BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, mélyen tisztelt elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Érdemi vita nincs Répássy képviselő úr és az előterjesztők között, ugyanis az előterjesztők is úgy ítélték meg, hogy amennyiben a levéltár dokumentumaiban nyilvánvaló utalások vannak a megbízókra, akár a Magyar Szocialista Munkáspárt, akár annak jogelődje, a Magyar Dolgozók Pártja tisztségviselőiről legyen szó, akkor ennek ténye legyen nyilvános, az illető személyes adatai legyenek megismerhetők.

Ami miatt a képviselő úr által említett módosító indítványt nem támogattuk, annak nem ez a nézetkülönbség tehát az oka, mert ez a nézetkülönbség nem létezik, hanem az, hogy ezt a kérdést szakmailag pontosabban oldja meg Donáth képviselő úr 37. ajánlási pont alatt található módosító indítványa, amit valamennyi bizottsági ülésen mind az előterjesztők, mind pedig egyébként a kormány képviselője is támogattak.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu