DR. HORVÁTH JÁNOS, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés költségvetési és pénzügyi bizottsága megtárgyalta az előttünk lévő törvényjavaslatot. Élénk vita alakult ki, nem is annyira ütköző nézetek nyomán, hanem inkább a tisztázás igénye következtében. Számos olyan téma került elő a vita - talán mondhatnám: beszélgetés - során, amiben a bizottság tagjai tisztázást igényeltek.
Különösképpen érdeklődést váltott ki az, hogy a távértékesítés folyamán hogyan is jut el az ajánló, a megkereső a fogyasztóhoz, és milyen a két fél viszonya. Az a nézet kerekedett felül, ami, azt hiszem, nem egyedülálló, az egész társadalomra jellemző, hogy az eladó, ajánlattevő erősebb helyzetben van, mint a megközelített, megcélzott vevő; egyszerűen azért, mert tájékozott abban az üzletágban, a megcélzott vevő pedig többnyire egy háztartás, amelynek biztosítási kötvényt ajánlanak, vagy automobil-biztosítási szerződést, vagy bármilyen más pénzügyi tranzakciót, a pénz elérhetőségét.
Az is fölmerült a bizottsági ülésen, hogy ez voltaképpen egy elegáns, szofisztikált telemarketing, tehát eladási, értékesítési törekvés, amikor az elektronikus eszközök vevődnek igénybe.
(14.40)
További beszélgetés, vita tárgya volt az, hogy mennyiben is hasznos a társadalom számára, az adásvétel mindkét tényezője számára a hirdetés, a reklám, az, hogy minél több információ eljusson. Igen, ez egy pozitív tényező, ez a nézet alakult ki megint, ami nem ritkaság, ugyanakkor megint csak az egyensúly hiánya: ebben a folyamatban az eladó többet tud, tájékozottabb, mint a vevő, tehát a vevő áldozata lehet olyan helyzetnek, amikor azért, mert nem pontosan tudja, miről van szó részleteiben, mert hiszen nem az az élethivatása, hogy ezzel foglalkozzon, ellentétben az eladóval, tehát olyan helyzetek keletkezhetnek, amelyek nemkívánatosak. Ezért a törvényjavaslat - és ezzel a bizottság egyetértett, és a kormány részéről ezt helyénvalónak találták - különös hangsúlyt helyez a verseny szükségességére. Igen, a verseny javíthatja azt az aszimmetriát, ami ebben a helyzetben kialakult.
Azután még egy további elem, tényező volt az, hogy mennyiben is térhet el ez az Európai Unióban szokásos és más országokban meglévő gyakorlattól. Valamelyik paragrafusa a törvénynek, azt hiszem, a 13. §-a utal arra, hogy a magyar állapotok eltérhetnek az Európai Unió gyakorlatától, de azt jól meg kell indokolni, nem is annyira az Uniónak, hanem inkább magunknak.
Ilyen meggondolások alapján a bizottság eleinte a vita nagy részében azon a nézeten volt, hogy lesz egy többségi vélemény a kormányoldalon és egy tartózkodó a kisebbségi oldalon, azonban a vitának az egyik termékeny vetülete volt az, hogy eljutott a bizottság oda, hogy egyetértettünk, és a költségvetési és pénzügyi bizottság egyhangúlag javasolja ezt a törvényjavaslatot az Országgyűlésnek. Hozzáteszem még, tisztelt Ház (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), talán példája lehet ez az esemény annak, hogy ilyesmi is előfordulhat a Magyar Országgyűlésben, hogy a témát megvitatjuk, és egymást felvilágosítjuk és meggyőzzük.
Még egyszer: a bizottság ajánlja ezt a törvényjavaslatot a Háznak elfogadásra. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés