FONT SÁNDOR (független): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tartok tőle, hogy az első negyedév legfontosabb hozzászólása hangzott el Varga Mihály képviselőtársam részéről. Eközben a kormányoldal döntő többsége aludt, nevesíthetném is, hogy kicsodák. (Dr. Magda Sándor: Nem leszel képviselő úgysem!) Lendvai Ildikó éppen Micimackót jegyzetel; Juhász Gábor titkosügynökéről álmodik; és Veres János kínosan ügyel arra, hogy tudomást se vegyen arról, mit mondott Varga Mihály.
Varga Mihály elmondta, amiben önök végighazudták az elmúlt évet, hogy az euró bevezetésének miért nem lesz meg a feltétele a 2010-es időszakra. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: 2008 egyébként!) Azért nem lesz meg, mert Európában utolsók lettünk azon országok között (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Miben?), amelyek egyáltalán, valamilyen rangsorba állítva, teljesíteni szerették volna az euró bevezetésének feltételeit. Az önök kormányzása alatt került az utolsó helyre Magyarország. Sajnálatos módon ennyit tettek hozzá Magyarország gazdaságához.
És amikor most egy soha nem látott trükkel egy állami céggel hitelt vetetnek fel, majd pedig az állami céggel megvetetik Magyarország közvagyonát, ezáltal próbálják kozmetikázni a költségvetést, hogy eltüntessék azt az utolsó, azt az iszonyúan kínos adatot, hogy már fölötte vagyunk a 60 százaléknak, akkor önök ezen kijelentések alatt alszanak, és el sem tudják képzelni, hogy milyen drámai felfedezést és bejelentést tett Varga Mihály.
Ez az önök felelőssége, de leginkább azt mondanám, ez az önök felelőtlensége, így tönkretenni az országot, így kiszolgáltatni a magyar nemzeti valutát további egy-kettő, vagy nem tudjuk, hány évre, hogy súlyos támadásoknak, spekulációs támadásoknak legyen kitéve a különböző nemzetközi hitelintézetektől, amelyek folyamatosan támadni fogják a magyar forintot.
Mindannyian tudják, ennek egyetlenegy megakadályozási lehetősége van: az euróövezethez és az euróval való gondolkodáshoz történő kapcsolódás. Ez lehetne az egyedüli válasz a nemzeti valutánkat ért súlyos támadásokra. Ehelyett önök elbagatellizálják az elmúlt másfél-két évet; elbagatellizálják azt, amit kormányzati körökben a pénzügyminiszter, a kormányfő tanácsadója szempontjából jelentős személyek óriási trükként kitaláltak, hogy könyvviteli szempontból most próbáljuk egy kicsit kozmetikázni a magyar költségvetést.
Remélem, hogy az Európai Unióban vannak önökhöz mérten nagyobb kvalitású szakemberek, akik ezt a pimasz trükköt időben észreveszik, és a reális adatokat közlik, úgy, ahogy ezt az elmúlt héten megtették a nemzetközi tőkeelemzők is.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok és a függetlenek padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés