GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Amint az önök előtt ismert, a Szabad Demokraták Szövetsége 44 kérdésből álló kérdéssort tett közzé az azenorszagom.hu című weboldalon két hónappal ezelőtt.

A honlap első szakasza lezárult, és két hónap után több mint 80 ezren látogatták meg ezt az oldalt, és mondtak véleményt egy-egy kérdés kapcsán. Az SZDSZ mindenkinek, aki részt vett ebben az interaktív játékban, köszöni a részvételt, és azt gondoljuk, hogy ezek az ügyek, amelyeket ezen a honlapon felvetettünk, ugyan még nem a legfontosabb kérdései a magyar politikának, és valószínűleg soha nem is fognak a legfontosabb kérdések közé tartozni, azonban mégiscsak olyan kérdések, amelyekről fontos szót váltani, amelyek sokakat érintenek, és amelyekkel kapcsolatban adott esetben akár változásokra is szükség lehet. Hamarosan természetesen újabb témákkal, újabb kérdésekkel fog jelentkezni ez az oldal, de most szeretnénk ismertetni néhány eredményt, amely talán önöket is érdekelheti. Természetesen előrebocsátjuk azt, hogy ezek nem számítanak reprezentatív közvélemény-kutatásnak, nem szeretnénk ilyet állítani, pusztán az oldalt meglátogató 80 ezer ember véleményét jelzik.

Az eutanázia kérdéskörében az SZDSZ álláspontjával a válaszadók 76 százaléka értett egyet, ez így szólt: a gyógyíthatatlan betegeknek meg kell adni a jogot az eutanáziához. A válaszadók 77 százaléka egyetért az SZDSZ-szel abban, hogy az értelmetlen szenvedés ellentétes az emberi méltósággal. A válaszadók 70 százaléka egyetért az SZDSZ-szel, amikor az SZDSZ elutasítja azt az állítást, hogy az orvosi segítséggel végrehajtott eutanázia gyilkosság, amelyet az állam nem engedélyezhet.

Azzal az állítással, hogy a nők életében a karrier csak a család után következhet, a válaszadók 66 százaléka - ahogy az SZDSZ sem - nem ért egyet. Azzal az állítással, hogy a munkaadónak joga van tudni, hogy az álláskereső nőnek van-e gyermekvállalási szándéka, a válaszadók közel 80 százaléka - ahogy az SZDSZ sem - nem ért egyet. Azt az állítást, hogy a családon belüli erőszak nem magánügy, az államnak el kell távolítania a családból a bántalmazót - ami az SZDSZ álláspontja is -, támogatja a válaszadók 88 százaléka.

Azt a felvetést, hogy az azonos nemű párok is a házaspárokhoz hasonlóan örökölhessenek egymástól, és vehessenek fel például hiteleket, a válaszadók 60 százaléka támogatja, az SZDSZ-szel egyetértésben. A válaszadók 72 százaléka elutasítja a hobbicélú vadászatot. A terrorizmus elleni védekezés nem járhat együtt az alapvető szabadságjogok megsértésével - szól az SZDSZ álláspontja, amellyel a válaszadók 83 százaléka ért egyet. A válaszadók 71 százaléka elutasítja azt az állítást az SZDSZ-hez hasonlóan, hogy a drogfogyasztókat bűnözőnek kellene tekintenünk. Viszont 66 százalékuk egyetért az SZDSZ-hez hasonlóan azzal az állásponttal, hogy a drogfüggőséget és az alkoholizmust egyformán kell megítélni, és az államnak egyformán kell gyógyítania.

A roma gyerekeknek is jobb, ha külön osztályban tanítják őket, szólt az egyik állítás, ezt elutasítja az SZDSZ-hez hasonlóan a válaszadók közel 70 százaléka. Azzal az állítással, hogy az iskolákban nem a lexikális, hanem a használható tudás elsajátíttatására kell helyezni a hangsúlyt, a válaszadók 80 százaléka ért egyet - ugye, ez a liberális álláspont ebben a kérdésben.

Nézzük az egyházzal kapcsolatos kérdéseket! Az egyházaknak joguk van lelkiismeretüknek megfelelően kifejteni véleményüket közéleti kérdésekben - szól az SZDSZ álláspontja, 71 százalék ért egyet ezzel. Az állam ne finanszírozzon hitéleti tevékenységet, az egyházakat a híveik tartsák el, ezt a válaszadók közel 60 százaléka támogatja. Az egyházakra ugyanolyan adózási szabályok vonatkozzanak, mint a civil szervezetekre - szól az SZDSZ álláspontja, szintén közel 70 százalék támogatja ezeket a felvetéseket.

A kérdéskörrel kapcsolatban fölmerül egy olyan kérdés, ami ugyan nem szerepelt a honlapon, de újra beszélni kell róla, miután Semjén Zsolt a saját kirohanását a hét végén a közszolgálati Magyar Rádióban hétről hétre rendszeresen jelentkező szélsőjobboldali uszító propagandaműsorban, a Vasárnapi újságban minden korábbinál erőteljesebben és nagyobb erővel képviselte. Továbbra is fenntartjuk azt a meggyőződésünket, hogy Semjén Zsoltnak távoznia kell az emberi jogi bizottság alelnöki tisztségéről. Azt gondoljuk, hogy méltatlan erre a pozícióra egy politikus, aki kisebbségi csoportokat bélyegez meg, aki korlátozná a vallásszabadságot, aki elutasítja a válsághelyzetbe került nőknek azon jogát, hogy rendelkezzenek saját testük fölött, aki elvitatja a gyógyíthatatlan betegségekben, súlyos fájdalmak között szenvedő emberektől a kegyes halálhoz, vagyis az emberi méltósághoz való jogot.

Azt gondoljuk, hogy Semjén Zsoltot az emberi jogi bizottság alelnöki pozíciójában megtartani olyasmi, mintha az elefántot kérnénk meg arra, hogy a porcelánbolt értékeire vigyázzon. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Egész egyszerűen egy ilyen nézeteket valló képviselőnek ebben a pozícióban, meggyőződésünk szerint, nincsen helye.

Köszönöm szépen a türelmét, elnök asszony. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu