DR. GOMBOS ANDRÁS környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: A vízügyi szolgálat nevében köszönöm az elismerő szavakat.

Szeretném folytatni a felkészüléssel és a megelőzéssel kapcsolatban (Pettkó András: Kormánybiztos kell!) annak a ténynek a közlését, hogy azon túlmenően, hogy Magyarországon a vízügyi szolgálat felkészült egy esetleges árvízre, a szomszédos országokban, így Ukrajnában tizenhat mérő- és figyelőállomást telepített Magyarország magyarországi forrásból, és ezeknek a működése teszi lehetővé azt, hogy megfelelő időben gyorsan előrejelzést kapjunk. Ezen túlmenően Ukrajnának átadtunk az elmúlt héten mintegy kétezer négyzetméter fóliát, valamint 15 ezer homokzsákot és ötszáz fáklyát annak érdekében, hogy az esetleg a Borzsa-patak jobb partját eredményesen tudják védeni az ukrán kollégák.

Úgy gondolom, hogy a kormány és ugyanakkor a vízügyi szolgálat mindent meg tud tenni annak érdekében, hogy adott árvízi szituációban kellő mértékben és kellő biztonsággal védje a magyar állampolgárok érdekeit és vagyontárgyait.

Köszönöm szépen. (Pettkó András: Kormánybiztos kell, az a megoldás! - Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu