HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy médiatörvényt módosító javaslat van előttünk. Ez kétharmados törvény. Ez a jelenlegi parlamenti arányokat is figyelembe véve akkor válhat törvénnyé, ha legalábbis a két legnagyobb parlamenti frakció, az abban helyet foglaló képviselők ebben egyetértésre jutnak.

Úgy gondolom, hogy ez a javaslat, ami előttünk van, egyrészt az előkészítés módja, másrészt a javaslat tartalma miatt sincs abban a helyzetben, hogy ezt a parlament elfogadhassa. Az előbb mondottak miatt az előkészítés módja ennek mi volt? Benyújtotta két képviselő ezt a javaslatot egyéni képviselői indítványként. Természetesen egy képviselőnek - kettőnek is együtt - joga van ilyet tenni, de egy kétharmados törvény esetében talán érdemes lenne, érdemes lett volna legalábbis előzetes konzultációt, egyeztetést folytatni az ügyben.

Egy szabad demokrata, egy szocialista képviselő nyújtotta be, tehát a kormányoldalról érkezett ez a javaslat. A Fideszt ebben a dologban nem keresték meg, márpedig a mi szavazataink nélkül ez a törvény nem válik törvénnyé, hisz kétharmados dologról van szó, ahogy mondtam.

Érdekes ennek a története. Azért is mondom ezt el, mert Balogh Miklós hozzászólásából az tűnt ki számomra, hogy nem rendelkezik a dolog előtörténetéről kellő ismerettel. Van egy olyan előtörténete ennek, hogy 2004 elején, tavaszán a kormány megkereste mind a négy pártot, hogy négypárti egyeztetést folytassunk egy médiatörvény-módosításról, amely jogharmonizációs célú lenne. Az úgynevezett nyelvi kvótákról szólt ez a dolog, és erről a most előttünk lévő javaslatcsomagról, illetve előbb a nyelvi kvótáról, aztán kapcsolódott hozzá ez a javaslat egy második ülésünkön.

Ezen az ülésen nyilván, mivel nem Balogh Miklós képviselte a szocialistákat, ezért nem tudhatott részletesen arról, hogy ott mi is történt. Ezekről az ülésekről persze jegyzőkönyvek készültek. Ha mást nem, akkor a mi titkárságunkat kérjük, hogy küldjék el két szocialista képviselőtársamnak, és akkor nem mond itt olyan butaságokat a Fideszre nézve, mint amiket az előbb mondott. Merthogy abból kiderül, hogy milyen egyeztetés folyt, és már ott elmondtuk az érveinket. A kormány előterjesztette ezt a javaslatot, mondhatnám azt is, hogy annak ellenére, hogy ott erről beszéltünk, és itt a parlamentben lefolytattunk egy vitát ugyanerről. Szó szerint ez a javaslat része volt annak a kormány által beterjesztett javaslatnak, aminek az általános vitája - nagyon jól mondta Sági képviselő úr - 2004. május 11-én kezdődött.

Utána volt részletes vitája, szavaztunk róla, akkor egyébként a kulturális bizottságban is volt egy hosszas vita ugyanerről a dologról. Most, mikor legutóbb a Mécs képviselő úr és egyik szocialista képviselőtársa által benyújtott javaslat a bizottság elé került, akkor a bizottság újra, szó szerint ugyanarról a javaslatról nem folytatott érdemi vitát sem kormányoldalról, sem ellenzéki oldalról. Érthetően, hiszen ezt lefolytattuk néhány hónappal korábban. Ennyit a dolog történetéről.

Mivel ezt lefolytattuk néhány hónappal korábban, és akkor volt egy álláspontunk, úgy gondolom, hogy az előkészítés tekintetében szerencsésebb lett volna, ha érdemi előkészítés is folyik akár négypárti egyeztetés formájában, és nem egyből egy javaslatot kapunk, tulajdonképpen szó szerint ugyanazt a javaslatot, mint amit korábban a kormány egy kicsit nagyobb csomag részeként már benyújtott.

De semmi baj, ez a dolog előkészítése módjára vonatkozó véleményem, amihez szeretném hozzátenni, hogy ez a vélemény, amit most elmondtam, nem egy olyan hozzászólás, ami azt mondaná, hogy ezzel nem akarunk foglalkozni, azért is mondtam ezt hosszabban, mert szeretném jelezni, hogy nyitottak vagyunk a dologról érdemi vitát folytatni, bár tartalmi oldalról véleményünk nem változott: én továbbra is azt látom, amit korábban láttam, hogy a médiatörvényt nem szükséges ezen a ponton módosítani. Úgy hiszem, hogy megközelítésbeli eltérések vannak közöttünk, mert míg van, aki azt mondja, hogy médiatörvényi szabályozásra van itt szükség, én pedig azt mondom, hogy nem erről van szó.

Részletesebben, és Balogh Miklós képviselő úrnak is mondom, szívesen elmondom a tartalmi véleményünket, ami egy szót sem változott a 2004. május 11-eihez képest. Akkor a parlamenti jegyzőkönyv ezt rögzítette - a kedves kolléganők, kollégák ezt szó szerint leírták -, megjelent a parlamenti jegyzőkönyvben, a honlapon is megkereshető. A tisztelt Balogh képviselő úrnak ajánlom, hogy vegye elő - klikkeljen rá, ha már ennél a témánál tartunk, talán használhatom ezt a fogalmat -, és olvassa el. Ha komolyan gondolja, hogy szeretné újra meghallani ugyanarról a véleményünket, amit benyújtottak, akkor most itt részletesebben el is mondom, vagy esetleg átviszem önnek, a május 11-ei jegyzőkönyvben szó szerint elmondott, igen alapos, tartalmi, több oldalon keresztül jegyzőkönyvben lévő tartalmi véleményünket megismerheti, de az nem változott.

A lényege az, hogy úgy gondoljuk, hogy a javaslatot nem támogatjuk, mert nem olyan a helyzet, hogy ezt módosítani kellene. Azt gondoljuk, hogy az itt módosítani, elhagyni javasolt rendelkezés - mert a médiatörvényből egy rendelkezést javasolnak elhagyni - egyébként a hazai információs infrastruktúrára semmilyen veszélyt nem jelent, amit el akarnak hagyni, és így az információs társadalom fejlődésének sem gátja a most életben lévő médiatörvény. Ezért nem támogatjuk az előterjesztésben javasolt elhagyást.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu