MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Örömmel üdvözlöm ezt a törvényjavaslatot, amelyik az adatvédelmi törvényt igyekszik pontosítani, és hozzáigazítani a megváltozott és dinamikusan fejlődő világ körülményeihez.

Úgy gondolom, hogy annak idején, amikor 1992-ben létrehoztuk az adatvédelmi törvényt, akkor igen erősen élt bennünk a diktatúrák nyomása, és ennek következtében a személyes adatok védelmére rendkívül nagy hangsúlyt fektettünk. Ezért személyes adatnak nyilvánítottunk minden olyan adatot, amely kapcsolatba hozható valamely személlyel.

(16.40)

Ez akkor rendkívül fontos volt, hiszen a diktatúrák működésének jelentős része abból állt, hogy a személyes adatainkkal visszaélt a lehető legalaposabb módon. Jelenleg azonban egy dinamikusan fejlődő demokratikus társadalomban élünk, ráadásul a világon átrobog egy informatikai forradalom - amire utalt az Alkotmánybíróság idézett határozata is -, és ebben a helyzetben már másképpen és sokkal árnyaltabban kell néznünk ezt a kérdést.

Nagyon érdekes és bölcs dolog volt az, hogy két egymással konkuráló, egymással szembenálló igény, amely adott esetben egy személyben is megvalósulhat, mégpedig a személyes adatok fölötti rendelkezési jog, másrészt pedig a mások személyi adatainak és a közérdekű adatoknak a megismerésére vonatkozó jog, egy személyben is ellentmondást szül. Ugyanez vonatkozik az országgyűlési biztosra is, aki egy személyben köteles biztosítani azt, hogy minél több állampolgár minél több adathoz jusson - és főleg a közérdekű adatokhoz -, másrészt pedig éberen őrködik azon, hogy a személyes adatok kezelése minél szűkebb körű legyen. Ez szinte megoldhatatlan ellentmondásos feltétel, ugyanakkor dialektikusan teljesen így van. Tehát nem lenne helyes külön egy adatvédelmi törvényt létrehozni és külön egy közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényt, hanem együtt kell kezelni. Csak a megváltozott időnek megfelelően egy sor kérdést kellene rendezni.

Ezek közül példamutató módon az előttünk lévő törvényjavaslat egy sor kérdést idéz, de nyitva hagyja a legalapvetőbb kérdéseket, amelyeket régóta feszegetünk. Az első az adat fogalmának a pontos definiálása, hiszen olyan önmagába visszatérő definíciók vannak, hogy a személyes adat a személyhez valamilyen formában köthető adat. De az adat maga nincsen definiálva semmilyen formában. Olyasmiről beszélünk, olyasmit védünk vagy olyasmit terjesztünk, ami nincs pontosan definiálva.

A másik, hogy további konkuráló jogok is vannak, alkotmányos jogok, amelyek hátrányba kerülnek. Ilyen a véleményalkotási jog. Úgy tud egy természetes személy véleményt alkotni más természetes személyekről vagy a közállapotokról, ha hihetetlen mennyiségű személyes adatot birtokol, elemez, értékel. Ugyanakkor a szigorú adatvédelmi törvényünk kimondja, hogy a személyes adat fölött, sőt az abból levonható következtetések fölött is a természetes személy rendelkezik. Ez egy megvalósíthatatlan követelmény, különösen akkor, amikor egyre több információt tudunk meg egymásról. Híres példák vannak arra vonatkozóan, hogy amikor a tanító néni a gyerekeket megkérdezi, hogy “na, gyerekek, hol nyaraltatok, hogy telt a nyaratok, mit csináltatok?ö, akkor egy sor olyan személyes adat birtokába jut ő maga is meg a többi gyerek is, amely az adatvédelmi törvény szigorú betartása esetén nem volna lehetséges. Ha szigorúan betartjuk az adatvédelmi törvényt, és abban a mentalitásban, ahogy az adatvédelmi biztos, de még bizonyos fokig az előző adatvédelmi biztos is ezt értelmezte, akkor a társadalmi élet lefagyna, vagy pedig állandó törvénysértések sorozatát kellene elkövetni, hogy az ember a társadalomban létezhessen, hogy véleményt alkosson, hiszen hogyan lehet akkor a munkatársainkat megítélni, hogyan lehet az eseményeket megítélni, hogyan lehet értékelni embereket. És ez vonatkozik még a különleges adatokra is.

Ha azt mondom valakiről, hogy a súlyos rákbetegsége ellenére milyen derekasan dolgozik vagy milyen kitűnő cikket írt vagy akármit mondok, ezzel többszörösen megsértem az adatvédelmi törvényt; legfeljebb az adat tulajdonosa, a természetes személy meg fog hatódni ettől, és nem fog ellenem pert indítani, mert érzi, hogy jó szándékkal mondtam. De valójában, ha ezt ad absurdum betartjuk, akkor ez azt jelenti, hogy állandóan törvénysértések millióit követjük el; minden újság, minden beszéd, minden pletyka, minden társasági együttlét az adatvédelmi törvény állandó, következetes és nagyszámú megsértéséből áll. Ez egy abszurd dolog. Törvény ennyire nem szakadhat el a valóságtól.

A törvényjavaslat finomítani kívánja ezt, és meg kívánja oldani azt az ellentmondást is, ami az adatvédelmi biztosok mentalitása és az Alkotmánybíróság között feszül. Az Alkotmánybíróság korábbi állásfoglalásai szerint személyes adat átalakulhat közérdekű adattá. Az adatvédelmi biztosok álláspontja szerint a személyes adat soha nem alakulhat át közérdekű adattá, az mindig személyes adat marad. A mostani törvénymódosítás közelíti ezt a két álláspontot, amikor a közérdekből nyilvános adatot megkísérli pontosabban megfogalmazni - és ez igen dicséretes, és azt kell mondanom, hogy egészen jól sikerült megoldás -, amikor azt mondja, hogy a közérdekű adat fogalma alá nem tartozó minden olyan adat, amely nyilvánosságra hozatalát vagy hozzáférhetővé tételét természetes személy esetében törvény vagy egyéb esetben - vagyis nem természetes személy esetében - jogszabály elrendeli. Ez egy sokkal korrektebb definíció, és ennek alapján el is lehet indulni, és megoldható az az ellentmondás, amely tíz éve vagy nem tudom, mióta feszül az alkotmánybírósági mentalitás és az adatvédelmi biztosi mentalitás között.

Tehát ceterum censeo, elkerülhetetlen az, hogy mind az adat definícióját megalkossuk, mind a személyes adat fogalmát tisztázzuk, sokkal részletesebben, mint ahogy itt van. Annak idején, ahogy mondtam, a maradékelv érvényesült, azt mondtuk, hogy minden olyan személyre vonatkozó adat, amelyre külön jogszabály, törvény vagy más nem ad engedélyt vagy maga a természetes személy nem ad engedélyt, az mind a természetes személy kizárólagos jogosultsága alá vagy joghatósága alá tartozik. Ez nagyon szép így, de valójában nem fedi le a valóságos életet, különösen nem akkor, amikor a különböző távközlési eszközöknek, jelesül az internetnek meg a televíziónak meg másnak a hihetetlen mértékű fejlődése olyan óriási adattömeget produkál - amelyet adatvédelmi nyelven adatkezelésnek hívunk -, hogy amit megismerhetünk, láthatunk, arról véleményt alkothatunk, átalakíthatjuk, továbbíthatjuk, mások számára átadhatjuk.

Tehát egyrészt megdicsérve a minisztérium kodifikációs munkáját, és valóban egyetértve kisebb módosítások beiktatásával, a törvényjavaslat állításaival, változatlanul kérem az igazságügyi kormányzatot, hogy indítson tudományos munkát azzal kapcsolatban, hogyan lehet az adat definiálását és a személyes adat definiálását olyan formában megoldani, hogy az világos legyen minden ember számára, aki a törvényeket alkalmazza.

Egyébként elfogadom a törvényjavaslatot és elfogadásra ajánlom. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu