HORVÁTH J. FERENC, a Magyar Energia Hivatal elnöke, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Energia Hivatal a 2003. évről benyújtott anyaggal immár kilencedik alkalommal készítette el a munkáját ismertető éves beszámolóját. Megtisztelő lehetőség számomra, hogy az Országgyűlés plenáris ülésén adhatok számot az elmúlt évekről. Az a tény, hogy a 2001., 2002. és 2003. évi munkánkról összevontan számolhatok be, lehetőséget ad arra, hogy az energiaszektor életében jelentős átalakulást, a versenypiac bevezetését folyamatában tekinthessük át.

Tevékenységével a hivatal a nemzetgazdaság igen jelentős szegmensére gyakorol hatást. Az éves villamos-, gáz- és hőenergia-ellátás értéke - a hivatal felügyeleti körébe tartozó társaságok nettó árbevételével számolva - eléri az 1900 milliárd forintot, az érintett társaságok jegyzett tőkéjének összege több mint 800 milliárd forint. Az ország energiaellátásnak 70 százalékáról e társaságok gondoskodnak.

Az energiaszektor környezeti hatásai is jelentősek. Az energiaipar aktuális helyzete több vonatkozásban is meghatározóan hat a gazdaság egészének működésére. Közismert, hogy a gazdaság versenyképességét jelentősen befolyásolja a felhasznált energia ára és szolgáltatási minősége.

Az energetika az országhatárokon átnyúló sajátosságai miatt a nemzetközi közösséghez, ezen belül különösen szomszédainkhoz és az európai államokhoz való kötődésünknek is sarkalatos pontja. A hazánkban felhasznált összes energia külföldről származó részének aránya, még ha az atomerőművi villamos energiát hazai termelésként is vesszük számításba, ma már eléri a 63 százalékot. Elmondhatjuk, hogy hazánk már évek óta eredményesen, számunkra is kedvezően együttműködik az európai energiarendszerekkel.

Tisztelt Országgyűlés! Négy évvel ezelőtt a 2000. évi beszámolónkkal kapcsolatos vitában arról számoltunk be, hogy az energiaipar állami szabályozása eredményes volt. Akkor a piacnyitás előtt, a felkészülés kezdetén álltunk, most arról tájékoztathatom önöket, hogy a villamosenergia-versenypiac 2003. január 1-jétől, a földgázpiac pedig 2004. január 1-jétől zökkenőmentesen működik. Az Európai Unió irányelveinek megfelelően mindkét vezetékes energiaellátási területen 2004. július 1-jétől minden nem háztartási fogyasztó feljogosított fogyasztóként vételezhet energiát.

Mindkét területen fokozatos a piacnyitás, ami azt jelenti, hogy párhuzamosan működik a versenypiac és a közüzemi piac. A piac fokozatos nyitása a verseny kialakulását és a fogyasztók biztonságát egyaránt szolgálta és szolgálja ma is.

Az elmúlt három plenáris ülés fontos és hasznos tapasztalatokkal szolgált számunkra. A viták azt mutatták, hogy a hivatal tevékenysége nem függetleníthető az általános energetikai környezettől, még akkor sem, ha a hivatal annak csak egy részét felügyeli.

(18.10)

Tanulság számunkra, hogy a tágabb közvélemény munkánkat elsősorban a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos tevékenységünkből ítéli meg, ezért az elmúlt időszakban még nagyobb hangsúlyt helyeztünk erre az igen fontos területre, és igyekeztünk azt láthatóvá, érzékelhetővé tenni. A beszámoló 2003. december 31-ei zárása és a mai nap között egy sor fontos esemény történt, amelyek írásos beszámolónkban nem szerepelhetnek, ezért röviden utalok erre az időszakra is.

Tisztelt Országgyűlés! Az ország energiafelhasználásának 3,8 százaléka megújuló energiából származik. Ezt a mértéket, lehetőségeinktől függően, növelni célszerű. A megújuló energiából termelt összes villamos energián belül a biomassza, elsősorban a fa felhasználásával előállított mennyiség dominál. A megújuló energiaforrásokból származó villamos energia ösztönzése a támogatott áras kötelező átvétel rendszerén alapul. E rendszer valamennyi megújuló energiaforrás esetében ugyanazokat az átvételi árakat alkalmazza, ezáltal biztosítja, hogy a potenciális projektek közül a leghatékonyabbak, a leginkább életképesek valósuljanak meg, így támogatásuk a legkisebb terhet okozza a fogyasztók számára. A működő rendszer hatékonyságát jelzi, hogy a 2001-2004. évek közötti időszakban a megújuló energia felhasználásával előállított villamos energia mintegy 4,5-szeresére növekedett. Napjainkban a megújuló energia részesedése az összes villamosenergia-felhasználásban eléri a 2,3 százalékot, ami jelentős előrehaladás az EU felé tett 3,6 százalékos, 2010-ig elérendő kötelezettségvállalás teljesítése felé vezető úton.

A kiotói jegyzőkönyvvel összhangban az Európai Unió bevezette a CO2-kibocsátási kvótakereskedelmi rendszert, amely érinti a villamosenergia-iparágat mint a legnagyobb CO2-kibocsátót. A hivatal részt vett a jogszabályi háttér kialakítását megalapozó szakmai munkában és a kiosztható kvóták meghatározásában is.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Napjainkig közel 650 villamosenergia-fogyasztó vált meg közüzemi szolgáltatójától. Fogyasztásuk az országos igény 27 százaléka. 2004. július 1-jétől a feljogosítás a fogyasztás 70 százalékára terjed ki. A fogyasztók egy része profil szerinti elszámolás mellett lépett ki a piacra. A piacra kilépett fogyasztókat 25, a hivatal által kiadott engedéllyel rendelkező villamosenergia-kereskedő látja el. A határkeresztező vezetékek szabad kapacitását a Mavil Rt. rendszeresen aukciókon értékesíti. A piacra lépést nehezíti, hogy a versenypiacon szűkös a kínálat, mert az erőművek kapacitását nagyrészt hosszú távú áramvásárlási szerződések keretei között már korábban lekötötték.

A szabadpiaci villamos energia nagyobb részét eddig az import tette ki. A piacra lépett nagyfogyasztók a közüzemi vételezéshez képest 10-15 százalék körüli villamosenergia-költségcsökkenésről számolnak be. 2005. február végéig 23 fogyasztó vált ki a közüzemi gázellátásból, ezek éves fogyasztása az összes hazai felhasználás 6 százalékát teszi ki. A gáziparban is szükség van a szabadpiaci kínálat, a választási lehetőség növelésére. Az engedéllyel rendelkező földgázkereskedők száma ma 13.

Tisztelt Országgyűlés! Míg a hivatal 2001-ben és 2002-ben 110-110 határozatot hozott, addig ez a szám 2004-ben már meghaladta az 500-at. A határozatok több mint 50 százaléka az engedélyezést szolgálta. E jelentős növekedés a piacnyitással kapcsolatos engedélyek kiadásával és a különféle szabályzatok elfogadásával, illetve ezek módosításával függött össze, valamint azzal, hogy a versenypiacon új szereplők, új engedélyesek jelentek meg. Ma már a hivatal határozatait csak közvetlenül bíróság előtt lehet megtámadni. A beszámolókból látható, hogy a kiadott határozatok számához képest a peres ügyek száma elenyésző. A jogerősen befejeződött ügyek többségében a bíróság nem vonta kétségbe a hivatal eljárásának és határozatának jogszerűségét. Az új távhőtörvény a hatékonyabb hatósági ellenőrzés és felügyelet érdekében, a jelenlegi gyakorlattól eltérően valamennyi villamos energiát is előállító távhőtermelőt a hivatal engedélyezési és felügyeleti hatáskörébe utalja.

Tisztelt Országgyűlés! Mind a villamosenergia-, mind a földgázipar árszabályozásának alapstruktúráját több évre előre meghirdetett, úgynevezett árszabályozási ciklusok jelentik. E ciklusok elején részletes eszköz- és költség-felülvizsgálat alapján történik az úgynevezett induló árszint beállítása. A ciklus hátralévő részében évenként kerül sor az árak egyes elemeinek alapvetően inflációfüggő indexálására. A körvonalazott rendszerből következően hatékony gazdálkodás esetén a társaságok nyeresége a cikluson belül folyamatosan nőhet, de egy adott nyereségkorlát elérése esetén a korlát feletti részt meg kell osztaniuk a fogyasztókkal. Erre eddig két alkalommal, a Tigáz Rt.-nél 2001-ben és 2002-ben került sor.

A villamos energia esetében a privatizáció utáni második négyéves árszabályozási ciklus 2001-től 2004-ig tartott. A ciklus utolsó éve, amint az a sajtóban is megjelent, kiemelkedő eredményt hozott az áramszolgáltatóknak, amit az árszabályozás mind a már említett nyereségmegosztáson, mind az új árszabályozási ciklus indításán keresztül kezelni képes. A 2005. február 1-jétől érvényes úgynevezett új induló hatósági árak egyébként azonos körülmények esetén az áramszolgáltató társaságoknál összesen mintegy 7 milliárd forinttal kisebb nyereségszintet tesznek lehetővé.

A földgáziparban a második árszabályozási ciklus 2004-ben indult. A ciklus elindítása egybeesett az importár alapú árrendszer bevezetésével. Ez utóbbinak az a lényege, hogy a hazai termelésű földgáz is az import szintjén kerül értékelésre, de a termelő a kitermelési költségek feletti részt évente csökkenő mértékben befizeti az állami költségvetésbe. A befizetett bányajáradék előre meghatározott része, továbbá a nagykereskedő adott évi többletnyeresége teszi lehetővé egy elkülönített alapon keresztül a lakossági gázárnak és a távhőtermelési célra felhasznált gáz árának a kompenzációját.

2004-ben a befizetések a termelő részéről 44, a nagykereskedő részéről 22 milliárd forintot, összesen tehát 66 milliárd forintot, a kifizetések pedig mintegy 44 milliárd forintot tettek ki. A nagykereskedő törvény által előírt befizetési többlete tette lehetővé a kompenzációs rendszer 2005. év eleji magas kifizetésekkel járó, zökkenőmentes működését.

(18.20)

Az érdekelt államigazgatási szervezetek együttműködésében jelenleg folyik e kompenzációs rendszer átalakításának vizsgálata, amely a sávos támogatást egy rászorultsági elven működő rendszer irányába célozza továbbfejleszteni. A rászorultsági elv bevezetésének lehetőségét vizsgáljuk a villamos energia esetében is.

Törvényi felhatalmazás alapján a hivatal 2003, illetve 2004 elején határozatokban szabályozta a szolgáltatás minőségének elvárt szintjét. A közüzemi szolgáltatói és elosztói engedélyesek részére egyedi szolgáltatásszínvonal-mutatókat határoztunk meg, melyek alulteljesítése 50-100 millió forintos bírsággal járhat. E mutatók néhány esetében az a szabály, hogy bírság helyett az érintett elosztó meghatározott árengedményt köteles adni az elosztói díj árrendeletben rögzített értékéből. E korszerű szabályozási módszert az Európai Unióban is csak néhány országban vezették be. Méréseink szerint a hazai villamosenergia-szolgáltatás minősége megegyezik néhány EU-tagállam szintjével, azonban elmarad a gazdaságilag fejlettebb országokétól. A földgázszolgáltatás területén hasonló nemzetközi összevetéssel nem rendelkezünk.

Az objektív mutatók elemzésén túl a fogyasztók elégedettségét és elvárásait évente független közvélemény-kutató szervezetek felmérésein keresztül ellenőrizzük. A szolgáltatásminőség mérésének ösztönzése terén elért eredményeink alapján az Európai Regulátorok Szövetsége a hivatalt kérte fel a huszonöt tagállam ilyen irányú tevékenységének felmérésére, összehangolására. A hivatalhoz beérkezett jogos panaszok alapján a szolgáltatókat évente minősítjük, amitől az ügyfélszolgálatok munkájának javulását várjuk.

A szolgáltatók ellenőrzésével, preventív intézkedésekkel, az üzletszabályzatok módosításával elértük, hogy a hozzánk beérkező panaszok száma csökkent. Az elmúlt évben hét esetben szabtunk ki bírságot a fogyasztói érdekek sérülése miatt. A beszámolási időszakra vonatkozó elemzésünk alapján megállapítható, hogy változó ütemben ugyan, de javult a hálózatok műszaki-fizikai állapota. Ennek is köszönhetően a 2003. januári rendkívül hideg időjárás miatti villamosenergia-korlátozástól eltekintve nem történt jelentős fogyasztói kiesést okozó országos üzemzavar sem a villamosenergia-, sem a földgázrendszerben. Meggyőződésünk, hogy a hálózati eszközök árszabályozási szempontból történt újraértékelése és az ennek nyomán jelentkező többlet árbevétel további jelentős ösztönzést ad a hálózati társaságoknak az ország számára igen fontos infrastrukturális hálózatok fejlesztésére, az üzemszünetek csökkentésére.

Tisztelt Országgyűlés! A hivatal költségvetési támogatást nem igényel, működési költségeit saját, a hatósági tevékenységéhez kötődő díjbevételeiből fedezi. Létszáma 2004 végén, folyamatosan bővülő feladataival összhangban 88 fő volt. A hivatalnak az EU-tagállamok szabályozó hatóságainak többségével igen hasznos, több éve fennálló kapcsolata van.

Végezetül köszönöm az Országgyűlés bizottságainak, hogy részletes és érdemi vita után elfogadásra javasolták beszámolóinkat. Kérem, hogy a Magyar Energia Hivatal 2001., 2002. és 2003. évi tevékenységéről szóló beszámolóit, valamint a gazdasági bizottság határozati javaslatát elfogadni szíveskedjenek.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu