MESTERHÁZY ATTILA ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném rögtön az elején leszögezni azt, hogy június 1-jétől életbe fog lépni az az új kábítószerlista, amelyen rajta van a marihuána. Ezt azért tartom fontosnak leszögezni, mert ezzel azt is szeretném jelezni, hogy a kormánynak, ahogy eddig sem, a jövőben sem szándéka, hogy bármilyen mértékben is liberalizálja a kábítószer-használatot vagy annak bármelyik fajtájával kivételt tegyen. Nincs szándékunk tehát továbbmenni azon az úton, amit megkezdtünk.

Valóban van egy egyesület Magyarországon, a Kendermag Egyesület, amelyik - az én megítélésem szerint talán egy rosszul értelmezett küldetéstudatból vagy csak pusztán a jó hecc végett - belekezdett egy olyan mozgalomba, aminek az én megítélésem szerint is vannak veszélyei. Én személy szerint nem értek egyet ezzel a kezdeményezéssel, sem annak formájával, hiszen arra biztatja a fiatalokat, hogy saját magukat jelentsék föl, és természetesen a rendőrségnek feladata és dolga eljárni ilyen kérdésekben és ilyen esetekben. A céljával sem értek egyet, hiszen egy téves irányt szab meg a magyar társadalom számára.

Teszi ezt az egyesület úgy, hogy Magyarországon ehhez joga van, hiszen Magyarország demokrácia, mégpedig egy olyan demokrácia, ahol szabad a véleménynyilvánítás. Lehetőség van arra, hogy bárki, bármilyen formában, bizonyos korlátok között megfogalmazza a véleményét. Rögtön azt is hozzá kell hogy tegyem, hogy ennek a véleménynek a megfogalmazása és ez a lehetőség, hogy ezt megteheti, mindig felelősséggel is együtt jár. Azzal a felelősséggel, hogy azok az eszmék, azok a célok, amelyeket ilyen egyesületek vagy bárki más az országban hangoztat, bizony esetleg a társadalom számára károsak lehetnek, a céljaik nem feltétlenül helyesek, de természetesen a magyar jogállamban ehhez joga van mindenkinek.

Ha ennek az egyesületnek az lenne a célja, hogy lebeszélje a fiatalokat a kábítószer-használatról, és pusztán abban lenne különbözőség, hogy ne büntessük azokat a fiatalokat, és esetleg képviseljék a fogyasztó érdekeit, hogy megjelenítsék ezt a csoportot is, akkor, azt gondolom, már más lenne egy kicsit talán a helyzet, hiszen joga van ennek a társadalmi csoportnak is ahhoz, hogy valaki képviselje, megszólaljon az ő nevükben, de csak akkor, ha ez azzal párosul, hogy azt mondják a fiataloknak, hogy ez nem helyes dolog, és megpróbálják lebeszélni ezeket a fiatalokat.

Én azt gondolom, ez egy nagyon extrém álláspont, és unikális is a magyar társadalomban, amit ez az egyesület képvisel. Éppen ezért természetesen van médiavisszhangja. Persze, az egyesület kihasználja ezt a médiavisszhangot, és természetesen ennek a médiavisszhangnak lehetnek káros hatásai is.

Minden társadalmi problémának a megközelítésében vannak eltérő vélemények. Hála istennek, a kábítószerkérdés az a terület itt a magyar parlamentben is, amiben nagyjából van egyfajta közös gondolkodás, és nem a politikai csatározások területe. De azt is látni kell, hogy a kábítószer-probléma ezen társadalmi problémák közül mindig nagyon erős indulatokat is kivált szülőkből, pártokból, közéleti személyiségekből vagy csak az egyszerű állampolgárokból is.

Éppen ezért mi azt gondoltuk, és ezt képviseli a kormány, hogy egy középutas politikát választunk ebben, értjük a konzervatív gondolkodást, értjük azt, hogy inkább szigorítanák - ennek megfelelően '98-tól egy nagyon szigorú, Európa legszigorúbb szabályozása volt érvényben -, értjük ezt a filozófiát is, és értjük a liberális megközelítést is, amely ezt szeretné sokkal jobban felpuhítani.

Mi azt mondjuk, hogy a kettő között van egy kompromisszum, amit úgy hívnak, hogy az elterelés intézménye. Ezt egyébként még az MDF vezette be a kilencvenes évek elején. Annyival egészítettük ki ezt az intézményt, hogy nem pusztán a kábítószerfüggők számára adjuk meg az elterelés lehetőségét, hanem az egyszeri kipróbálók, tehát a még nem függők számára is, azzal a kitétellel, hogy nem tekintjük rögtön bűnözőnek ezt a fiatalt, adunk neki még egy lehetőséget. Adunk egy időintervallumot is, hogy bizony, ha most egyszer egy ilyen bajba kerültél, ehhez még kapsz egy új kezdési lehetőséget, de, ha ez többször előfordul x év alatt, akkor természetesen már jogi következményekkel kell számolnia.

Én azt gondolom, ez az a középút, ameddig el lehet menni egy magyar kormánynak, ameddig el szabad menni, hiszen ez egyesíti azt, hogy igen, nem tekintjük bűnözőnek azt a fiatalt, aki egyszer kipróbált egy kábítószerfajtát, de nem is mondjuk azt, hogy ez egy teljesen következmények nélküli cselekmény. Én is abban hiszek, hogy az államnak van felelőssége a társadalom tekintetében, és van felelőssége az egyén tekintetében is.

Éppen ezért, ugyan az eltérő megközelítések megvannak, eltérő filozófiák is megvannak, de mégis a cél közös, és ebben a magyar kormány is határozott álláspontot képvisel. Ez pedig azt jelenti, hogy nem kívánjuk engedélyezni a kábítószer-használat semmilyen formáját sem Magyarországon. Ezt azzal egészítjük ki, hogy emellett a kábítószer-fogyasztást - ha egy mondatban kell összefoglalnom, akkor azt mondom - nem fogadjuk el, a kábítószer-fogyasztót pedig igen, és ehhez szükség van a rehabilitációra és az ön által is említett prevencióra.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu