DR. GOMBOS ANDRÁS környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Valóban úgy van, ahogy a képviselő úr elmondta, a Tisza és a Duna vízgyűjtő területén a megszokott mennyiségnél lényegesen nagyobb hóban tárolt víz található. De amit a képviselő úr volt szíves elsorolni, ezek az adatok azóta már változtak, jelen pillanatban a Duna vízgyűjtő területén, amelynek nagysága 186 ezer négyzetkilométer, 14,5-15 köbkilométer, a Tisza vízgyűjtő területén pedig, ami 136 ezer négyzetkilométer, 6,5-6,8 köbkilométer hó található. Ennek a hómennyiségnek az elolvadása nyilvánvalóan időjárásfüggő. Az elmúlt időszakban viszonylag szerencsénk volt az időjárással, mert lehűlés tapasztalható, és hirtelen nagy felmelegedés nem következett be. A távprognózis értelmében az elkövetkezendő két-három hétben hirtelen nagy felmelegedés, illetve jelentős mennyiségű, főleg meleg csapadék, meleg eső nem várható. De ugyanakkor a kockázat természetesen benne van.

A vízügyi szolgálat az elmúlt időszakban jelentős felkészülési munkálatokat végzett, így 2004 őszén és telén átvizsgálták azokat a védműveket, amelyek az árvízi védekezéshez szükségesek, és megállapították azokat a feladatokat, amelyeket el kellett végezni, és a tél folyamán el is végezték a javítási feladatokat.

Ezen túlmenően a védekezéshez szükséges depóniákat, illetve egyéb anyagokat, például homokzsákokat, fóliát és így tovább a raktárakban tárolták, deponálták, sőt egy preventív, megelőző intézkedéssel a Felső-Tisztán Jánd környékén kétezer köbméter depóniát helyeztünk el az árvíz esetén legkritikusabb helyeken annak érdekében, hogy adott esetben a védekezés gyorsabb és könnyebb legyen majd.

A következő egy percben folytatom. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu