DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Egyetértek azzal, hogy mi is vállaljuk el azt, ami esetleg minket illet ellenzéki képviselőként, csak az okfejtésében ott van a hiba, hogy ma is a tömegek, akik megszólítanak minket is, önöket is, egyértelműen azt kérik, hogy állítsuk vissza azt az állapotot, ami mondjuk, a 2004-es évben érvényesült. Azért akarják azt az állapotot visszaállítani - amikor önök ezt ellenzik, tudnak felhozni racionális érveket -, mert ahogy ön fogalmazott, kialakult egy olyan gyakorlat, hogy minden fajta elszámolás nélkül - erre még APEH-irányelvek rá is segítettek - mindenki, aki ingázott, hozzájutott a bérlet árának a 80 százalékához. Ezért senki nem maszatolt 3 forintos kilométer-elszámolásokkal, mert a többet egyszerűen mindenfajta macera nélkül megkapta. A 3 forint kérdése és annak felemelése csak akkor válik izgalmassá, amikor önök megnehezítik a törvénynek azt a gyakorlatát, hogy hozzájussanak ezek az ingázó munkavállalók a bérlet árának a 80 százalékához.
Ezért nem életszerű az a felvetés, hogy miért nem csinált valamit az Orbán-kormány, és miért nem emelte 3-ról 5 forintra ezeket a költségeket, mert ott volt a másik szabály, hogy a bérlet árának a 80 százalékához mindenfajta szabály nélkül, mondjuk ki nyugodtan, hozzájutottak ezek a munkavállalók. És most is ezt akarnák ők visszaállítani, mert Balatoni igazgató asszony itt azt is elmondja nekem, hogy vannak olyan bejáró pedagógusai, akiknek jogosítványa és gépkocsija nincs, tömegközlekedés nem lévén azt nem tudják igénybe venni, ezek a munkavállalók elesnek attól, amit még tegnap élvezhettek. Ezt eddig szóba sem hoztam, csak a képviselő úrnak erre a felvetésére mondom el, amikor itt visszamutogat az Orbán-kormány időszakára.
Fontosabbnak tartom, adjunk be olyan módosító indítványokat ehhez, hogy ez életszerű legyen, és minden élethelyzetre megoldást találjon.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés