JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Úr! Az adóerő-számítás módja és módszere nem egy most hirtelen jövő probléma, hiszen a költségvetési törvény szabályozza, és mint ilyen, azt gondolom, hogy a képviselő úr jelentősebb késésben van, hiszen mintegy fél évvel ezelőtt tárgyalta a magyar parlament. Ezért úgy gondolom, hogy ez a felvetés, ami most itt elhangzott, praktikusan ott lett volna célszerű egy módosító indítvány kíséretében a vitában, ámbár akkor ez önnek nem tűnt fel, vagy legalábbis én nem emlékszem rá, hogy akkor ezt szóvá tette volna.

Az egy ténykérdés, hogy nagyon sok önkormányzat kutatja annak a módját, hogy hogyan lehetne nagyobb bevételekre szert tenni. Akiket ez a számítási módszer előnyösen érint, azok ettől boldogok, akiket pedig hátrányosan érint, nyilván azok kifogásolják, és így van ez az ön esetében is.

Azt tudom önnek mondani, hogy mivel ezt a költségvetési törvény szabályozza, nem valószínű, hogy az idei évben ez megváltozik. A következő évben már az önök számára is kedvezőbb lesz, ugyanakkor úgy hiszem, hogy az a jövőre nézve egy irányadó feladat, hogy ha úgy érzi, hogy egy költségvetési törvény az ön számára vagy az ön által képviselt önkormányzat számára nem a legkedvezőbb, akkor ehhez egy módosító indítványt annak a költségvetési törvénynek a tárgyalásakor, vagyis majd legközelebb a jövő évihez az idei év őszén benyújtani szíveskedjen. Kérem válaszom elfogadását.

Forrás: parlament.hu