ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat a televízió, a rádió és az internet nyilvánossága előtt.
Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 10. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Béki Gabriella és Vidoven Árpád jegyzők lesznek segítségemre. Kérem a jelenlévőket, hogy ne feledkezzenek meg csipkártyájuk használatáról.
Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy most megemlékezzek a szabad választás 15. évfordulója alkalmából.
Tisztelt Ház! 16 évvel ezelőtt, 1989-ben Kelet-Európa országai számos változatát mutatták fel a diktatórikus, tekintélyelvű rendszerek megdöntésének. Ekkorra kétséget kizáróan bebizonyosodott a mintegy négy évtizede fennálló politikai rendszer életképtelensége. Hazánkban is csak az volt a biztos, hogy a változások elkerülhetetlenek, de hogy ezek milyen mértékűek lesznek, milyen gyorsan mennek végbe, még a megválaszolhatatlan kérdések körébe tartoztak. A régi rendszer várvédői egyre kilátástalanabb harcot vívtak egy új, valóban demokratikus rendszer híveivel szemben.
1989 tavaszán már felülkerekedett az ellenzék egységes álláspontja, ami kizárta az MSZMP dominanciájának fenntartását, és elvetette a kompromisszumos hatalommegosztás elvét. A szeptemberi ülésszakon már szerepelt az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslat, és egy évvel később, 1990. március 25-én - 43 évnyi kényszerszünet után - hazánkban ismét többpárti országgyűlési választásokat tarthattunk. A rendszerváltás évei emelkedett hangulatú, izgalmas időszaka volt történelmünknek. A lehetőségek világából kellett megtalálni és létrehozni egy működőképes, demokratikus világot.
1989 nyarán egymás után jelentek meg a demokratikus magyar jogállam alapvető elveiről szóló különböző elképzelések. Milyen legyen a választójogi rendszerünk: többségi, azaz az egyéni választókerületekre épülő, vagy az arányos képviselet elvén nyugvó? Hogyan lehet az arányos képviselet és a személyek közti választás elvét együttesen érvényesíteni? Milyen legyen az Országgyűlés hatásköre és viszonya a köztársasági elnökhöz, valamint a kormányhoz? Egy- vagy kétkamarás legyen-e az Országgyűlés? A magyar választójogi törvény - mint tudjuk - ötvözi a demokráciákban kialakult választási rendszerek két alaptípusát.
Az alkotmányos berendezkedésünkről folytatott viták mellett számos egyéb fontos kérdés tartotta lázban a társadalmat. Mit tudunk kezdeni a hirtelen jött demokráciával? Érzik-e az emberek, hogy érdemes élni választójogukkal? El tudunk-e igazodni a gomba mód szaporodó pártok között? A 65 regisztrált párt melyike képvisel valódi politikai erőt? A Magyar Nemzeti Kereszténydemokrata Munkáspárt vagy a Republikánus Fiatalok Pártja?
A törvényalkotók és a nép bölcsessége gyorsan letisztította a politikai térképet. A jelöltállítási versenyben még 28, a március 25-ei első forduló után már csak 6 párt maradt állva. A választók tehát megrostálták a pártokat, és eloszlatták a kétségeket. A részvételi hajlandóság, a pártszimpátiák kialakulása azt mutatta, hogy a magyar választók nem vagy alig voltak kevésbé felkészültek, mint egy nagy múlttal rendelkező parlamenti demokrácia szavazói.
Az 1989-90-es évek eseményei, az Ellenzéki Kerekasztal, a Nemzeti Kerekasztal mellett folyó tárgyalások, az MSZMP kettészakadása, a négyigenes népszavazás, a nagy érdeklődés mellett folyó választási kampány mind elősegítette azt, hogy a magyar állampolgárok meghozzák a maguk szempontjából helyes döntést. Ennek köszönhetően kerültek be a parlamentbe az újonnan alakuló, a rendszerváltozásban jelentős szerepet betöltő pártok, mint a Magyar Demokrata Fórum, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Fiatal Demokraták Szövetsége, valamint a komoly történelmi múlttal rendelkező Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, a Kereszténydemokrata Néppárt, továbbá a kettészakadást követően létrejövő Magyar Szocialista Párt. Történt ez annak ellenére, hogy híján voltunk a nyugati demokráciákban oly fontos szerepet betöltő családi szavazási tradícióknak, a pártprogramok alapos ismeretének, és az egyes pártokat fémjelző vezető politikusokat is csak néhány hónapja ismerhettük meg.
A magyar választók jól vizsgáztak. 15 évvel ezelőtt még nem volt egyedi eset, hogy a kopogtatócédulák gyűjtése során az egyik liberális párt képviselőjelöltjeként, miután már több ezer jelölést kaptam, átkísértem a mellettünk lévő másik liberális képviselőjelölthöz a választópolgárt, mondván, inkább adja neki, hogy biztos induló lehessen ő is. A demokrácia ezen diszkrét bája ma már hihetetlennek és kissé megmosolyogtatónak tűnik, és - hacsak nem vagyunk túlzottan idealisták - tudjuk, hogy az akkori lelkes, bizakodással teli légkör nem hozható vissza. Mi, akik itt ülünk 2005 márciusában a parlamentben, külön-külön tudjuk, érezzük, hogy legalább egy kicsit, egy csipetnyit jó lett volna megtartani az akkori hangulatból, politikai kulturáltságból.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
Tisztelt Országgyűlés! A bizottsági elnöki értekezlet alapján tárgysorozatba-vételre, illetve ajánlás készítésére kijelöltem a bizottságokat. Az érdeklődők az Országgyűlés informatikai hálózatán kapnak tájékoztatást.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportja Török Zsolt képviselő urat a március 21-22-ei ülésnapra frakcióvezető-helyettesnek megválasztotta.
Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Dávid Ibolya frakcióvezető-helyettes asszony, MDF, Választási ígéretek - és a valóságö címmel.
A képviselő asszonyt illeti a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés