GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A közrend és a közbiztonság védelme, a közbiztonság javítása olyan feladat, melynek ellátásról az ország minden területén egész évben gondoskodni kell. Az idegenforgalmi szezonban ugyanakkor indokolt fokozott figyelmet fordítani a turisztikai szempontból látogatottabb térségekre.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium az elmúlt évben szerződés alapján támogatást nyújtott a turisztikai szezon ideje alatt megjelenő közbiztonsági többletfeladatok ellátásához. Közismert, hogy idegenforgalmunk első számú célállomása a központi vagy más néven közép-Duna-vidéki régió Budapesttel és a Dunakanyarral. Mégis a turisztikai szezon idejére biztosított többletforrások közel felét három megye: Somogy, Veszprém és Zala megye kapta. Kétségtelen, hogy idegenforgalmunk másik célterületéhez, a balatoni régióhoz tartoznak ezek a megyék, ezzel együtt sem mondható feladatarányosnak a források megosztása.
(16.10)
Miközben ez a három megye együttesen 25 milliót kapott, addig Pest megye csak 4 milliót. Pedig az agglomerációban egyrészt a lakosság száma jelentősen megugrik a szezon idejére kiköltözők, illetve hosszabb-rövidebb időre itt-tartózkodók nagy száma miatt, másrészt több millió látogatót vonzanak a megye egyedi természeti-táji adottságai, értékei, műemlékei, múzeumai, mint például a Dunakanyar a visegrádi várral, a Pilissel, Szentendrével vagy a szentendrei múzeumokkal.
A szezon alatt az előző évben többletfeladat-ellátáshoz az anyagi támogatáson túl 50 főt vezényeltek az illetékes fővárosi-megyei rendőrkapitányságokhoz. Ezen személyek nyelvet beszélő, rendőrtiszti főiskolai, illetve szakiskolai hallgatók, tanulók, akik szakmai gyakorlatukat töltik a főkapitányságok irányításával. Azonban az 50 fő megyék közötti elosztása esetében sem valósult meg az arányosság, így például Pest megyébe csupán 5 főt vezényeltek, míg a munkaerő jelentős része szintén a balatoni régióban összpontosult.
Mindezek alapján a kérdéseim: megoldható-e a működési támogatás és az, hogy a vezényelt rendőri erők esetében a látogatottsági mutatókkal összhangban érvényesüljön a feladatarányos támogatás? Biztosítható-e, illetve átcsoportosítható-e a fenti célokra többlettámogatás?
Várom miniszter asszony válaszát. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés