GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Képviselő úr, a szóban forgó kérdésben folyik az eljárás. Az eljárást az ügyészség felügyeli. Ha az eljárás során bármi olyan tény tudomásomra fog jutni, amely alapján azt kell hogy feltételezzem, hogy nem megengedhető viszony áll fenn kormányom bármely tagja és egyébként a jogi normákat nem betartó személyek között, akkor cselekedni fogok. Őszintén szólva, én nem látom okát annak, hogy egy fogadáson való részvétel elegendő bizonyíték legyen. Ha így látnám, akkor szerintem illetlen módon most arról beszélnék önnek, hogy sokkal inkább elgondolkodtató az, hogy az ön frakcióvezetője találkozott a már meggyanúsított vagy a gyanúsítás küszöbén álló úrral. (Derültség és közbeszólások a Fidesz soraiban: Az nem ugyanaz!) Mondom: vagy a gyanúsítás küszöbén állóval.

Azt tudom mondani önöknek (Zaj.), hogy majd ha van érdemi olyan információ a kezükben, amely alkalmas arra, hogy a sejtetni kívánt vádat megfogalmazzák, akkor álljanak elő, addig pedig tartsák tiszteletben a köztársaság kormányát és annak belügyminiszterét.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu