TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A három évről szóló, Energia Hivatal által benyújtott beszámoló annyiban jól példázza, hogy az energetika csakis hosszú távon és folyamatosság mellett művelhető, mert a rövid távú célok nagyban rontják mind az energiabiztonság, mind pedig az árszínvonal függvényét. Mint ahogy előttem Herényi képviselőtársam is, valamint én is már a bizottsági beszámolóban említettem: az árszínvonal a fogyasztók, a kisfogyasztók tekintetében döntő. Nem tud választani, nincs másik szolgáltató, nincs más lehetősége, ezért csak az ár és a szolgáltatásnak az általa elfogult módon mérhető színvonala, amit tud becsülni; a színvonala, amit értünk az áramszolgáltatás és a gázszolgáltatás színvonalán.

Természetesen ez a két szegmens, ami nagyban érinti a fogyasztókat, azon túl pedig a meglévő hatósági árszabályozás miatt kell hogy fokozott figyelembe kerüljön. Az elektromos áram és a gázszolgáltatás tekintetében megtörtént a liberalizáció. Én is örültem volna, ha a tapasztalatról néhány gondolattal beszámol a főigazgató úr, bár azt gondolom, hogy alapvetően nem a témához tartozik, de a három év együttes tárgyalása lehetőséget adott volna a liberalizált tapasztalatok bemutatására. Ezt azért is említem, mert a törvény meghozatalakor úgyszintén jelentős vitát bonyolítottunk a fogyasztóvédelem, valamint a liberalizáció túlságosan gyors vagy biztonságos vitele érdekében, ezért lett volna célszerű erről néhány gondolatot hallani, ugyanis föltehető, hogy ezeknek a napirendeknek az összefogása a kormánykoalíció részéről esetleg jövőre nem történik meg, és egypár évig megint elhúzódik az energiapolitikáról való vita, illetve a tapasztalatok bevonása.

Ezenkívül jó volt hallani, hogy államtitkár úr megújuló energetikai programot készíttet a minisztériumban. Szeretném, ha a környezetvédelmi bizottság elé is tárná ezt, mégpedig azzal az elfogultsággal kérném, hogy több fórumon, illetve több lehetőségünk van a környezetvédelmi bizottság keretein belül ezek előnyeit, illetve adott esetben nemzetközi fórumokon ezek tapasztalatait összevetni, úgyhogy amennyiben ez összeáll, innen is kérném a minisztérium vezetését, hogy tegye lehetővé ennek a betekintését.

Ugyanitt viszont szerencsés lett volna, ha az energiatakarékosságot mint a lehető legegyszerűbb eszközt erősítik, fejlesztik a kisfogyasztók tekintetében, nem utolsósorban a Széchenyi-terv ezen fejezetének megtartásával. Tudvalevő, hogy a Széchenyi-terv 2001-es bevezetése után futott föl ennek az energiatakarékossági programnak a bevezetése, illetve az igények 2003-ra igen jelentőssé váltak, amelyet aztán forráshiány miatt elhalasztottak, és 2004-ben gyakorlatilag megszűntnek lehet tekinteni.

Azért szomorú, mert a legkisebb káros kibocsátással lehet a legtöbb energiát ezzel megspórolni. Nyilvánvalóan a beruházás önmagában nem biztos, hogy teljesít minden környezetvédelmi szempontot, de egy tény, hogy a kis- és középvállalkozásoknak piacot szolgáltatott a szolgáltatási szektorban egyrészt, másrészt pedig a GDP-hez viszonyítva mérhető lett volna az energiatakarékosság, ami, nem azért mondom, hogy uniós követelmény, hanem a magunk szempontjából is szerencsés, ha az energiaigények teljesítését takarékossággal segítjük elő. Ezért nem volt jó lépés a kormánykoalíció részéről ennek a beszüntetése.

Meg kell hogy jegyezzem a gázszektorral kapcsolatban: igaz, hogy nem 2003-ban, de 2004-től az a kompenzációs rendszer nem szerencsés, nem tükrözi azokat a szabadpiaci árakat, amelyek iránt itt folyton a kormánykoalíció képviselői felszólalnak.

(19.30)

Ez egy olyan beavatkozás, ami mindig is irreális, és a kompenzációs rendszernek a rászorultsági elven való működése sosem lehet normális, az csak ideiglenes, viszonylag szűk körű, ha pedig bővebb, akkor meg fölösleges pénzpocsékolás. Éppen ezért az energiaáraknak az infláció melletti tartása az, ami előrelépés, és nem az energiaáraknak a jelentős elszabadítása, 40-50 százalékos elszabadítása utáni minimális kompenzáció. Ezek csak kommunikációs fogások, de egyébként a fogyasztó teljesen tisztában van vele, hogy akár a földgáz tekintetében a 2002-es 36-38 forintos árról most már 56 forintnál tartanak, az elektromos áram tekintetében pedig úgyszintén a 18-19 forintos ár helyett 27 forintos ár van, valamint a vezérelt fogyasztásnál is a 11 forintos ár helyett 18 forintos ár van. Három év viszonylatában igen jelentős áremelkedés.

(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Itt ismételten meg kell hogy jegyezzem a kis- és középvállalkozások helyzetét, amit még ennél jobban is rontott bizonyos értelemben a minisztérium szabályozása, különösen a gáz vonatkozásában a tavalyi évben egy igen jelentős, középvállalkozásokat sújtó lekötött energiának a kiszámlázása tizenkét hónapra. Ennek az árszabása nagyon rosszul sikerült, 60 százalék fölötti áremelések jöttek ki középvállalkozásoknál. Igen, képviselőtársaim, el kell menni, és meg kell kérdezni azokat a nagyobb teljesítményű fogyasztókat - relatív a „
nagyobbö, de nem háztartási fogyasztókat -, akik középvállalkozói szinten nem 24 órában és nem 365 napban dolgoznak, azokat igen hátrányosan érintette. Ez lehet az agrárium vagy akár másfajta szektor. Ezt annak idején nem orvosolták, ez azóta is sújtja őket.

Visszatérve a megújuló energiaforrásokra: én jegyzeteltem a főigazgató úr expozéját, és a 3,8-as és a 3,6-os értékek, jó, nem nagy különbség, de mégsem ugyanabba a gondolatmentbe vágtak bele. Igazából ennek a százaléknak úgy van értelme, ha az üvegházhatást csillapítjuk, illetve a szén-dioxid-kibocsátást csillapítjuk. Amint már említettem, ez a biomassza és a fa tekintetében nem szerencsés.

Nem szerencsés a gázmotorok bevezetése sem ez irányban. Jóllehet a kínálatban bizonyos ideiglenes áthidalásokra nagyon jó, de gondoljunk abba bele, hogy szintén szén-dioxid-kibocsátással jár. Ez egyrészt a szén-dioxid-kereskedelemben nem jár előnnyel, másrészt pedig az energiafüggőségünk megmarad egy irányból, mert adott esetben nem nagy erőművekben használják fel, hanem gázmotorban, vagy nem helyi hőtermelőben, hanem kapcsolt energia formájában, de függetlenül attól, egyirányú a kitettségünk. Ezen mindenképpen segíteni illene.

Szó volt a határkeresztező kapacitások időszakos aukciójáról, amit nehezen értek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), mert szakmai berkekben szinte korlátozott mennyiségű határkeresztező kapacitásunk van, ami egyáltalán árulható vagy egyáltalán igénybe vehető, figyelembe véve a tranzitot és egyebeket. Úgyhogy ezt valóban fejleszteni illene, és ez talán a térségi szerepünket (Az elnök ismét csenget.) is erősítené.

Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu