BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Figyelemfelkeltő hír jelent meg a múlt héten: újra terjed a tbc. Jó száz évvel ezelőtt számított halálos népbetegségnek a tuberkulózis, mindenekelőtt az orvostudomány fejlődése játszott szerepet abban, hogy sikerült felvenni a harcot ezzel a kórral. A kórokozó baktérium felismerésével és a sikeres gyógymód alkalmazásával, úgy tűnt, véglegesen le lehetett győzni ezt a halálos betegséget. De tudjuk, hogy az orvostudomány fejlődése mellett az életkörülmények javulásának is volt szerepe ebben a sikerben. Ismert, hogy a rossz szociális körülmények nagyban elősegítik a kórokozó baktériumok terjedését.

Néhány évtized elteltével most újra a megbetegedések számának növekedésével kell szembenéznünk. A betegek között jelentős számban találunk hajléktalanokat, olyan embereket, akik kétségkívül a legrosszabb szociális körülmények között, az utcán élnek. A betegség a fertőző kórokozó útján akadálytalanul terjed az utcán, tömegközlekedési eszközökön, közterületen.

Kérdéseim a következők: szükségesnek tartja-e a miniszter úr, hogy ismét kötelező legyen a lakosság tüdőszűrése? Megoldottnak tartja-e a hajléktalan emberek szűrését? Végezetül: mit kíván tenni a hajléktalan tbc-s betegek rehabilitációs gondozásáért?

Tisztelettel várom válaszát. (Taps az SZDSZ és az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu