GUSZTOS PÉTER, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Miniszter Úr! Tisztelt megjelent érintett és érdeklődő Vendégeink! Képviselőtársaim! A reform egy elcsépelt, sokszor elhasznált kifejezése a politikának, ami a történelem során számos értelmet nyert, és sokszor értelmetlen volt. Egy olyan kategóriáról van szó, amely nem köthető egyetlenegy világnézeti irányzathoz sem, jelentéssel bír a konzervatív értékrendben, a liberális gondolkodásban és természetesen a szocialista gondolkodás dimenzióiban is. A reform jelenthet lassú, szerves organikus fejlődést, megújulást, a régi, az avítt struktúra fokozatos megújulását, megújítását, és jelentheti másik végletként a fennálló állapotok radikális megváltoztatását, felülírását. Értelmet természetesen mindig akkor nyer, amikor konkrét tartalommal töltik meg.

Az előttünk fekvő, a felsőoktatási reformról szóló törvénytervezet nem a felsőoktatás lassú átalakítását jelenti, bár vannak kritikusai, akik ennél radikálisabb és gyorsabb változásokat tartottak volna szükségesnek. Nem a felsőoktatás lassú átalakítását jelenti, hanem a változó helyzethez és az új kihívásokhoz való hozzáigazítását, méghozzá abban a tempóban, amit a körülmények megkövetelnek, vagyis gyorsan. Pokorni Zoltán volt miniszter úr az előbb hosszan beszélt arról, hogy igazából miért nincs szükség törvénymódosításra, majd a beszédét azzal fejezte be, melyek azok a pontok, amelyeket módosítani kell ahhoz, hogy támogatni tudják azt a törvénymódosítást, amelyre egyébként nincs szükség.

Sajnálatos dolog, hogy egy parlamenti vitában olyan közhelyeket kell kimondanunk, hogy változik körülöttünk a világ, és hogy aki kimarad, az lemarad. A világ nagyon megváltozott. Nem véletlen, hogy az Európai Unió államai az oktatásban, a felsőoktatásban látják az egyik kulcstényezőt abban a tekintetben, hogy az egységes európai piac, az egységes európai közösség hogyan lehet meghatározója a világban folyó gazdasági versenynek, hogyan lehet ebben a versenyben egyre erősebb, egyre versenyképesebb szereplő. Nem véletlen, hogy az Unióban úgy gondolják, hogy ebben a versenyben az egységes felsőoktatási tér megteremtése, erősítése létfontosságú. Ez egy külső ok, amely indokolja a felsőoktatási reform szükségességét. De nem is annyira külső, hiszen ennek a versenynek és ennek a gazdasági közösségnek mi is részesei, szereplői vagyunk.

S természetesen van egy nagyon erős belső, a magyar társadalom változásaiban gyökerező oka annak, hogy miért van szükség ezekre a változtatásokra. Amikor az én szüleim, az édesanyám és az édesapám generációja elkezdte az egyetemet, akkor a korosztályuknak egyszámjegyű számmal leírható százaléka jutott el a felsőoktatásba. Néhány évvel ezelőtt az én korosztályomnak már 30 százaléka, ma pedig már 50 százalék körül, illetve fölött van ez a szám az adott korosztályon belül. Remélem, hogy ennek a törvényjavaslatnak és reformtervezetnek az eredményeképpen is akkor, amikor az én korosztályom gyermekei, köztük a saját gyermekeim is eljutnak majd oda, hogy magyar felsőoktatási intézmény hallgatói lesznek, akkor a mostaninál egy sokkal, de sokkal jobb szerkezetű és a világ kihívásaira jobban reagáló magyar felsőoktatásban lehetnek majd hallgatók.

A reformok megvitatása során sokat beszélünk arról, hogy a struktúra így, a finanszírozás úgy, és nagyon sokszor elfelejtünk beszélni azokról az emberekről, akik alanyai, tárgyai ennek a reformnak. Hosszasan vagyunk képesek vitatkozni a felsőoktatási reformról anélkül, hogy akár csak néhány gondolatot is szentelnénk annak, hogyan tudjuk növelni azoknak a fiataloknak az esélyeit, akik ma kezdik meg, illetve éppen folytatják felsőoktatási tanulmányaikat. Márpedig az ő egyéni előrejutásuk lehetősége, az ő felemelkedésük, az ő sikerességük nagyobb esélye jelenti a magyar társadalom, a magyar gazdaság fejlődésének és erősödésének a kulcsát.

Természetesen lehet olyanokat mondani, hogy a Kádár-rendszerben egy vidéki fiatalnak nagyobb esélye volt arra, hogy diplomát szerezzen, mint ma. Lehet olyanokat mondani, hogy ma egy falusi fiatal nagy valószínűséggel a traktorosságig vinné el, és hogy a Kádár-rendszerben nagyobb lehetőséget adott a társadalmi mobilitásra a magyar felsőoktatás. Lehet ilyeneket mondani, hiszen szólásszabadság van, de hogy ezeknek a gondolatoknak az égadta világon semmi értelmük nincs, és semmi közük nincs ahhoz, ami ma a magyar felsőoktatásban, a magyar társadalomban történik, az biztos.

Ki kell lépnünk abból a világból - s a magyar felsőoktatás a demográfiai adatok tekintetében ezeket a mozgásokat meg kellett tegye a létszámokat illetően, és meg kell tegye a szerkezeti változásokat illetően is a közeljövőben -, túl kell lépnünk azon az időszakon, amikor a felsőoktatási intézményekben elenyésző volt a továbbtanulók száma a saját nemzedékükön belül, amikor zártkörű elitképzésként jelent meg a magyar felsőoktatás. Régen túl vagyunk ezen, de nagyon sok változás még nem történt meg, nagyon sok új válasz még nem született meg az új helyzetre.

Ez komoly és átfogó változás. Nekünk, szabad demokratáknak, a Magyar Liberális Párt képviselőinek három dolgot kell mérlegelnünk akkor, amikor kialakítjuk a viszonyunkat a felsőoktatási törvényhez. Először is, amikor a véleményünket kialakítjuk, akkor természetesen a jövőt, a jövő lehetőségeit és a kormányprogramot mérlegelve figyelembe kell vennünk, hogy az új felsőoktatási törvényben megjelenő válaszok szakmailag megfelelnek-e az imént részletezett kihívásoknak. A liberális frakciónak természetesen mérlegelnie kell azt is, hogy a javaslat és ezzel együtt a tárca törekvései összhangban állnak-e a liberális gondolkodással, a liberális értékekkel. Tekintve a miniszter személyét és ez irányú elkötelezettségét, nem árulok zsákbamacskát, és nem okozok meglepetést senkinek azzal, ha azt mondom, hogy ezt a próbát meggyőződésünk szerint messzemenőkig kiállja az előttünk fekvő törvényjavaslat. Erről a későbbiekben kicsit részletesebben is szeretnék majd beszélni. Végezetül nagyon fontos mérlegelnünk azt, hogy ez a törvényjavaslat mennyire szolgálja hazánk versenyképességének az erősítését.

Mielőtt erre rátérek, hadd szenteljek néhány gondolatot az előzményeknek, mert az előzmények nagyon fontosak. A Fidesz vezérszónoka az imént két oldalról is kritizálta a törvényjavaslatot. Kritizálta azért, mert két, két és fél, három éven keresztül számos változatot élt meg ez a törvényjavaslat, voltak különböző nevei és sorszámai. Zárójelben jegyzem meg, hacsak nem a miniszter úr vezetéknevével van probléma, én nem tudom megérteni, miért jelent problémát az, ha a magyar felsőoktatás programját „
magyarö felsőoktatási programnak nevezik, de ez legyen részletkérdés.

(14.00)

Szóval, elhangzott a kritika, hogy túl sok változata volt, két-két és fél éves vita volt, nehéz volt ezt követni, az érintettek, a felsőoktatás képviselői megalázó helyzetbe voltak kényszerítve. Ez utóbbi kitétellel érdemes külön is foglalkozni, hiszen keresve is nagyon nehezen lehetne találni az elmúlt másfél évtizedben olyan törvényjavaslatot Magyarországon, amelyet a saját szakmai berkeiben ilyen hosszú időn keresztül ennyien vitattak volna meg, és ahol a szakmának és az érintetteknek, az érdekelteknek az elképzelései, felvetései, érdekei ennyire megjelentek volna a végül a parlament elé benyújtott törvényjavaslatban. Azt gondolom, hogy szüksége lenne ennek az országnak még sok-sok, ilyen nagy reformot jelentő törvénycsomagra. Sajnos, a kétharmados törvények által lefedett területeken erre nincs lehetőség, ezt Pokorni Zoltán előző felszólalásában elfelejtette megemlíteni, amikor az önkormányzati, közigazgatási és más reformok sorát kérte számon a mostani kormányzaton.

Szóval, sok-sok olyan reformértékű törvényjavaslatra lenne szükség, amellyel szemben elhangozhat az az ellenzéki kritika, hogy 2-2,5-3 éven keresztül, tucatnyi verziót megélve vitatták meg a szakmai szervezetek, és amellyel szemben az az egyik legerősebb kritikus mondat, hogy a minisztérium beépítette a végül a parlament elé kerülő előterjesztésbe az érdekeltek és érintettek felvetéseit. Legyen sok-sok ilyen törvényjavaslat, és legyen sok olyan, amely ilyen mértékű változást jelent - szerintem nem fog ártani sem a parlament tekintélyének, sem pedig Magyarországnak.

A Szabad Demokraták Szövetsége, ismerve a jelenlegi helyzetet, látván a fennálló rendszer hiátusait és defektusait, úgy véli, hogy igenis átfogó tartalmi, szerkezeti változtatásra van szükség, finanszírozási változtatásra van szükség. A magyar univerzitásprogram meggyőződésünk szerint ezt a kritériumot teljesíti.

Nagyon fontos tényező számunkra a reform liberális jellege, liberális íve. Ha az alapvető szabadelvű értékekkel vetjük össze ezt a javaslatot, akkor érdemes végigvennünk azt, hogy vajon mennyire liberális program a magyar univerzitásprogram. A liberalizmus értékrendjének középpontjában a szabadság eszméje áll; az a szabadság, amely egyrészt az egyik legfőbb cél, másrészt pedig önérték, hiszen lehetőségeink és felelősségünk is egyaránt ebből fakad. A szabadság egyik előfeltétele a modern világban a magántulajdon léte és védelme. Szabad gazdálkodás nélkül nem képzelhetünk el intézményi szabadságot. A felsőoktatási autonómia ma is a törvények által deklarált fogalom Magyarországon, azonban a gazdálkodás tekintetében a magyar felsőoktatás intézményei mostanáig gyakorlatilag zsákban futnak.

(A jegyzői székben dr. Vidoven Árpádot

dr. Hende Csaba váltja fel.)

Az új felsőoktatási törvényben kirajzolódó gazdasági autonómia, az egyetemek gazdasági kötöttségeinek oldása bővíti az autonómiát, felszabadítja a felsőoktatási intézményeket a pénzügyi, költségvetési rabiga alól. A főiskolák, egyetemek az új törvényi szabályozás eredményeképpen többek között vállalkozhatnak, átcsoportosíthatják előirányzataikat, saját ingatlanaikat hasznosíthatják, ingatlanértékesítési bevételeiket saját, saját maguk által elhatározott beruházásaikra fordíthatják, megtarthatják maradványaikat, gazdasági társaságot hozhatnak létre, korlátokhoz kötött hitelt vehetnek fel, elkülönült számlán kezelhetik vállalkozási tevékenységükből befolyó bevételüket, és hosszú távú beruházásaikhoz kötelezettségeket vállalhatnak.

A gazdálkodási szabadság kiegészül a szabadság és autonómia több más dimenziójával; az új felsőoktatási törvényben a felsőoktatási intézmények autonómiája deklarált fő célként tételeződik, azaz akadémiai, tudományos értelemben is jelentős szabadságot élveznek az intézmények. Ráadásul ez az autonómia a törvényi szabályozás szintjén garantált, a jog uralma, a jogállamiság szellemiségének megfelelően, amely szintén a liberális hagyomány részét képezi.

Az akadémiai autonómia bővülésének egy másik jele, hogy az oktatási miniszter, az Oktatási Minisztérium önkorlátozó módon a hatályban lévő felsőoktatási törvényben meghatározott jogkörét az új törvényben a felsőoktatási intézményekre ruházta át. Így például a szervezeti és működési szabályzat, az intézményfejlesztési terv jóváhagyása, a karalapítás, a gazdasági főigazgató kinevezése már nem miniszteri hatáskör. Magyarországon ritka jelenségről van szó, hiszen hazánkban általában nem a hatáskör bővülése, hanem inkább a korlátozás a bevett gyakorlat, nem a decentralizáció és nem az autonómia fokozása, hanem annak ellenkezője.

A felsőoktatási reformban utalás történik az angolszász mintára publikálandó egyetemi rangsorra, amely a szabadság egy másik válfaját, a választás szabadságát testesíti meg, hiszen ezután a szülők és a hallgatók egy világos mérce alapján mérlegelhetik a felsőoktatási intézmények színvonalát, és választhatnak ezek között, sokkal megalapozottabban, mint a korábbiakban. Fontos számunkra, liberálisok számára a mobilitás kérdése is, amelyet részben a képzési szerkezet átalakítása, részben pedig a hallgatóknak nyújtott kedvezmények biztosítanak. Az angolszász modell hazai meghonosításával, valamint a külföldi részképzés lehetőségeinek biztosításával olyan átjárható rendszer jön létre, amely mindenki számára egyenrangúvá teszi a tanulás feltételeit, és lehetőséget biztosít a külföldön való képzésre.

Az Európai Unióban való tanulás, a hazai és a külföldi intézmények közötti átjárhatóság fokozása alapvető célja és nagyon fontos eredménye lehet ennek a reformnak, és ez szintén a szabadság részének tekinthető. Nagyon fontos a liberálisok számára az egyéni jogok védelme. Az oktatási tárca már korábbi módosításában is lépett ebben a tekintetben, hiszen az egyetemi hallgatók bíróságon érvényesíthetik jogaikat, amennyiben úgy érzik, hogy azokat megsértette egy felsőoktatási intézmény. Az egyéni jogorvoslat intézménye tehát bővült és bővül. Az alkotmányban meglévő alapjogok ezen új törvényben történő megerősítése szintén a jogállamiságot erősíti. És a hallgatók kollektív jogai sincsenek, sok-sok ellenzéki váddal szemben veszélyben, hiszen nem szerezhette volna meg a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának támogatását ez a javaslat akkor, ha igaz lenne az az ellenzéki vád, hogy a hallgatói önkormányzatok jogai, szerzett, megszerzett, létező jogai csökkennének, csorbulnának.

A magyar univerzitásprogram fontos eleme, ahogy ez itt a vitában elhangzott, egy markáns infrastruktúra-fejlesztési program, élhetőbb kollégiumok, kulturáltabb, európaibb, színvonalas szolgáltatások létrehozása. Én fiatal emberként, aki lakott néhány évig egyetemi kollégiumban Magyarország két városában is, nagy érdeklődéssel követem az erről szóló vitát, amelyben azt látom, hogy sokan ezt az infrastrukturális beruházást azzal kritizálják, hogy többet kell majd fizetni ezen kollégiumok igénybevételéért. Közben természetesen megfeledkeznek annak a ténynek az ismertetéséről, hogy mekkora mértékben nőtt a ciklus elejétől a ciklus végére a lakhatási támogatás, a kollégiumi támogatás. És elfeledkeznek arról is, hogy ezt a megemelt díjat nem 8 négyzetméteres, három ember által lakott - nevezzük nevén: patkánylyukszerű - szobákban eltöltött évekért kell majd fizetniük a kollégistáknak, hanem jó minőségű, tiszta, kulturált, saját külön fürdőszobával rendelkező, nagyobb teret, kulturáltabb életlehetőséget biztosító kollégiumokért kell majd ezt a pénzt fizetniük a diákoknak. Ez az élet és a tanulás minőségét alapvetően megváltoztató program. Ezzel szemben nem érv az, hogy néhány ezer forinttal többet kell majd érte fizetni.

Soroltam a példákat, nem a teljesség igényével ahhoz, hogy világossá váljék, miért tartjuk azt, hogy a magyar univerzitásprogram, az előttünk fekvő felsőoktatási törvény liberális koncepción alapul.

A végére maradt még egy nagyon fontos dolog: hazánk versenyképességének erősítése. Ha nem vagyunk képesek a kutatás-fejlesztés lehetőségeinek bővítésére a magyar felsőoktatás intézményes keretein belül, ha nem vagyunk képesek felfogni azt, hogy a magyar gazdasági fejlődés egyik kulcsa a hozzáadott értékben rejlik - ez pedig a kutatás-fejlesztés fejlesztésével, bővítésével, ennek az egyetemi berkeken belül történő erősítésével is érhető csak el -, akkor végérvényesen le fogunk maradni.

(14.10)

Ugyanígy, ha nem vagyunk képesek felfogni azt, hogy miért szükséges a helyi, a hazai gazdasági élet szereplőinek a hangját, szavát beengedni a magyar felsőoktatás menedzsmentjének rendszerébe, ha nem vagyunk képesek felfogni azt, hogy miért kell harmonizálni a felsőoktatási intézményrendszer és a hazai munkaerőpiac igényeit, akkor nem leszünk képesek lépést tartani nemhogy Nyugat-Európával, hanem a körülöttünk lévő országokkal sem.

A Szabad Demokraták Szövetsége meggyőződése szerint egy szakmailag megalapozott és liberális értékeken alapuló reform fekszik előttünk. Természetesen még hosszú vitát fogunk folytatni a különböző módosítási javaslatokról. És itt szeretném jelezni, hogy az SZDSZ erőteljesen támogatja ezt a törvényjavaslatot, és természetesen minden javító szándékú és értelmes módosító javaslatra nyitott.

Meggyőződésünk, hogy hosszú vita áll még előttünk, és az is meggyőződésünk, hogy az a javaslat, amely most előttünk fekszik, egy hosszú, a szereplőket felnőttként kezelő és nagyon tartalmas vita eredményeképpen kerülhetett ide a Ház elé, és ez természetesen magasra teszi a lécet a parlamenti frakciók azon képviselői számára is, akik erről a törvényjavaslatról vitát folytatnak itt a Ház falai között.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu