BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy gondolom, hogy az ellenzék dolga az, hogy egy törvényjavaslatnál vagy a kormány tevékenységénél az ígéretekre, a jelenlegi praxisra, annak esetleges anomáliáira felhívja a figyelmet.

Úgy gondolom, egyáltalán nem összeesküvés-elméletről van szó akkor, amikor gyanúnkat, kétségeinket fejezzük ki a törvényjavaslat igazi szándékával kapcsolatban, mert a tisztelt államtitkár úr azt mondta az iménti felszólalásában, két percben, hogy több pénzt kívánnak juttatni a felsőoktatásba.

Tisztelt Államtitkár Úr! Ez nem igaz. Önöknek más a véleményük erről a kérdésről. Pénzt vonnak ki, sőt mit több, alulfinanszírozzák. Úgy gondolom, hogy nyilvánvalóan be kell vallani a szándékokat egy parlamentben egy kormánynak, mert nagyon sok tekintetben mást mond a jelenlegi kormány, mint amit cselekszik. Mondhatnám úgy is, hogy bort iszik, s közben vizet prédikál.

Palástolni kívánják alkalmasint a szándékaikat, és úgy gondolom, hogy ez nem helyes. Államtitkár úr, arra a kérdésre kellene választ adnia, amit Domokos képviselőtársam is elmondott, hogy nagyon az tűnik ki a törvényjavaslatból, és ezt mi aggályosnak tartjuk, személy szerint én is mint Békés megyei képviselő... - ugyanis a mi megyénkben az embereknek, sőt a szülőknek kevés pénzük van arra, hogy gyermekeiket taníttassák.

Nos, ha az önök elképzelése arról szól, hogy az tanulhat majd csak tovább, akinek pénze van, ez számomra elfogadhatatlan. Úgy is, mint Békés megyei képviselő, nem tudok támogatni olyan törvényjavaslatot, ahol az első diplomát vagy egy szakmát is majd csak pénzért tud valaki megszerezni úgy, hogy közben nem biztosítunk számára a családnak munkahelyet, megélhetést és egyáltalán a gyermekeknek jövőt. Államtitkár úr, úgy gondolom, hogy számoljon le azzal a kényszerképzetével, hogy összeesküvésről beszélünk. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu