ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy a képviselő úr nem fogadta el a miniszter úr által adott választ, kérdezem önöket, elfogadják-e azt. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 157 igen szavazattal, 114 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a miniszter úr válaszát.
Tisztelt Képviselőtársaim! Koncz Ferenc, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez: „
Történelmi árvíz lesz, Klára! - lendületben a Gyurcsány-kormány, ki védi meg a Tiszántúlt?ö címmel. A képviselő urat illeti a szó. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Halljuk! - Nincs is itt!)
A képviselő úr nincs jelen az ülésteremben. Köszönöm szépen. (Zaj az MSZP padsoraiból.)
Domokos László, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a pénzügyminiszterhez: „
Megkezdődött a bűvészmutatványö címmel. Öné a szó, képviselő úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés