DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt hiszem, hogy Babák Mihály világosan rámutatott, hogy vannak olyan módosító javaslatok, amelyek megfontolására akár most is lehetne mód, ha önök megszavazták volna, hogy egyáltalán napirendre vegye a parlament. Ezt nem tette, most arról a törvénymódosításról tárgyalunk, amelyet önök benyújtottak.

(11.40)

Ennek a legfőbb része pedig a Magyar Televízió egyébként évi több tíz milliárdos veszteséges intézményének most egy 75 milliárdos, további 20 évre szóló csekkjének a kiállítása.

Joggal nézhetjük azt, hogy mit kellett volna ehelyett igazából benyújtani. Mi azt mondjuk, hogy lehetett volna valóban adócsökkentést úgy is megcsinálni, ellentétben, ahogy a szocialista közgazdaságtan gondolkozik, hogy egyébként a nyugdíjasoktól el kell venni, hogy a szociális juttatásokban csökkenteni kell, hogy egyébként az állami ellátásokban vissza kell lépni, mert volt erre példa. Egyébként csak zárójelben mondom, a Horn-kormány idejét fogják visszasírni lassan önök is, hiszen volt egy Medgyessy Péter pénzügyminiszter, aki annak idején a társasági nyereségadó csökkentésében jeleskedett, és ennek eredményeképpen ebben az egy adónemben nőttek az adóbevételek egyébként, amikor a százalékos kulcsát drasztikusan csökkentették.

De ilyen volt a Fidesz esetében is, mégpedig - amit szintén Babák Mihály képviselőtársam idézett - a társadalombiztosítási járulék. Már nem is emlékeznek talán, de ’98-ban még 39 százalékkal adták át ezt a legnagyobb járulékterhet, a legnagyobb élőmunkateher volt egyébként egész Európában ez a 39 százalék, és ebben vissza tudtunk lépni 29 százalékra úgy, amit nyugodtan hívhatunk egy társadalombiztosítási reformnak is, hiszen jelentősen csökkentek az adózók, az adófizetők terhei úgy, hogy közben egyébként reálértékben 12 százalékkal nőttek a nyugdíjak és úgy, hogy az egészségügyben sem romlott a színvonal. Valóban szerettünk volna ezen változtatni és javítani 2002 után az egészségügy tekintetében, viszont önök fönntartották ugyanezt a magas kulcsot, de nem növelték viszont ezeknek az ellátását. Ez a probléma.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu