DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Én csak a kistelepülések önkormányzatairól szeretnék szólni, de nem tudom, hogy van-e ennek értelme, öntől kérek erre biztatást, ugyanis azon az önkormányzati vitanapon, amit többnyire csak a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára kísér végig, kistelepülési érdekek megjelenítőjeként eleve halálra vagyok ítélve. Tehát amikor az önkormányzati probléma csak fiskális kérdés, akkor az ezer főnél kisebb települések érdekében mondani valamit, nem tudom, van-e értelme - én mégis megkísérlem.

Amikor önök azt gondolták, hogy egyetértésben vannak a nemzettel, és meghirdették ezt a programot, akkor minden magyarországi településnek felemelkedést ígértek. Nézzük meg, hogy az elmúlt három év, ami alatt önök kormányoznak, hogyan érintette elsősorban a kistelepülések világát. Persze, határoljuk be, hogy mit értünk kistelepülések alatt. Erre többféle definíciót adhatnék; a legegyszerűbb talán azt mondani, hogy ismerve az ország településszerkezetét a magyar települések több mint 50 százalékán, pontosan 53 százalékán ezer főnél kevesebb ember él. Még egyszer mondom, a magyar településeknek több mint a fele ilyen.

Önök mintha valamilyen, számomra felfoghatatlan okból megpróbálnák felfordítani ezt a településszerkezetet, és egyszerűen azt éreztetik velünk, akik kistelepülésen élünk, hogy valahogy ránk nincsen szükség. Másként mondva: a kormány nem tud biztosítani ezeken a településeken önkormányzati szolgáltatásokat, mert ez önök számára nem tűnik kellően ésszerűnek, nem tűnik finanszírozhatónak.

A miniszterelnök úr mondhatja azt itt a parlamentben, hogy vegyük tudomásul, hogy vége a Kádár-rendszernek, a Kádár-kornak, én mégis azt mondom önöknek, hogy újra itt van a hetvenes évek szelleme, mert a hetvenes évek erőszakolt körzetesítését egyszer már megéltük és túléltük mi, kistelepülésen élők, és most újra ezzel a folyamattal találjuk magunkat szembe, talán még erőszakoltabb és erőltetettebb módon, mint ahogy ezt a hetvenes években önök tették. Szelényi Ivánnal és Ladányi Jánossal mondom, rájuk hivatkozva, hogy akkor is nagy volt ennek a társadalmi ára, és ennek az esztelen folyamatnak, amit önök elindítottak, ugyanígy nagy lesz a társadalmi ára, amit mindannyiunknak meg kell fizetnünk.

Nem a körzetesítések ellen vagyunk - a körzetesítések alatt persze ilyenkor azt értem, hogy bizonyos önkormányzati szolgáltatásokat a kicsik közösen lássanak el -, mindaz, ami ésszerű, eddig is támogattuk, és a továbbiakban is támogatjuk; az ellen vagyunk, hogy mindezt egy kicsit alkotmányellenesen és az önkormányzati törvény ellenében tegyük. Tudomásul kell önöknek venni, hogy az úgy nem működik, hogy az alkotmányban rögzített önkormányzati alapjogokat kiüresítve, pénzügyi elvonásokon keresztül kényszerítenek bele minket olyan társulásokba, amelyeket nem helyeselhetünk.

Azzal kezdték a működésüket, hogy azonnal befagyasztották a kistelepülési normatívát. Ennek már mindjárt az indulásnál is jelzés értéke volt. Akkor persze álmodni nem mertünk arról, hogy egyszer majd büntető normatívát is bevezetnek ellenünk, a kistelepülések ellen, megbontják az oktatási normatívát alap- és kiegészítő normatívára, és ezt a kiegészítő normatívát csak azoknak adják és azoknak szánják, akik nagyok, akik amúgy is tehetősebbek, a kicsiktől pedig elvonják.

Álmodni nem mertük volna akkor, amikor önök egyetértésben gondolták magukat a nemzettel, hogy az önök kormányprogramjából az következik, hogy a kicsi településekről minden intézményt ki akarnak vonni, és ezt azóta kőkeményen képviselik. Amikor ezeket a járási szervezeteket, a többcélú kistérségi társulásokat létrehozzák, akkor mi, a kistelepülésen élők - mondjuk, az ezer fősnél kisebb településen élők - jól tudjuk, hogy az óvodáink és az alsó tagozatos iskoláink feladásáról is szólnak ezek a törvények.

Ráadásul a törvény ellenében szól az 5/2002-es kormányrendelet, ami nem szorgalmi időszakban, hanem most, a tavaszi időszakban, április 1-jével - hogy egy határnapot mondjak - kényszerít bele minket abba, hogy feladjuk az önálló oktatási intézményeinket. Igaz, hogy ez szembemegy a közoktatási törvény 102. §-ával, de önöket nyilvánvalóan nem zavarja.

Hogy a postáink megszűnnek - több száz posta megszűnt ezeken a kistelepüléseken -, azt is nehéz tudomásul venni, és főleg nehéz tudomásul venni, hogy városokban élő képviselők aggódnak a kistelepülésekért; olyan városokban élő képviselők, akik most is itt hangoskodnak a parlament padsoraiban, akik még sosem futottak a mobilposta csodálatos szolgáltatásai után. Nekünk, kistelepülésen élőknek azonban már többször volt ebben részünk.

Leépül a tömegközlekedés, vasúti szárnyvonalak szűntek meg az elmúlt három év alatt, a Volán szolgáltatásai is egyre inkább ritkulnak. Az ember azt gondolná, hogy ilyenkor legalább az egyéni közlekedést ösztönzik; de azt sem ösztönzik, azzal is büntetik a vidéken élőket, mert az egyéni közlekedési lehetőségeket is megnehezítik. A Pécsről Magyarmecskére közlekedő pedagógus, aki nem tud tömegközlekedési szolgáltatásokat igénybe venni, az év vége óta nehezebben, drágábban jut el a munkahelyére, mert önök hátrányosan változtatták meg a személyi jövedelemadó-törvényt is.

A jegyzői hatáskörök felülvizsgálata is zajlik, ez persze még nincs a parlament előtt. Ennek eredménye lesz az, hogy minden lehetséges hatáskört, amit majd valahol, bizonyos műhelyekben kitalálnak, a kistelepülési jegyzőtől önök elvonják, és beviszik egy leendő járási székhely településre.

Önök arra is képesek lesznek, hogy kitalálják azt, hogy azt a bonyolult problémát, ami a közterületen lévő fák kivágásának jogi problémáját jelenti, miért kell elvinni egy városi székhely település jegyzőjéhez, és miért ne lehetne otthagyni a kistelepülés jegyzőjénél, ugyanis a felülvizsgálat erre is kiterjed.

Mindezek olyan folyamatok, amelyeknek beláthatatlan lesz a következménye. Ha szimbolikusan akarnék fogalmazni, tisztelt szocialista és szabad demokrata képviselőtársaim, akkor azt kellene mondanom, hogy önök nekünk, kistelepülésen élőknek vagy kistelepülési önkormányzati vezetőknek csak a temetési szolgáltatások működtetését szánják. Ez persze egy fontos szolgáltatás, mert minden emberi életút vége végül is a temető, de ameddig elérjük a temetőt, addig mi is szeretnénk önkormányzati szolgáltatásokat élvezni, és amit ésszerű a saját településünkön élvezni, azokat a saját településeken szeretnénk élvezni.

(12.40)

Ezért azt gondolom, hogy fel kellene hagyni most már azzal a politikával, ami egyértelműen bünteti a falvakban élőket, egyértelműen bünteti a kistelepüléseken élő polgárokat. Azt gondoljuk, hogy hangzatos és soha nem teljesülő ígéretek, duma és mellébeszélés helyett tettekre lenne szükség, mert az alkotmány nekünk, akik kistelepüléseken élünk, esélyegyenlőséget ígér, de amit önök az önök három éve alatt tettek, az minden, csak nem az esélyegyenlőség irányába mutató lépés, hanem attól eltávolodó lépés. Ezt pedig egy jogállamban, amire önök is felesküdtek, nem lehetne tenni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu