GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Ahogy államtitkár úr is elmondta, természetesen nagyon fontos - és ebben egyetértünk -, hogy a kábítószereket a lehető leginkább tartsuk távol az iskoláktól. Amennyiben a beszélgetésünkben elhangzott eszköz - a kábítószer-kereső kutya bevetése - ezt a célt szolgálja, és kábítószer-kereskedők ellen irányul, akkor természetesen ez egy örömteli dolog.

De államtitkár úr válaszából az is kiderült, hogy van némi ellentmondás a hatályos jogszabályi helyzet és a kormányzat drogpolitikai céljai között, hiszen miközben arról beszélünk, hogy a fogyasztókat dekriminalizálni akarjuk, és nem akarjuk a fogyasztókat büntetőjogilag üldözni, csak a kereskedőket, eközben a jogszabályi helyzet lehetőséget teremt arra is, hogy akár például ilyen eszközök bevetésével tovább gyarapodjon azon kábítószer-fogyasztó - még egyszer mondom: fogyasztó, nem kereskedő - fiatalok száma, akik ellen büntetőeljárás indul. Szerintem ez helytelen állapot, felszámolandó helyzet. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Államtitkár úrnak a korrekt ismertetését, a jogi helyzet korrekt ismertetését megköszönöm…

Forrás: parlament.hu