DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. A részletes vitában egy technikai bejelentéssel kezdeném: Gál Zoltánnal a 41. sorszámon beadott módosító indítványunkat, amely az alvállalkozói tevékenység időbeni korlátját és a szolgálat hosszára vonatkozó időmeghatározást jelzi, visszavonjuk, tehát ezt kérjük a jegyzőkönyv alapján törölni.
A továbbiakban a 47. sorszámon benyújtott módosító indítványomhoz, valamint az 56.-hoz, a 60.-hoz, a 61.-hez és a 68.-hoz szólnék, amelyeket egyébként a kormány nem támogat. Ennek okait nyilván értem, de fölhívnám a figyelmet arra, hogy egy csatlakozó módosítással lehetne azon segíteni, hogy egy olyan, vagyonvédelemmel és magánnyomozói tevékenységgel megbízott személy, aki bizonyos eljárási cselekményeket foganatosít, és esetlegesen egyértelműen nem derül ki a magánnyomozóról, hogy ő magánnyomozó, mert nem hord magánnyomozói egyenruhát, kemény kalapot, cilindert és fekete pörgebajuszt, hanem esetlegesen úgy néz ki, mint egy normál halandó, az eljárás alá vont legalább kérhesse, hogy mutassa már meg az igazolását, hogy ő kicsoda, mint ahogy ez a rendőrségi állománynál így is van szabályozva.
Itt javaslom azt is, hogy a kamarai igazolványát, valamint a kamara megjelölését is köteles legyen igazolni. Többeknek, illetve a kormánynak ezzel szemben van némi fenntartása. Lehetne ezt úgy módosítani, hogy nem a kamarai igazolványt vagy a kamarához való tartozását igazolja, hanem egyszerűen azt, hogy melyik vagyonvédelmi szervezet tagja vagy alkalmazottja, illetve milyen minőségében jár el. Ajánlom ezt a kormány figyelmébe további megfontolásra.
Az 56. sorszám alatt lévő módosító javaslat azt mondja, hogy ha olyan eszközöket akarok bevinni egy rendezvényre, amelyeket oda nem engednek be, és amelyeket joggal kérnek el tőlem, a rendezvény időtartama alatt azokat őrizni kell. Ha már őrizni kell, és az őrzésért az felel, aki ezt vállalja, itt a Ptk. úgynevezett felelős őrzés jogcímét szeretném a törvénybe berakni, ami egyértelműen jelezné, hogy azzal a felelős őrzéssel, amelybe ez a szolgálat az általam leadott tárgyat vette, bizony elszámolással is kell hogy tartozzon, mert ez a polgári jogi jogbiztonság elengedhetetlen követelménye.
Ami a 60. és a 61. számú módosító indítványokat illeti, azt írom itt, hogy a vagyonőrzési feladatot ellátó személy rejtett kép-, hang-, valamint kép- és hangfelvételt készítő eszközöket kizárólag úgy működtethet, amennyiben annak jelenléte az állampolgárok számára nyilvánvalóan érzékelhető. Ha odamegyünk egy bankautomatához, oda van írva, hogy ez egy videokamera, felvételt készít, pedig az ember azt sem tudja arról a kis gombról, hogy micsoda. Ez így helyes. Ha itt elkezdenek mindenféle rejtett eszközökkel figyelgetni olyanokat is, akiknek ehhez semmi közük nincsen - és a következő módosító indítványom is ehhez kapcsolódik -, ha olyan intézményben, ahova nem jószántamból megyek be, hanem oda behívatnak vagy hivatalos ügyet intézek, legyen az önkormányzat, minisztérium vagy olyan közigazgatási szerv, amelynek az őrzése vagyonvédelmi, illetve személyi őrző-védő hálózaton keresztül történik, akkor az ott alkalmazott eszközökről legalább legyen tudomásom, hogy ott felveszik az ember hangját, esetlegesen képfelvételt készítenek. Urambocsá, el ne jussunk már odáig, hogy még ujjlenyomatot is vegyenek, mint ami most az Egyesült Államokban kezd divattá válni, mert az már az orwelli állapotokat tükrözné!
A 68. módosító indítványommal egy olyan módosítást szeretnék betenni, amely arra vonatkozik, hogy a rendezvények őrzésére a törvény szerint csak azok kérhetők fel, akik megfelelő vizsgával, bejegyzéssel és vagyonvédelmi, illetve személyi őrző biztosítékokkal és szaktudással, valamint kamarai tagsággal rendelkeznek; ebből kivenném a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó rendezvényeket, mert helyénvaló az, hogy ha a gyülekezési jogról szóló törvény alapján tartunk egy rendezvényt, akkor aki ezt szervezi, az köteles a rendről gondoskodni, és azt ne kelljen neki ilyen szervezetek igénybevételével megtennie, valamint egy ilyen rendezvény biztosítása a rendőrségnek amúgy is feladata.
A továbbiakban viszont köszönetemet fejezném ki - és ezt Gál Zoltán nevében is megteszem - a kormánynak, mert számos módosító indítványunkat elfogadta, az adatvédelem tekintetében az adatkezelési biztosítékokat szorgalmazó valamennyi indítványunkat támogatta, és ez egyértelműen a jogbiztonság irányába ható szabályozást feltételezi.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés