KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A vita e szakaszában az 57. számú módosító javaslatomhoz szeretnék hozzászólni. Ez a módosító javaslat a törvényjavaslat 5. §-ában a törvény 4. §-ának (3) bekezdését módosítja. Megjegyzem, hasonló módosító javaslatot nyújtott be Tóth András képviselőtársam is.
Módosító javaslatunk értelmében ez a (3) bekezdés így szól: Az agrártámogatásokkal, egyéb állami szabályozási eszközökkel, valamint a piaci szabályozás külön jogszabályban megfogalmazott eszközrendszerével elő kell segíteni a mezőgazdasági és élelmiszertermékek arányos jövedelmet biztosító termelői árszínvonalának kialakulását - és itt jönne, amit benyújtottunk módosítást -, az agrárolló évenként érzékelhető záródását.ö Vagyis az érdemi módosítás az, hogy az arányos jövedelmet biztosító termelői árszínvonal kialakulásán túl az agrárolló évenként érzékelhető záródását is elő kellene segíteni. Mint már az általános vita során is említettem, erre annál is inkább szükség van, mivel a korábbi törvényben az évenkénti agrártámogatás összegét reálértékben a bázisévhez viszonyítottan legalább a GDP évenkénti növekedési ütemével arányosan növelt összeggel kellett a költségvetésbe állítani.
Nem az a baja a mostani módosításnak, hogy a nemzeti hatáskörben nyújtható támogatásoknak csak reálértékben történő megőrzését írja elő. Elvileg elfogadható lenne a reálérték-megőrzés, amennyiben ez a támogatási összeg az Unióval kötött szerződésben foglalt nemzeti és nemzeti kiegészítő támogatás reálértékét jelentené. De sajnos a módosított törvényben az a 2005-ös év került bázisévként beállításra, ahol már az uniós szerződésben engedélyezett nemzeti és nemzeti kiegészítő támogatás mind nominálértékben, mind reálértékben eleve csökkentett összeggel szerepel, vagyis ennek a devalvált támogatási összegnek a fenntartását írja elő a törvény.
Az első európai uniós költségvetési év kifizetési tapasztalatait figyelembe véve szükséges lenne a törvényben azt is rögzíteni, melyik költségvetés-folyósítási évet, a nemzeti költségvetés-folyósítási, vagy pedig az EU-s költségvetés-folyósítási gyakorlatot vegyük figyelembe mind a bázisév, mind az agrárjelentés tárgyéve vonatkozásában. Erre utaló pontosításra a törvénnyel szemben elvárható egzaktsági követelmény miatt is, de kiváltképp az agrárkormányzat konfúzus költségvetési gyakorlata miatt lenne szükség. Jelenleg a két eltérő időpontból adódó támogatásfolyósítási és költségvetési kijátszási lehetőség fenntartása fogalmazódott meg a törvényben. Milyen agrárgazdasági fejlesztésről beszélünk tehát, amikor a törvény nemhogy a fejlesztést, de még az agrártámogatás reálérték-megőrzését sem garantálja?
Hogy valójában a kormány ezzel a törvénnyel az ország potenciális húzóágazatának, a mezőgazdaságnak a tudatos leépítését kívánja törvényi szintre emelni, azt egy igen fontos korábbi törvényhely elhagyása árulkodóan bizonyítja. Az 1997. évi törvény előírta a piaci versenyképesség-fenntartás legkifejezőbb mutatójának, az agrárollónak az évenkénti záródását, ráadásul pontos megfogalmazásban, ahogy a módosításban is benyújtottuk: az agrárolló évenként érzékelhető mértékű záródását.ö A mezőgazdaság leépítése helyett inkább annak fejlesztése lenne a cél, összhangban a törvénycímmel, ennek érdekében nyújtottuk be a módosító javaslatot.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés