JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Azért kértem szót, mert Kovács Zoltán képviselő úr azt állította, hogy Szászfalvi képviselőtársa Böhönyével kapcsolatos kérdésére a Belügyminisztériumnak nem volt támogató válasza. S mivel én válaszoltam rá, ezért kérném a képviselő urat, olvassa már el, hogy mi van a jegyzőkönyvben. Azt mondtam, hogy igen, támogatom. Sőt, mi több, elmondtam, hogy a miniszter asszony is támogatja, és még néhány képviselő urat valóban felsoroltam, akik szintén támogatták Böhönye város kérdését.
Ez nem egy ilyen lex Böhönye, ami most itt előttünk van, hanem arról van szó, hogy néhány képviselő úrnak az a szíve vágya beteljesült, hogy önálló képviselői indítvánnyal áll elő. Ez önöknek is jogosítványa, minden országgyűlési képviselőnek; és hogy mi kerül a parlament asztalára, azt szintén a képviselők döntik el, nem a Belügyminisztérium. Tehát leszögezném, Böhönye - ami ettől egy független dolog - várossá válását nemcsak a Belügyminisztérium, hanem a miniszter asszony és én magam is személyesen támogatom. Ugyanakkor az egy fontos kérdés, hogy itt ez az önálló képviselői indítvány van, a Belügyminisztériumnak ehhez képest van lehetősége véleményt kialakítani. Mivel ez a képviselői önálló indítvány bírja azt a szakmai tartalmat, amit a Belügyminisztérium a várossá válás tárgykörében különben igényként támaszt, ezért mi támogatólag állunk ehhez a kérdéshez is.
Ugyanakkor szeretném felhívni a figyelmet arra is, hogy ez egy kétharmados törvény. Tehát amennyiben a képviselő úrék is úgy gondolják a Fideszben, hogy ez egy támogatásra érdemes javaslat, akárcsak Szászfalvi képviselő úré Böhönye várossá válásának kapcsán, akkor tisztelettel azt javasolnám, hogy szavazzák meg. Merthogy kell az önök szavazata is hozzá. Így lehet adott esetben például Böhönyéből város. Ha úgy gondolják, hogy van hozzá szakmai észrevétel, akkor kérem, módosító indítvány formájában nyújtsák be.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés