DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A belügyminiszter asszony azzal kezdte hozzászólását, hogy jó a helyzet, az önkormányzati világ egy sikertörténet. Gondolom, olvasta a mai Népszabadságot: Rosszkedvünk hosszú teleö. Nem akarom elvenni az önök kedvét, de az önkormányzatoknak nemcsak a tele rossz, hanem az egész éve rossz. Felszólalása, tisztelt belügyminiszter asszony, engem arra az egykori vizsgázóra emlékeztetett, akitől, amikor bement a vizsgára, megkérdezték, hogy mit húztál, és ő azt mondta: az időt. (Derültség az ellenzéki oldalon.) Pedig számtalan alkalommal vetettünk fel kérdéseket itt a parlamentben a vitanapokon, és mondtuk azt, hogy vannak önkormányzati témák, amelyeket vitassunk meg - elbeszéltünk egymás mellett. Hallottunk számokkal való bűvészkedést a kormány képviselőjétől, és Kovács Tibortól reggeli lapszemlét, kissé hamis adatokkal, hiszen Balatonfüred - de a polgármester úr ezt nyilvánvalóan el fogja mondani - nemhogy 5 milliárd forint támogatást, de egyetlen fillért sem kapott.
Tisztelt Ház! Az elmúlt év végén a költségvetés tárgyalásakor sokszor éles vitákat folytattunk az önkormányzatok helyzetéről, arról, hogy mi fog velük történni 2005-ben. Önök itt a baloldalon védték a mundér becsületét - ez érthető a kormánypárti képviselőktől -, mi pedig elmondtuk, hogy majd eljön az igazság pillanata, amikor az önkormányzatok január, február vagy március hónapban elkészítik költségvetésüket, és elfogadják azt. Mit hallunk ma? Az önkormányzati szféra panasszal teli. Csak hogy néhány idézetet olvassak: Nincs pénzük az önkormányzatoknak béremelésreö, Önkormányzatok: egyre több feladat, egyre kevesebb pénzö, Több ezer alkalmazottat küldhetnek el az önkormányzatoktólö, Leépítésre szorítják a helyhatóságokatö, Áremelés - mindenki számolö. Ezek a főcímek, a tartalmi idézetek pedig Dióssy László és Zongor Gábor egykori - jelenlegi kormánypárti - képviselőktől származnak. Ezek az idézetek egyébként - ha részleteiben megnézzük őket - alátámasztják az ellenzéki képviselők által elmondottakat.
Pedig mit ígértek önök itt a baloldalon ezelőtt néhány évvel? Biztosan mindenki emlékszik erre a plakátra: több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak. Aztán: hátrányos helyzetű települések támogatása - kiikszelve; elegendő pénz a feladatok ellátásához - kiikszelve. Akkor még sokan nem gondoltuk mi magunk sem, akik önkormányzati szerepre is vállalkoztunk, hogy mindez csak üres duma, mint ahogy a mostani kormányzás is, és semmi nem történik.
Mit is ígértek még önök? Belügyminiszter asszony kétszer 50 milliárdot, egyszer felzárkóztatásra, egyszer pedig fejlesztési többletforrásokra. Hol van ez a pénz? Egy fillért sem láttunk belőle! Belügyminiszter asszony arról beszélt, hogy a béremelés - amelyet mi is támogattunk egyébként - minden fillérje lefedezésre kerül; így hangzott az idézet. Nos, ez három hónapra történt meg 2002-ben, azóta a többletnek nyomát sem látjuk. Hol a pénz? Arról is beszéltek, hogy javítják a vidéken élők helyzetét, fedezik az alapfokú oktatás, az egészségügyi és szociális ellátás, valamint a kulturális alapszolgáltatás költségeit. Ha csak a kistelepülésekre gondolunk, ezeknek nyomát sem leljük, de erről majd képviselőtársam a kistelepülésekkel kapcsolatosan el fogja mondani a véleményét.
Megígérték, hogy nem lesz energiaár-emelés, sőt gázáremelés - Medgyessy Péter húsz évre ígérte meg, hogy nem lesz gázáremelés -, miközben az intézmények energiatöbblete - vannak itt polgármesterek baloldalról is, akik tudják - közel 40 százalékkal nőtt.
Megerősítjük az önkormányzatok pénzügyi, gazdasági önállóságát, ígérték. Belügyminiszter asszony ma arról beszélt, hogy az önkormányzatiság milyen jó dolog. Ezzel egyetértünk, ezért küzdöttünk hosszú éveken keresztül. Mára azonban szinte a tanácsrendszer jött el, helyhatóságokká degradálták financiális módon az önkormányzatokat. Nincs önkormányzatiság, a helyben keletkező ügyeket nem lehet helyben megoldani, központi állami feladatokat kell helyi pénzből fedezniük az önkormányzatoknak.
Az önkormányzati forrásszabályozás, a támogatási rendszer gyakorlatilag nem változott. A közalkalmazotti és a köztisztviselői béremelésre nem adtak többletpénzt, de még az eredeti 50 százalékos emelést sem voltak hajlandók lefedezni, nemhogy a mostani megemelt bértöbbletet.
Tisztelt képviselőtársaim, milyen lehetőségük van az önkormányzatoknak ennek a kiegyenlítésére? Más bevételek terhére egyenlítik ezt ki. Adókat, díjakat, árakat emelnek. A maradék vagyonukat értékesítik. A kistelepüléseken szinte alig van értékesíthető vagyon. Hitelt vesznek fel. Elbocsátják dolgozóikat, bezárják intézményeiket. Ezt egyébként nemcsak én mondom, nemcsak mi, ellenzéki képviselők mondjuk, hanem ezt mondják egykori kormánypárti képviselők, érdek-képviseleti szövetségi vezetők is. S mit mond egy független szervezet, az Állami Számvevőszék? Azt mondja, hogy 2004-ben 832 önkormányzat - az összes önkormányzat mintegy negyede - tudta a béremelést kifizetni. Az idei kötelező szabályozás miatt az önkormányzatok mintegy háromnegyedénél a tavalyit és az ideit egy összegben kell hogy kifizessék; erre nem látunk lehetőséget.
(10.00)
Szeretnék idézni egy MSZP-s polgármestert, aki már a negyedik ciklusban tölti be Várpalota első vezetői tisztét. A megyei lap általában az MSZP-s képviselőket jól szokta idézni, másokat nem, de Leszkovszki Tibor a következőt mondja: „
Az óvodáknál a költségek 44,8 százalékát, az iskoláknál 58,3 százalékát fedezi a normatíva, vagyis az állami hozzájárulás. A különbséget a városnak saját bevételeiből kell fedezni.ö Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt nem ellenzéki képviselők mondják: szocialista polgármester.
A hitelállomány megkétszereződött az elmúlt évben az önkormányzatoknál, már közel félezer milliárd az önkormányzati hitelállomány. Az önkormányzatok közel fele egyébként átlépi vagy a felső határ közelében van a kötelezettségvállalások tekintetében. Ami pedig a legnagyobb baj, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy ennek jó részét ma már működésre kell hogy felvegyék, nem fejlesztésre fordíthatják, hiszen ebből nem teremtődik új érték, energiaár-emelésre, béremelésre kell hogy kifizessék.
Mindebből mi következik? Az is következik, tisztelt képviselőtársaim, hogy komoly felelősség terheli a bérmegállapodás aláíróit az önkormányzatok részéről. Nem véletlen egyébként, hogy a bérmegállapodás aláírói kezdeményezik a kormánnyal az új tárgyalást, hogy történjék valami a finanszírozás oldaláról.
Az Állami Számvevőszék a következőt mondja: „
Az állami támogatások, hozzájárulások, valamint az átengedett szja továbbra sem nyújt fedezetet a kormányprogramból adódó bér- és szociálpolitikai többletkiadások fedezetére.ö Ezt az Állami Számvevőszék mondja, nem az ellenzéki képviselők.
Apropó, személyi jövedelemadó. Ezzel kapcsolatban elhangzott az ígéret, be is váltották, hogy öt százalékkal megemelték. Most mi történik? Most a személyi jövedelemadó 17,2 százalékát ismeretlen célra zárolták, oly módon, hogy ez be sem folyt az önkormányzatokhoz. Ilyenre a legnagyobb katasztrófák idején került sor. Most ilyenről nem tudok, ezért úgy gondolom, hogy ezt minél előbb fel kell szabadítani, és az önkormányzatoknak oda kell adni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk álló feladatokat illetően egyetértek Kovács Tiborral, egyetértek a belügyminiszter asszonnyal, hogy nézzük át, mi hiányzik. Nem csak olyan számokat kell mondani, ami átfut az önkormányzati költségvetésen, az önkormányzatokat ez nem gazdagítja. Ilyen például a tűzoltóság támogatása, amely bruttó összegben megjelenik az önkormányzati támogatásban, de egyébként nem használhatja fel saját intézményei működtetésére. (Jauernik István: Az nem az övé!) Ezeket kell áttekintenünk, ehhez kell önöknek - elsődlegesen a kormányoldalon - forrást teremteniük, mert a második félévre ellehetetlenül az önkormányzati szféra.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Lenne még miről beszélni, de azt gondolom, hogy ez a délelőtt erre szánatott, nyugodtan beszélhetünk még az intézményi körről, a kistelepülések problémájáról, arról, hogy az önhibáján kívül hátrányos helyzetű önkormányzatok száma az összes önkormányzat egyharmada, pedig sokkal szigorúbb feltételeket állapítottak meg önök az önkormányzatok számára, sokkal nehezebb a pályázat az önhikis rendszerben. Így is egyharmada normális módon nem tud kijönni a pénzéből. Ezeken kell változtatni, különben az állam egyik legnagyobb alrendszere, az önkormányzatok teljesen ellehetetlenülnek, tönkremennek.
A következő kérdéskörökről Kósa Lajos képviselőtársam beszél, illetve képviselőtársaim majd felszólalásaikban megerősítik az általam elmondottakat.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés