DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. A múltkori vitában elmondtam a véleményem a kérdéssel kapcsolatban, mert úgy gondolom, ahány ember, annyi megközelítési forma van. Személyes tapasztalatok, családi indíttatás, szocializáció árnyalja a véleményt ezzel - nem is tudom, hogy milyen minősítést adjak neki - az üggyel kapcsolatban.

Herényi Károly képviselőtársam a morál kérdését vetette fel a felszólalások kapcsán - ezt egyesek az alkotmányos joggal keverték, és a politikai jó ízlés kérdéskörét vetették fel -, és ez annak a gondolatsornak a folytatásaként tekinthető, hogy mindazok, akik felszólalnak, megvan-e a morális alapjuk ahhoz, hogy felszólaljanak. Biztosak lehetünk ebben? Pont ezért, amikor kezdett kibontakozni a vita, és látszott, hogy egy ördögi játszma részesévé válik a magyar parlament, akkor azt mondtuk, hogy menjünk a dolgok elébe. Abban nyilván egyetértünk - mert ezzel szemben kifogást senkitől nem hallottunk -, nem feltétlenül indokolt az, hogy a volt állampárt vezetői, illetve titkosszolgálataival és szolgálataival kapcsolatban lévő személyek közfeladatokat lássanak el.

Nyilvánvalóan ezért került bele a tavalyelőtt elfogadott törvénybe, hogy a közfeladatot ellátó személyeknek az ezzel kapcsolatos adatai nyilvánosak, és ezért kértük azt, hogy mielőtt ezt a vitát elkezdjük, világítsuk át magunkat, és tegyük hitelessé a közvélemény előtt, hogy nyugodt lélekkel állhatunk fel, semmiféle befolyás nem érint minket akkor, amikor a véleményünket elmondjuk. Ez a vizsgálat folyamatban van, képviselőtársaim, a Magyar Demokrata Fórum politikai vezérkara megkapta a levéltártól a felszólítást, és meg is adta a választ arra vonatkozólag, hogy elfogadják a közszereplői státust, tehát úgy gondolom, hogy morális szempontból rendben vagyunk.

(16.50)

Ez azért is fontos, mert akkor, amikor úgy tűnik, hogy maga a téma semmi mást nem szolgál, mint azt, hogy a jövő évi választási kampányok bevezetőjének tekinthető - ki tudja a másik oldalt jobban lejáratni, ki tudja jobban besározni -, és amikor azt mondtam, hogy déjÓ vu érzése van az embernek, hogy a kezdeményezés arról az oldalról jött, az a politikai erő vetette föl ezt a témát, amelyik mind morálisan, mind jogilag utódjának tekinti azt az elnyomó diktatúrát, amelyik ezt a helyzetet létrehozta, akkor úgy gondolom, hogy ezzel sem lehet vitatkozni.

Nehéz megszólalni ebben a hiszterizált hangulatban, ha valaki a kételyeinek próbál hangot adni, hogy lényegében nincs jó megoldás. Nincs jó megoldás akkor, ha kezünkbe vesszük a Kritika 2000. évi egyik számát, amelyben részletesen olvashatjuk a javaslatot az állambiztonsági operatív nyilvántartás rendszerének felülvizsgálatára, ehhez kapcsolódóan a módosító kiegészítést az ezzel kapcsolatos feladatra, hogy milyen ördögi módon, még a rendszerváltoztatás előtt semmisítették meg azokat az iratokat, amelyek - mi mindig azt hittük, és ezt próbálták velünk elhitetni, hogy például az MSZMP tagjai nem lehettek a rendszer tagjai - arról szólnak, hogy javasoljuk megsemmisíteni az MSZMP-tag funkcióban lévő, illetve került tanácstag, képviselő dossziéját; vagy amelyik arról rendelkezik, hogy a hálózat informatív, hangulati, tájékoztató jellegű jelentéseit, amelyek a munkahelyeken lévő és túlnyomó többségében az állampártba integrálódott személyek részéről érkeztek a saját munkatársaiktól, javasoljuk megsemmisíteni. Olvashatjuk azt is, hogy oly sürgőssé vált ez a feladat, hogy a végén már azt mondja a parancs, hogy semmiféle jegyzőkönyvet ezekről nem kell felvenni, semmiféle nyom ne maradjon ezek után.

Lehet-e korrekt módon föltárni ezek után a múltat? Úgy gondolom, hogy nem. Lehet sebeket feltárni, lehet fölszakítani, lehet azt elérni, hogy meglett emberek, akiket különböző aljas praktikákkal bekényszerítettek egy elnyomó hálózatba, hallgatva ezt a vitát rettegnek. Azt hittem, hogy ez túlzó felvetés azok részéről, akik szóba hozták az emberi oldalát ennek a kérdéskörnek. Otthon ülnek, nézik a tévét, hallgatják a rádiót, és rettegnek, hogy ezzel a bűnnel - mert ők bűnként élik meg azt, hogy akkor egy aljas, elnyomó rendszer ebbe a helyzetbe kényszerítette őket, és esetleg 15-20 év távlatában a lelkük picit megnyugodott - úgy tudnak-e a földi világból eltávozni, hogy majd az ítélőszék előtt megmérettetnek, de nem kell megszégyenülniük itt e földön, nem hurcolják meg a családjukat, nem mutogatnak esetlegesen az utánuk maradottakra azzal, hogy ez vagy az volt, mert akkor ő már nem tud magyarázkodni. Azt hittem, hogy ezek irodalmi túlzások.

Ami miatt most szót kértem - ha valaki összeesküvés-elméletekben gondolkozik, lehet, hogy ez is a dramaturgia része, nem tudom -, az, hogy most nyitottam ki a postámat, kedves képviselőtársaim, és egy levelet kaptam, melynek aláírása úgy szól, hogy: “egy 81. évében lévő beteg bűnözőö. A levélben leírja honfitársunk, hogy az ötvenes években, a volt jugoszláv határ mellett élve milyen praktikával, milyen embertelen veréssel és egyéb kínzóeszközökkel kötelezték arra, hogy írjon alá valamit, amiről még mindig nem tudja, hogy mit írt alá, hogy kényszerítették arra, hogy a munkatársáról kétszer-háromszor jelentsen, hogy hogy örült annak, hogy súlyos-életveszélyes állapotban elkerült a lakhelyéről, és megszabadult ettől az ördögi társaságtól, és most otthon ül és retteg, hogy az internetre kerül, hogy bárki szórakozhat azzal, hogy az ő múltjában mi volt. Ezzel zárja sorait: “Tisztelt Képviselő Úr! Engem akarnak most megszégyeníteni, hogy nyilvánosságra hozzák a nevemet, és ezzel a gyermekeim, unokáim jövőjét megbélyegezni? Inkább vállalom azt, hogy felakasztom magam, engem a falu népe előtt ne szégyenítsen meg senki. Bocsásson meg nekem, hogy mindezeket leírtam.ö

Tudjuk mi, hogy mivel szórakozunk? Az előterjesztők tisztában vannak ennek a felelősségével? És az egészben az az ördögi, hogy lehet, hogy mi fogjuk azt a vádat kapni, hogy a titkos ügynököket védjük. Mi nem a titkos ügynököket védjük. Mi azt szeretnénk, ha inkább abban serénykednének önök, tisztelt kormánypárti képviselők, hogy ennek az elnyomó gépezetnek a valódi mozgatórugói kerülnének napvilágra.

Nem tartottam elegáns dolognak akkor, amikor a miniszterelnök úr rokonságára hivatkoztak, de nem tartom elegáns dolognak azt sem, hogy sok ezer ember életével szórakoznak. Úgyhogy azt mondom, vonják vissza ezeket a javaslatokat. Lássuk be, be kell látnunk, nincs megoldás. Az egyetlen megoldás az, ha kimondjuk, hogy a közszerepléstől távol tartjuk a volt titkosszolgálatokat. (Dr. Balogh Miklós jelzésére:) Be van nyújtva a módosító javaslat, kedves Balogh képviselő úr, tájékozódjon, megtalálhatja a technikáját. Zárjuk le ezt az ügyet, és kérem, ne játsszunk emberek ezreinek, tízezreinek az életével!

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu