ÉKES JÓZSEF (független): Nagyon köszönöm, elnök úr, a szót. Elnézést, hogy Kis Zoltánt félreértettük, hogy vonjuk vissza ezt a törvényt, és próbáljuk jobbá tenni oly mértékben, hogy a négy parlamenti párt részéről is egyfajta közös álláspont alakulna ki.
Itt Pap Jánosnak van nagyon igaza. Hiszen ha ez a közös akarat így, valamilyen mértékben megnyilvánul, akkor a preambulum részét kellene úgy kiterjeszteni, kibővíteni, hogy valóban, a hosszú távú stratégia is kisejlődjön belőle. Kárpáti Zsuzsával együtt az előbb elmondtuk mi magunk is, hiszen az agrár-környezetvédelem, a tájgazdálkodás hihetetlenül fontos szerepköre az egész magyar gazdálkodásnak. A szikesedés kérdése, Orosz Sándor is nagyon jól tudja, ha elővesszük a VAHAVA programot, a globális felmelegedésből adódóan mit kell ennek az országnak a benne lévő agrárgazdálkodással, tájvédelemmel, agrár-környezetvédelemmel foglalkozóknak tenni a következő időszakban, akkor lehet úgy átcsoportosítani, hogy meg tudjuk ezeket is előzni.
Nagyon jó példát mondott, ma biomassza-égetéssel több százezer tonna fát égetünk el. Itt jön, amit Gőgös Zoltán is mondott, hogy igenis olyan termékskálát is fel kell tudni mutatni, ami a biomassza-égetésben kiváltja az erdőirtásból adódó erőművi biomassza-égetés jelenlegi állapotát. Mert az nem oldható meg hosszú távon. Ezt igenis csak egy hosszú távú stratégiával és hozzá igazított törvényekkel lehet olybá alakítani, hogy valóban az agrár-környezetvédelem, a természetvédelem, benne maga a tájgazdálkodás is helyre tudjon állni, hiszen azokon a területeken, ahol a termőföldet kis erdősáv védte, ma már mind eltűntek, és ezeket mind helyre kellene hoznunk.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés