MESTERHÁZY ATTILA ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztériumi államtitkár: Nagyon szépen köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Valóban, ahogy képviselő úr is elmondta, a kormány ifjúságpolitikája során nagyon sok mindent tett a fiatalokért. Képviselő úr ennek számos elemét említette: akár a sorkatonaság eltörlése, akár a Fészekrakó-program által nyújtott lehetőségek a valóban rászoruló fiatalok számára lakásvásárláshoz. Ha tágan értelmezzük az ifjúságpolitikát, akkor még számos más egyéb aspektusát is felsorolhatjuk ennek, az oktatás-, foglalkoztatáspolitikát, egészségügyi rendszert, a civil szektort. Tehát nagyon széles annak spektruma, amely területen ifjúságpolitikáról kell hogy beszéljünk.

Mivel képviselő úr sok mindenről szólt, ezért hadd egészítsem ki egy speciális aspektussal ezt az ifjúságpolitikát, ami arról szól, hogy egy szemléletmódbeli változtatást kell folyamatosan magunkra kényszerítenünk. Nem úgy kell tekintetünk az ifjúságra, mint egy olyan csoportra, amely a társadalomban oltalomra, segítségre szorul. Nem probléma az ifjúságpolitika, nem problémás csoport az ifjúság, hanem olyan erőforrás, mégpedig megújuló erőforrás, amelyre a mindenkori kormánynak úgy kell tekintetnie, hogy ebből építkezni tud, segítséget tud meríteni. Nemcsak a politikai rendszer, nemcsak a gazdasági rendszer, hanem a teljes demokratikus intézményrendszer és a jogállamiság szempontjából is meghatározóak a fiatalok a mindenkori magyar társadalomban, hiszen a demokrácia egyik legfontosabb pillére az ifjúság.

Éppen ezért nagyon fontos egy másik aspektusa is ennek a kérdésnek, ami arról szól, hogy a fiatalok demokratikus rendszerrel szembeni vonakodása, apátiája egyre növekszik. Ez nem magyarországi probléma, ez az Európai Unióban, az Egyesült Államokban is megfigyelhető. Ez ellen mindenféleképpen tennünk kell, hiszen ha a fiatalok nem érdeklődnek a közélet iránt... - és itt a közélet alatt nemcsak a politikát értjük, nemcsak az országos vagy önkormányzati választásokat értjük, hanem például azt, hogy egy gyermek egy általános iskolában vagy gimnáziumban akarjon beleszólni a házirendbe; hiszen a törvények lehetőséget adnak a helyi diákönkormányzatnak arra, hogy igenis beleszóljon abba, hogy milyen legyen az a rendszer, milyen legyen az a házirend, amelyet betartva majd ő is egy rendszerezett életet tud élni az iskolában.

Fontosak ezek az apró kérdések, és természetesen fontos az is, hogy a fiatalok elmenjenek választani, és a számukra legmegfelelőbb pártot válasszák, és ezáltal kinyilvánítsák véleményüket.

(9.10)

Hiszen e nélkül az aktivitás nélkül nem létezik demokrácia, e nélkül az aktivitás nélkül nem létezik jogállamiság. S ezeket az értékeket meg kell tanítani a fiataloknak, hiszen fontos azt is hangsúlyozni, hogy ezek az alapértékek nem a génjeinkben vannak benne. Nem úgy születnek bizonyos politikai párthoz kötődő fiatalok meg egy másik politikai párthoz kötődő vagy bárhová tartozó fiatalok, hogy ők már úgy születtek, tudják, mi a demokrácia, a másik meg úgy született, hogy még nem tudja. Ez nem így működik, hanem pontosan úgy működik, hogy mindenkinek meg kell tanítani; ez természetesen lehet a család és aztán az iskola, ahol a fiatalok elsajátítják azokat a készségeket, képességeket, ami egy demokratikus rendszerben való együttéléshez szükséges. Természetesen ennek vannak olyan részei, hogy mit jelent a tolerancia, mit jelent a másság tisztelete, mit jelent az, hogy a szabadságommal élek, és hol vannak az én egyéni szabadságomnak a korlátai. Hiszen ha egy olyan társadalmat akarunk felépíteni, amelyik nemcsak szolidáris, de intelligens is, akkor ezeket a kérdéseket a fiatalok fejében mindenféleképpen tisztázni kell, segíteni kell őket abban, hogy ehhez megfelelő információkat kaphassanak.

Éppen ezért európai uniós szinten is fontos célkitűzés, most már Magyarország is felvállalta: 1999 óta, több éven keresztül van egy olyan folyamat, amelyben - ahogyan ön is említette - van egy készülő ifjúsági törvény. Ennek az ifjúsági törvénynek az egyik fő lényege az, hogy egyik oldalról kiszámíthatóbbá tegye az ifjúsági feladatokat az ifjúsági szektor számára, tehát pontosan tudják, egy önkormányzatnak milyen feltételrendszer mellett kell ezen a területen végeznie a feladatait, és az ifjúsági civil szektor milyen feltételek mellett tudja a munkáját folytatni. Természetesen a másik oldalról a részvétel elvét is segíteni kívánja, azt, hogy Magyarországon aktív, öntudatos állampolgárok legyenek, ezt is segíteni kívánja ez a törvény.

Ez azért nagyon fontos, mert például az ifjúsági szervezetekben való részvétel, tehát a fiatalok önszerveződési hajlandósága Magyarországon nagyon alacsony: a teljes ifjúsági populációnak körülbelül 6 százaléka vesz részt valamilyen ifjúsági szervezetben, és ez nagyon kevés, ha az európai uniós átlaghoz hasonlítjuk. Ez is egyfajta indikátora annak, hogy bizony Magyarországon a fiatalok nem úgy gondolkodnak a közéletről, a részvételről, a közéleti aktivitásról, mint ahogyan azt esetleg Európában vagy a világ fejlettebb részén teszik. Ebben van feladatunk, ebben van közös felelősségünk; mégpedig ez a közös felelősség abban is áll, hogy amilyen példát mutat a politikai elit a fiataloknak, az mindenféleképpen meghatározó a társadalomban, hiszen fontos, hogy mi magunk is példát adjunk, és azt mutassuk meg, milyen az, amikor valaki felelősen politizál, felelősen tevékenykedik a mindenkori magyar kormány nevében vagy az ellenzék nevében a magyar közügyekért, mert ez mindnyájunk érdeke.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu