DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Akár mondhatnánk azt is, nem fair, hogy két olyan képviselõtársammal szemben, akik pillanatnyilag nem tudnak részt venni betegségük miatt a vitában, én most mégis felszólalok. Egyrészt én is csak elnök úr szavait tudom ismételni, hogy mindkettõjüknek jobbulást kívánok (Devánszkiné dr. Molnár Katalin: Köszönjük szépen.), másrészt pedig természetesen a javaslatokról, és most már komolyra fordítva a szót, a bizottságokban vita folyt, és mindenki kifejthette az álláspontját. Tehát azt hiszem, Gyimesi képviselõ úrnak sem kell attól tartania, hogy nem ismerjük meg azokat az indokokat, ami alapján õ a javaslatait benyújtotta.
Pusztán néhány hete kezdte meg a tisztelt Ház az igazságügyi szakértõi tevékenységgel kapcsolatos törvényjavaslat vitáját.
A kormányzat az igazságszolgáltatás jogállami szintû mûködésének biztosítását, a gyors, hatékony és szakszerû ítélkezést a polgári demokrácia egyik alapkövének tekinti, ennek megfelelõen az állam jogszolgáltató funkciójának maradéktalan teljesítését a szakértõi tevékenység magas színvonalú ellátásának biztosítása terén is kiemelt fontosságúnak tartja.
Mind az általános, mind a részletes vita megerõsítette a kormányt abban, hogy a jogterület reformja idõszerû és indokolt. A frakciók a vita során egybehangzóan azt az álláspontot képviselték, hogy a gazdasági, pénzügyi viszonyoknak megfelelõ korszerû szabályozás, a szakértõvé válás feltételeinek normatívvá tétele, a szakértõi karral szemben támasztott magasabb szakmai követelmények mind olyan célkitûzések, amit mielõbb meg kell valósítani.
A javaslat számos új rendelkezése közül kiemelkedik a gazdasági társasági formában történõ igazságügyi szakértõi tevékenység folytatását lehetõvé tevõ rendelkezések sora. És errõl folyt talán a legnagyobb vita is.
Az üzleti alapon is végezhetõ igazságügyi szakértõi tevékenységnek különösen azon jogviták elbírálása kapcsán van jelentõsége, ahol a felek egy közvetlen, hatásában ugyan költségesebb, de áttételesen - gyorsasága és magasabb színvonala folytán - végeredményében egy olcsóbb szolgáltatás igénybevételében érdekeltek. Erre elsõsorban a hagyományos gazdasági jogi, polgári jogi jogvitákban lehet szükség. Ezekben az ügyekben jelenik meg a kereseti oldalon az az igény, hogy a fél - az üzleti élet más területeihez hasonlóan - a szabályozott verseny feltételei között választhasson a szakértõi szolgáltatások kínálatából. Ehhez járul hozzá a javaslat akként, hogy a tevékenységi formák körét bõvíti a gazdasági társasági forma igénybevételének lehetõségével, megteremtve egyúttal a mûködés garanciát is, ami a pártatlan és professzionális szakértés feltétele.
Megemlítem, hogy a szakértõi tevékenységgel kapcsolatos törvények megalkotásával összefüggésben nem áll fenn kifejezett jogharmonizációs kötelezettség az Európai Közösségek joganyagával kapcsolatban. A tárgykörnek ugyanakkor nagy szerepe van a hatékonyan mûködõ igazságszolgáltatás feltételeinek biztosításában. Az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttmûködés alapfeltétele ugyanis az, hogy a tagállami igazságszolgáltatás hatékonyan mûködõ szervezetrendszer legyen. A szakértõi tevékenységrõl szóló átfogó szabályozás ehhez próbál hozzájárulni, és mi úgy gondoljuk - megfontolván a javaslatokat is -, hogy az elfogadható módosító javaslatokkal együtt egy megfelelõ megoldást kínál.
Szeretném megköszönni konstruktív közremûködésüket a vitában a módosító javaslatok benyújtásával, mert úgy gondolom, hogy a kiérlelt vita hozzájárult ahhoz, hogy egy jobb törvényjavaslatról szavazhassunk majd a parlament valamelyik közelgõ ülésén.
Sajnálom, hogy ebben a vitában érdemben nem tudtunk újra egymásnak feszülni, de gondolom, ettõl függetlenül is mondhatom azt, remélhetõleg, hogy az ellenzéki képviselõk is támogathatónak tartják majd a javaslatot abban a formájában, ahogy az a részletes vita után, a módosító javaslatokról történõ szavazás kapcsán majd kialakul. Bízom abban, hogy egy jobb szakértõi törvény megfelelõbb szakértõi közremûködéssel fogja elõsegíteni az igazságszolgáltatás munkáját, és ez mindannyiunk érdeke.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés