindenkit… A két öreg még ezalatt elmondta: 'bizony, itthon sem volt könnyű'. Inkább csak egy szó igen gyakori, már-már fárasztóan sűrű ismétlődését vettem a mondókájukban észre, mellyel minden újabb fordulót, változást, mozzanatot jelöltek: így például 'jött' a csillagos ház, 'jött' október tizenötödike, 'jöttek' a nyilasok, 'jött' a gettó, 'jött' a Duna-part, 'jött' a felszabadulás… Erre az utolsó szavamra akkor az öreg Steiner megmozdult valahogyan. - De hát mit tehettünk volna?! - kérdezte félig-meddig haragvó, félig-meddig panaszos arccal. Mondtam neki: semmit, természetesen: vagy - tettem hozzá - bármit, ami éppoly eszetlenség lett volna, mint az, hogy semmit sem tettünk, megint, és mindig csak természetesen.ö

Képviselőtársaim! Az idézetből az a felelősség hárul ránk, hogy valóban próbáljuk meg ebben a nagyon komoly kérdésben megkeresni azt a kompromisszumot, amit mindkét oldal el tud fogadni. Akkor tudunk túllépni azon a történelmen, ami mindannyiunkat nyom.

Tisztelt Képviselőtársaim! Komoly és felelősségteljes munkát kell végeznünk a törvénymódosítás során, és arra kell törekednünk, hogy meg tudjuk találni a megoldást, és ezt a múltkérdést le tudjuk zárni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

(A jegyzői székben Szűcs Lajost Pettkó András

váltja fel.)

Forrás: parlament.hu