DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ilyen kimerítő vita után én már csak igazán röviden szeretnék hozzászólni. Egyrészt szeretném elismerésemet kifejezni Herényi Károly frakcióvezető úrnak a nagyon tartalmas összefoglaló hozzászólásához. A végén, amikor már átment szabad beszédbe, akkor egy szóbotlást elkövetett. Ez üzemzavar volt, a baleset az más, úgyhogy kerüljük el, a baleset egy súlyosabb dolog. Ez egy üzemzavar, azon belül egy minősített kategória, súlyos üzemzavar. De természetesen a vizsgálóbizottságban az is egyértelművé vált - és erre Tóth képviselő úr nem egészen pontosan emlékszik -, hogy végig kontrollált volt ez a folyamat, és a tisztítótartály működtetése is az előírásoknak megfelelően történt. A baj az volt, hogy az előírásokból a francia szállító kihagyta azt a bizonyos időkorlátot, amivel meg lehetett volna előzni a túlmelegedést.
(21.20)
Ha már nálam van a szó, szeretnék szólni még egy eleméről, ami kifejezetten környezetvédelmi megközelítést tartalmaz. A nukleáris energia hasznosítása az egyedüli olyan tömeges energiatermelés, amely szén-dioxid-kibocsátás nélkül, tehát üvegházhatás nélkül képes biztosítani tetemes energiamennyiséget. Ez nem azt jelenti, hogy én le akarnám értékelni az egyéb alternatív energiaforrásokat, de tekintve, hogy Magyarország alternatívenergia-lehetőségekben igencsak korlátozott - egyetértek, hogy politikai okokból is, mert a vízlépcső még bizonyos tartalékot jelentene, de ezt még kiejteni sem nagyon szabad magyar közéleti szereplőnek -, egyedül az atomenergia az, amely üvegházhatású gáz, tehát szén-dioxid kibocsátása nélkül képes jelentős energiatermelésre. Azt hiszem, hogy az üzemidő-hosszabbításnál (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) erre is figyelemmel kell majd lennünk.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés