DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Nem vagyok én más véleményen, mint Nógrádi képviselőtársam, mert mindketten úgy tudjuk, hogy 2005-ben 210 milliárd forint befizetési kötelezettségünk keletkezett, ezzel szemben egyelőre 189 milliárd érkezett meg a számlánkra, tehát én is azt látom, hogy nettó befizetők vagyunk.

Ami az interpellációm lényegét illeti: egyetértek önökkel abban, hogy fontos a versenyképesség, a vállalkozók versenyképessége is fontos. S az is fontos, hogy a kormány legyen versenyképes az Európai Unióban, de a kormány a saját versenyképességét ne úgy alapozza meg, hogy a vállalkozóknak szánt összeget átmenetileg a saját céljaira használja. A kormányunk legyen versenyképes az Európai Tanácsban és azokban a fórumokban, ahol miniszterek vagy a miniszterelnök képviseli Magyarországot, a vállalkozóknak és a gazdáknak jutó pénzt viszont juttassuk el oda, ahova azt az Európai Unió szánja, mert ez alapozza meg a versenyképességüket.

A válaszát nem tudom elfogadni. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu