DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Látszólag egy jelentéktelen törvényjavaslat fekszik a Ház asztalán, illetőleg többen nem gondolkoztak el az egésznek a lényegén, hisz akkor, amikor népesedéspolitikáról, gyermekekről beszélünk, akkor a magyar jövőről beszélünk, tehát minden, ezt a kérdéskört érintő törvénykezés alapvető törvénykezés és alapvető kérdés véleményünk szerint. Mint ahogy alapvető kérdés az is, hogy a törvényhozás milyen üzenetet küld a társadalom felé, hogy a törvényhozás, a többség milyen filozófiát képvisel az utódokkal, a gyermekekkel kapcsolatban.
Ez egy nagyon rövid módosító javaslat, ami azt a fájdalmas, de megszokott állapotot próbálja törvényi keretek közé helyezni, hogy abban az esetben, ha krízishelyzetbe kerül egy család, egy anya, akkor a csecsemőre nézve egy veszélytelenebb, kulturáltabb megoldás keretén belül egy inkubátorba elhelyezhesse.
Mint ahogy az általános vitában kifejtettem, a Magyar Demokrata Fórum nem örül akkor, amikor erről a törvényről kell szavaznia, de elfogadja azt, hogy kialakult egy ilyen helyzet, egy olyan furcsa helyzet, amelyben lényegében azokat az egészségügyi intézményeket is büntetni kellene bűnsegédi státusuk miatt, amely intézmények egy ilyen aktusban részt vesznek, és ezt lehetőleg oldjuk fel.
Hangsúlyozom: nem örülünk neki, de tudomásul vesszük, ez az élet. De hogy ezen túllépjünk, ezen még továbbmenjünk, ezt semmi nem indokolja. Semmi nem indokolja azt, hogy a gyermekvédelmi törvényt és a magzatvédelmi törvényt módosítsuk.
Az egyértelművé vált a bizottsági vita során, hogy jogtechnikai szempontból teljesen elegendő az '52. évi IV. törvény, tehát a családjogi törvény megváltoztatása, ha a cél csupán az, hogy ezt a fennálló diszkrepanciát kiküszöböljük. Azzal, hogy mi a gyermekvédelmi törvénybe és a magzatvédelmi törvénybe is ezt az intézményt - idézőjelbe téve -, az inkubátorba való elhelyezést mintegy kötelező módon felajánljuk az anyának, ezzel a törvényhozás azt az üzenetet küldi a társadalomnak, hogy egy nagyon sajátságos és kifejezetten ultraliberális családképe van.
(20.30)
Arról a logikai bukfencről nem is beszélve, hogy az inkubátorba való helyezés mindenkor, azt hiszem, ezt nyugodtan mondhatom, titkolt terhességek után következik be, a titkolt terhességgel pedig nem kerül összhangba az, hogy annál a szolgálatnál jelentkezzen, amelyet a gyermekvédelmi törvény, illetve a magzatvédelmi törvény jelent, hisz ott meg kell jelennie, és attól a pillanattól kezdve, még ha nyilvánvalóan egy zárt körben, tehát egy intim környezetben is, de ez a titkosság megszűnik. Tehát attól a pillanattól kezdve ez az állapot megszűnik. Ez a logikai, ez a kisebbik probléma számunkra.
Ezzel, hogy lehetőséget fog biztosítani, mintegy kötelezővé teszi a törvényalkotó, hogy ezek a szolgálatok fölhívják az anyák figyelmét arra, hogy ha számukra időközben megváltozik a helyzet, mondjuk, kialakul egy krízishelyzet - ami az esetek túlnyomó többségében egy átmeneti szituációnak tekinthető -, akkor megszabadulhatnak a gyermeküktől, ezzel mérhetetlen rossz üzenetet küldenek a társadalomnak, ez meggyőződésünk. És pont ezért kérjük, habár megvallom őszintén, nagy sajnálkozással vettük tudomásul mind a szociális, mind az egészségügyi bizottságban, hogy teljesen egyedül maradtunk azzal a módosító javaslatunkkal, hogy ezt a két paragrafust vegyük ki ebből a törvénymódosításból.
Ismételten azt kérem a Magyar Demokrata Fórum nevében képviselőtársaimtól (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy gondolják meg, ne tegyük kötelezővé azt, hogy a könnyebb ellenállás irányába, mintegy a gyerektől való megszabadulás irányába mozdítsuk el a krízisállapotban levő nemcsak anyát, hanem én úgy gondolom, a családról lehet szó, hisz azért (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) egy gyereknek nemcsak anyja van. Nagyon szépen kérek mindenkit, hogy ezt gondolja végig.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés