DR. BALOGH MIKLÓS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! A javaslat céljaival egyetértünk, ezt szeretném elmondani az MSZP-frakció nevében, és úgy gondoljuk, hogy az európai uniós szabályozás egyáltalán nem teszi lehetővé vételkörzeti korlát megállapítását, és ezért az előttünk fekvő javaslat tenné ezt az egészet EU-konformmá.

Én tudom, hogy az ellenzéki pártok is mindig azt mondják, hogy a jelenlegi médiatörvény nem megfelelő, számos konfliktust hordoz magában, ezek közül itt ez az egyik, amit mi mondunk, hogy nincs verseny. Legyen verseny, azt szeretnénk. A vételkörzeti korlátok miatt nincs verseny, ha ezt kiigazítanánk, akkor valószínű, hogy jó lenne. Mi szeretnénk kérni, hogy az ellenzék támogassa ezt a javaslatot.

Halász János úrnak a kioktató hangnemével most nem akarok vitatkozni, mert nem célunk, hogy osztozkodjunk itt, hogy ki beszél butaságot - nem ez a kérdés. Az a kérdés, hogy van-e szándék a másik oldalon arra, hogy ezt a törvényt módosítsuk. Ha van, akkor azt szeretném látni. Természetes módon ismerem én is, és elolvastam, egyébként már kívülről tudja mindenki, mert évek óta mindig ugyanaz hangzik el, Halász képviselő úr, alelnök úr, mindig ugyanaz hangzik el a kulturális és sajtóbizottság ülésén ebben az ügyben. (Halász János: Idézzen már belőle!) Tehát én úgy gondolom, hogy minden képviselőtársam könyv nélkül tudja, hogy miket mond az MDF, Balogh László képviselőtársam, miket mondott ön.

Tehát gyakorlatilag arról van szó (Halász János: Akkor miért mondod, hogy nem hallottad?), a megállapítás, a következtetés nagyon fontos, hogy van-e szándék, akarat arra, hogy hozzájárulunk a módosításhoz. Mi tudjuk, hogy ezt nem lehet egyedül átvinni, természetes módon. Persze, ilyenkor lehet mosolyogni, mert természetesen a Fidesz nélkül ez a módosítás nem megy. Én szeretném kérni mégis, éppen azért, hogy a versenyt ezen a területen is, a kábeltelevíziós szolgáltatások területén is biztosítani tudjuk, hogy csökkenjen a díj, bontsuk le ezt a vételkörzeti korlátot, és tegyük EU-konformmá.

Ez lenne a kérésem, és nem mosolyt várok, inkább azt, hogy nem kell most már semmi magyarázat, és nem kellenek érvek, a szándékot kell kinyilatkoztatni, hogy ha ezt a rossz médiatörvényt módosítani akarjuk, és bizonyos területeken javítani, és, mondjuk, szeretnénk csökkenteni a díjakat, akkor ezt egy állásponttal, egy döntéssel igazolni lehet.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu