DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Úr! A közszolgálati törvények valóban előírják, hogy minden közszolgálati alkalmazottnak minden évben jár egyhavi illetmény. Ezt az illetményt eddig is mindig megkapták, és az idén is megkapták a közszolgálati alkalmazottak.

2004. február 1-jén valóban megváltozott a törvény, az illetménytörvények addig ugyanis elég sajátosan szabályozták a tizenharmadik havi illetményt. Egy részüknél azt írták elő, hogy egyhavi, egy részüknél legalább egyhavi illetmény jár, van, ahol decemberben volt a kifizetés, van, ahol januárban. Ezt egyféleképpen lehetett egységesíteni, hogy valamennyi közszolgálati törvény azt írja elő, hogy január 16-án kell kifizetni minden évben ezt az illetményt. Ebből az következik, hogy az eddigi gyakorlatnak megfelelően azok, akik januárban kapták meg eddig a tizenharmadik havi illetményt, most januárban megkapták. Ez nagyjából a közszolgálatban dolgozók kétharmadát tette ki eddig is. Tehát számukra semmilyen különbség nem volt, a január 15-e helyett 16-án kapták meg az illetményüket. Azoknál - ez mintegy egyharmad, és főleg a köztisztviselők tartoztak ebbe a körbe -, ahol pedig decemberben volt, ott két héttel később kapták meg az illetményt. Ennyi a különbség. A 2004. évi tizenharmadik havi illetmény megegyezik a 2005. évi nulladik havi illetménnyel.

Egy nagyon szűk kört érintett hátrányosan az, amit a képviselő úr volt szíves említeni, nevezetesen, hogy akinek 2004-ben szűnt meg a munkaviszonya, az nem kapott nulladik havi illetményt, de egyrészt ez ismert volt, már február 1-jén hatályba lépett a törvény tavaly, tehát ezt tudták azok, akik nyugdíjba vonultak, és amennyire tájékozva vagyunk, megkapták ők is jutalom vagy egyéb formában, akik korábban távoztak.

Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu