DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezető Úr! A kormány nevében szeretném megköszönni, hogy nagy figyelemmel kíséri a kormány tevékenységével kapcsolatos időpontokat, és lehetővé teszi számomra, hogy röviden összefoglaljam, mit tett az elmúlt fél esztendőben a Gyurcsány-kormány. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Sok lesz az 5 perc!) Nos, az elmúlt fél esztendőben, túl azon, hogy gyorsult a gazdasági növekedés üteme, és egészségesebbé vált annak szerkezete, elindult néhány olyan lépés, amely részben korrigál korábbi hibákat, részben pedig választ ad azokra a kihívásokra, amelyekkel a magyar gazdaságnak majd szembe kell néznie.

A korrekció, az igazságosabbá tétel a lakáspolitikára vonatkozik. Lehetővé vált, hogy azok a fiatal családok, amelyek megtakarítással nem vagy alig rendelkeznek, kedvezményes hitellel és a most bevezetett úgynevezett félszocpol intézményével gyorsabban számukra megfelelő otthonhoz jussanak. És lépéseket tett a kormány a versenyképesség erősítése, a beruházások és a foglalkoztatás bővítése érdekében. Elég utalni az adórendszerben végrehajtott lépésekre, 100 milliárd forint összegű adócsökkentés az átlag alatti és átlagos keresetűeknek.

(11.20)

Igen, frakcióvezető-helyettes úr, tudom, nehéz szembenézni a ténnyel, de így van: 100 milliárd forint összegű adócsökkentés és egy sor új kedvezmény, ami a foglalkoztatást, különösen a fiatalok, a pályakezdők foglalkoztatását és a beruházások élénkítését szolgálja; új adókedvezmények a kis- és közepes vállalkozásoknak a beruházásokhoz és foglalkoztatási kedvezmények a gyesről visszatérőknek és az ötven felettieknek. Úgy gondolom, ez nem kevés lépés; ha ehhez hozzátesszük azt, hogy folytatja a kormány az államháztartás egyensúlyának javítására irányuló politikáját, és ennek lépései, ha máshonnan nem, az Eurostat nemrégiben közzétett statisztikáiból világosan látszanak, egyértelmű, határozott, fokozatos és folyamatos egyensúlyjavulás, és természetesen örömmel készen áll a kormány arra, hogy tételesen is elszámoljon és beszámoljon arról, mi történt a költségvetésben az elmúlt esztendőkben.

Csak hogy frakcióvezető úr emlékezetét felfrissíthessem, és persze a közvéleménynek tájékoztatást adjak, a közszférában dolgozók 1200 milliárd forinttal többet vittek haza az elmúlt években, a Medgyessy-kormány megalakulása óta, ez azt jelenti, hogy fejenként több mint egymillió forinttal többet vittek haza, mint korábban. (Folyamatos zaj, közbeszólások az ellenzék soraiból. - Dr. Kovács Zoltán: Hol a 13. havi?) A nyugdíjasoknál folytatódott a 13. havi nyugdíj fokozatos bevezetése. Ennek ez évi első részletét ebben a félévben már meg is kapták a nyugdíjasok. (Font Sándor: A közszférában meg elcsaltátok!) 160 milliárd forinttal többet kapnak a gyermeket nevelő családok, és mintegy 200 milliárd forinttal több ment el lakástámogatásra. Egyébként az autópálya-program jelentős kiadásairól képviselő úr pontosan tájékozott, de elmondhatom, hogy mintegy 300 milliárd forinttal többet kapott az egészségügy, és 100 milliárddal nőtt a gyógyszertámogatások összege.

Úgy gondolom, ez világosan mutatja: a Gyurcsány-kormány azt teszi, amit ígért, javítja az ország versenyképességét, és igazságosabbá teszi Magyarországot. Ha valaki látni akarja a tényeket, láthatja, de akkor a tényekhez kell ragaszkodni, frakcióvezető úr.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu