FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Én azt gondolom, alkalmazkodva az itt elhangzott gondolatokhoz, hogy annak azért mégis van jelentősége, bármiféle jogosságot is látva, hogy a gyakorlat teljesen eltért attól, az utazás tekintetében és az elszámolás tekintetében egy borzasztó nagy különállás következett be valahány év alatt. Magyarul: sokan személygépkocsival utaztak, és bérlettel számoltak el.
(20.10)
Amikor azt nézzük, ki vizsgálja, hogy ez a mostani előterjesztés, amit tettünk, valós-e vagy sem, akkor azt hiszem, arra is tekintettel kellene lenni, hogy a korábbi években ki vizsgálta azt, hogy egyáltalán a tényleges közlekedés és az elszámolás módja között micsoda irdatlan nagy különbség alakult ki. Ennek van reális alapja, tehát azt hiszem, hogy ez gazdasági értelemben és sok más szempontból is fontos lehet.
Miért alakulhatott ki ez az ellentmondás? Véleményem szerint azért alakulhatott ki, mert 1995-től kezdődően ez a 3 forint/kilométeres összeg nem lett felemelve. Nézzük meg, hogy Magyarországon a különböző ellátási formákban milyen valorizáció következett be; mindig az aktuális kormányok hivatkoznak erre egy-egy ilyen költségvetési vagy más módosítás alkalmával, hogy valorizálni kell. Az ellenzéki képviselő meg sokszor azt mondja, hogy még jobban valorizálni kellene, vagy más tételeket kellene valorizálni. Most akkor tekintsünk magunkba, 1995 óta hány kormány volt, és szükségesnek tartotta-e ezt a valorizációt. Volt a Horn-kormány, és mondjuk, nem tartotta szükségesnek valameddig. Ezt követően 1998-tól 2002-ig volt az Orbán-kormány. Egy fillért nem emelt ezen az ellátási módon. 2002 óta pedig van ez a kormány, amelyik eddig szintén nem emelt rajta. (Babák Mihály: A Medgyessy-kormány.) Úgy van, Medgyessy- és Gyurcsány-kormány.
De most akkor nézzük meg, hogy ebben az időszakban az Orbán-kormány volt a gerincében ennek, 98-tól 2002-ig, és egyáltalán nem tartotta ezt szükségesnek. (Babák Mihály: Minek megyünk vissza?) Kedves képviselőtársaim, nem megyünk vissza, csak a tények alapján most mondom, hogy miért alakulhatott ki ez a helyzet, ami után most már mindenki menne, hogy hol kell jogorvoslatot szerezni. Én például 2000-ben megkérdeztem Járai Zsigmondot, az akkori pénzügyminisztert, hogy tervezi-e a kormány az évek óta változatlanul 3 forint/kilométer összegű normaköltség emelését. És itt van a válasza az önök akkori pénzügyminiszterének. (Felmutatja.) Csak a végét, a konklúziót olvasom fel (Babák Mihály: Már meg se kérdezte a Medgyessyt!), amit mondott: „
Az emelését nem tartom szükségesnek.ö Tehát 2000-ben, öt év után sem tartotta ezt még szükségesnek. (Göndör István: Ki volt ez a pénzügyminiszter?) És jön az indoklása: „
Nem valós költségeken alapuló elszámolási lehetőség ez (Pettkó András: Más világ volt!), és ennek meg kell szűnni.ö És az a gyakorlat, ami kialakult, az valós elszámolás volt?
Úgy gondolom, hogy mindannyiunknak, nekünk is magunkba kell tekinteni, hogy mi történt, és miért alakult ki, de én tényleg arra kérem ellenzéki képviselőtársaimat, hogy a maguk részét ők is vállalják el ebből az ügyből, hogyan alakulhatott ki tíz éven keresztül (Babák Mihály: Maga egy status quo!) ez a status quo. Ez a végeredmény, ez következett be a tíz éven keresztüli nem emelésből, és úgy gondolom, hogy most mindannyian úgy keressük a valós megoldást, hogy ebből a helyzetből induljunk ki. Nézzük meg, hogy ez a javaslat, amit tettünk, mit tud ebből megoldani, és van-e még olyan része a dolognak - én magam is úgy gondolom, hogy van -, amit nem old meg ez a javaslat. Mert én magam is tapasztalom, hogy akik ma is tömegközlekedéssel utaznak, amikor a bérlethez meg a jegyhez a számlákat kérik, az elég érdekes jeleneteket tud egy-egy autóbuszon kialakítani. Azt kérem a kormánytól is meg a Volántól, a MÁV-tól is, hogy át kellene gondolni, lehet-e ezen a gyakorlaton változtatni, tehát a jegy hogyan tekinthető számlának, vagy hogyan lehet azonnal számlát adni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) egy-egy dolgozónak, mert ezeken is változtatni kell.
Elnézést kérek az időtúllépésért. Arra kérem még egyszer képviselőtársaimat, hogy valós megoldásokat keressünk, a múlton pedig osztozzunk meg.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés