TELEKI LÁSZLÓ ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A kormány az álláspontját a vita során az elmúlt alkalommal már kifejtette. Most azért kértem szót, mert úgy gondolom, hogy Farkas Flórián képviselőtársamnak a kisebbségi törvényről kellett volna beszélni és nem arról, hogy Salgótarjánban vagy bárhol máshol milyen problémák vannak. Az országban egyébként valóban elég sok a probléma, de megvan annak a parlamentáris ideje és helye, amikor ezekről beszélni lehet. Nem gondolom, hogy a kisebbségi törvény módosítása kapcsán azt kellett volna elmondani - és főleg nem olyan hangsúllyal -, amit képviselőtársam elmondott.
A szakértői egyeztetés, amely egy éve zajlik, nemcsak azért kezdődött el, mert a kisebbségi törvényt kötelességünk felülvizsgálni, hanem azért is, mert van egy alkotmányos helyzet, amely miatt kötelezően elő kell venni a kisebbségi törvényt, és azt a hézagot, amit az adott jogi helyzet okozott, meg kell szüntetni. Az elmúlt egy évben arról szólt a dolog, hogy tárgyalóasztal mellett, szakértői szinten próbáljuk megoldani azt a jogi helyzetet, amelyek majd a kisebbségi törvény módosításának az elfogadásához vezetnek. Úgy látom, a Fidesz ezt az álláspontot nem képviseli, nem képviseli azt, hogy 2006-ban legyenek kisebbségi önkormányzati választások. Ha a joghézagok továbbra is fennmaradnak - amelyek alkotmányos jogi helyzetet tárnak elénk -, akkor azt nagyon nehezen tudjuk relevánssá tenni a kisebbségi törvénnyel. Ha ma a névjegyzékről, a területi szintről, az elektori szintről vagy más hasonló kérdésekről esne szó, annak nagyon örülnék. Például az elektori szint megteremtéséhez - amelynek az országos önkormányzat megalakítása kapcsán kellene előtérbe kerülnie - kérnénk módosításokat. Remélem, hogy a beérkezett hatvan módosításban pont az elektori szintek módosítása, a névjegyzékbe történő felkerülés vagy a területi szintek hogyanja fogalmazódik meg.
A magunk részéről továbbra is fontosnak tartjuk a kisebbségi törvény módosításának elfogadását. Ez azért is fontos, mert az a veszély nem fenyegetheti a kisebbségi önkormányzatokat - a már meglévő, illetve az ezután megalakulni szándékozó kisebbségi önkormányzatokat -, hogy azért nem tudnak megalakulni, mert a parlamentben nincs meg a kétharmad, s így a parlament nem tud olyan konszenzuális döntést hozni, amely alapján biztosan tervezhetik a kisebbségi önkormányzatok - illetve mind a tizenhárom magyarországi kisebbség -, hogy ebben a kérdésben olyan döntés születhet, amely minden párt oldaláról meg van erősítve. Most kételyek között élnek a kisebbségi önkormányzatok és azok a kisebbségi szervezetek, amelyek 2006-ban kisebbségi önkormányzatot szeretnének létrehozni.
Az elmúlt egy év nagyon jó volt arra, hogy kiderüljön, kinek mi az álláspontja a kisebbségi törvénnyel kapcsolatban. Sajnos, az álláspontok a mai napig nem közeledtek egymáshoz, de reméljük, hogy az előttünk lévő pár hét alkalmas lesz arra, hogy az álláspontok közeledjenek, mégpedig úgy, hogy a parlamentben elfogadjuk azt a kisebbségi törvényt, amelyet a kormány a parlament elé hozott.
Nézzük meg azokat az állásfoglalásokat is, amelyek a módosító indítványokban szerepelnek, és ne hozzuk kellemetlen helyzetbe a kisebbségeket, hogy ne tudjanak tervezni. Az elmúlt egy évben a kormánypárti képviselők és szakértők abszolút relevánsak voltak erre, és a jövőben is azok akarunk lenni. Viszont felhívom ellenzéki képviselőtársaim figyelmét annak a veszélyére, ha nem születik pozitív döntés, és nem fogadjuk el a kisebbségi törvény módosítását, akkor a kisebbségeket nagyon rossz helyzetbe hozzuk, amit én semmiképpen nem tudok támogatni. Ha 1993-ban lehetőséget adtunk arra, hogy kisebbségi önkormányzatok jöjjenek létre, akkor ezekre a kérdésekre kötelező olyan válaszokat adni, és a törvényt úgy módosítani, hogy az előrelépést jelentsen.
(11.00)
Mert amikor Farkas Flórián úr arról beszél, hogy kilakoltatás, akkor azt gondolom, hogy arról kellene beszélni, hogy a kisebbségi törvényben milyen pluszlehetőséget kapnak a kisebbségi önkormányzatok ahhoz, hogy még jobban el tudják látni az érdekérvényesítési képességüket vagy a helyzetüket. Azt gondolom, hogy ezeket kellene most meghatároznunk, és akkor sokkal jobban lehetne látni azt, hogy a kisebbségi önkormányzatok milyen olyan kapacitást tudnak saját maguknak elérni, amellyel sokkal hatékonyabban tudják képviselni az adott településen a roma lakosság helyzetét.
Tehát kérném képviselőtársaimat, hogy az előterjesztést továbbra is támogassák.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés