ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Örömmel leszámolok ezzel a kényszerképzetemmel, ha önök nem beszélnek többet róla. Mindenesetre azt kell mondanom - és ez a fontosabb -, hogy azt gondolom, képviselő úr, reális feltételekből érdemes kiindulni. Bizonyára ön is tudja, hogy ma is a hallgatók fele a magyar felsőoktatásban költségtérítéses képzésben vesz részt.

Ezen az arányon nem kívánunk semelyik irányban változtatni. Önöknek az a feltételezése, amelyik azt gondolja, hogy mi mindenáron éjjel-nappal azon törjük a fejünket, hogy hogyan csempészhetjük vissza a tandíjat, ez a feltételezésük nem alapos, ezért aztán képviselő úrnak azt kell elmondanom, hogy ebben a rendszerben arra teremtünk lehetőséget, hogy ugyanannyi hallgató kezdhesse meg a felsőoktatási tanulmányait, ugyanolyan arányban, mint ahogy most.

Egyetlen tényre nem válaszoltam, képviselő úr; azt hiszem, ez valódi félreértés. Az egyházak esetében azért szerepel egy másik évszám a finanszírozás alapjaként, mert ez tartalmazza a Vatikánnal, illetve az ezt kiegészítő más egyházakkal kötött megállapodást. Ez egy azóta folyamatosan növelt szám, tehát folyamatos indexálás van ebben a kérdésben. Ezt egyébként az egyházi fenntartók a tárgyalásokon nem kifogásolták.

Képviselő úr, én tehát azt gondolom, hogy természetesen egyáltalán nem vitatom sem a kritika, sem a kételkedés jogát, sem ellenzéki, sem kormánypárti képviselőtársaimtól, ugyanakkor nem tudom megerősíteni azt a szándékot, amelyet ön feltételez. Nincs ilyen szándékunk. Nincs olyan szándékunk, hogy a hallgatókat az eddiginél nagyobb arányban arra kényszerítsük, hogy költségtérítéses képzésben vegyenek részt. Nincs szándékunk arra, hogy kiszorítsuk a hallgatókat az államilag finanszírozott képzésből.

Arra a kérdésre pedig, amelyet Domokos képviselő úr feszegetett, hogy mi a helyzet azzal, hogy bizony látható az, hogy egyre inkább problémát jelent, hogy a hallgatók egy része, ha kikerül a felsőoktatásból, nem tud elhelyezkedni - egyébként nagyon gyakran, sőt többségében pont a költségtérítéses szakok esetében -, erre azt a választ és azt a megoldást tudjuk, hogy azt kell támogatni, hogy a felsőoktatáson belül rendeződjön át a képzés. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu