DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Természetesen az általános vitában minden párt kifejti a maga álláspontját és a szakmai meggyőződését, ezt természetesen tiszteletben tartom.

Azt azonban meg kell jegyeznem, hogy Herényi frakcióvezető úr tévesen látja ennek a törvénynek a célját is. Nem véletlenül hangsúlyoztam az expozémban azt, hogy itt egy fogyasztóvédelmi típusú törvényről van szó, és ezért kell átfogóan szabályozni a pénzügyi szolgáltatásoknak azt a területét, amely a távol levő szerződő felek között köttetik, mert - mint általában a pénzügyi szolgáltatásokban is igaz - itt végképp igaz, hogy kiszolgáltatott lehet a fogyasztó. Ezért célszerű ezt együtt szabályozni és nem az egyes szaktörvényekben.

De az is igaz, hogy az egyes szaktörvények attól még a saját szabályozású rendszerükön belül hatnak, tehát ilyen értelemben most nem lehet egy törvénytől megkövetelni a teljes pénzügyi rendszer konzisztenciáját, hiszen azt az összes törvénynek együttesen kell adnia. Ezért például nem hiszem, hogy itt az értelmező rendelkezéseket úgy kellene érteni, mint ahogyan a frakcióvezető úr értette, hogy itt valamilyen értelmező szótárt keres. Itt kizárólag a szabályozás szempontjából fontos kérdések vannak meghatározva, és ha ezt együtt kezeljük a szaktörvényekkel, akkor ez bizony azt a célt éri el.

Pettkó képviselő úr meggyőződését - mint ahogyan ma már volt alkalmam kifejezni - tiszteletben tartom, hogy általánosan nem ért egyet az egész pénzügyi igazgatási rendszer működésével, de ebben nincs igaza. Egyébként az, hogy mi a PIN-kódot támogatjuk, pontosan azt a célt éri el, illetve érheti el, hogy minél többen tudjanak az interneten keresztül érintkezni akár az adóhivatallal. Pontosan ez a cél, és ezt érjük el vele.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu